Nagyböjt legszebb koncertje

Kitüntetni és kivégezni akarták a zeneszerzőt

A kétszázéves Pannon Filharmonikus Zenekar a zenei közelmúlt két jelentős, de vitatott alkotójának vihart is kiváltó szimfóniáit szólaltatták meg az egyik zeneszerző, a 78 éves Krysztof Pendereczki vezényletével. Penderecki : Karácsony- szimfóniája és Dmitrij Sosztakovics: 6. szimfóniája hangzott el a Müpában.

Krysztof Penderecki Karácsony-szimfóniája első hallásra is tetszetős, jól befogadható mű, noha csak a sokadik hallgatásnál válik igazán széppé. Címe sokat sejtető, de mégsem programcím. Ugyan egy lengyel katolikus zeneszerző, aki ráadásul éppen egyházzenei-korszakának közepén ír Karácsony-szimfóniát, nem véletlenül adja e keresztény ünnep nevét a zeneművének, mégsem egyértelmű a kapcsolat a zene és az ünnep között. Első hallásra csak egyetlen zenei elem árulkodik a címről: háromszor hangzik fel a Stille Nacht egy-egy rövid idézete. Mivel alapvetően nem a kisded Jézussal, s nem a szent családdal foglalkozik a zenemű, a szimfónia által feltett „kérdés” máskor is időszerű: mivé lesz életünkben az ünnep, keresztényi összetartozásunk szertartása, az Isten megmutatkozása?

Pendereczki munkában
 

Néha a legegyszerűbb kérdésekre sem tudunk felelni, nemhogy az ennyire nagy és általános kérdésre, melyben a magasztos és a földi kerül egymás mellé. Pendereczki a szimfónia több részén egy kisszekund-lépést ismételtetett végtelenítve a zenekarral. A szerző ezzel a már-már a kezdő rock-bandák zeneiségét idéző, szándékolt egyszerűséggel verte szét a korábbi mennyei harmóniát, az áhítatos csendet, a népéneket idéző hangfüggönyöket. Azaz hogy tudna (hogy nem tudna) bekerülni az Isten a mindennap robotjába? A filmzene-szerű modernség, a koraközépkori gregorián és az erőteljes hangszerelés is az említett kettősséget hangsúlyozta.

Recsegett-ropogott a rettentő zenei világgépezet a Pannon Filharmonikusok magas színvonalú előadásában, Pendereczki értő vezényletével, hogy mormogva, zúgva-búgva megszülessék a szimfónia végső nagy akkordja, a mélység és magasság visszhangjában megszólaló békehír hangzata: ahol végre ég és föld összeért.


A rendszer által elvárt mosolygás

Pendereczkit azért támadták 1980-ban írt szimfóniája kapcsán, mert sutba dobta a kísérleti zeneírás módszereit, Sosztakovicsot 1936-ban pedig azért, mert engedett nekik (nyitóképünkön szovjet katonák között). Az 1975-ben elhunyt Sosztakovicsot Sztálin a 4. és 9. szimfóniájáért ki akarta végeztetni, az 5. és a 7. szimfóniájáért viszont kitüntette.

Az 1939-ben alkotott 6. szimfónia, mely a patetikus h-moll hangnemben íródott, észrevétlenül búvik meg a végzetes zenekari művek között. Holott fájdalom (1. tétel) és szarkazmus (2. és 3. tétel) alig akad más műveiben ekkora mennyiségben. Ebben a darabban az értelmes életét elvesztett lélek jajszava keserves fuvola-áriákban fogalmazódik meg. Az oboa jajszava fokozza az érzelmi veszteség-érzetet, a fagott siratója viszont inkább ellensúlyozza. A két utolsó tétel megrendezett „bohóckodása” mögött szintén mély fájdalom bújik, hisz a szarkasztikus ál-jókedv, a rendszer által elvárt mosolygás csak hamis lehet.

A zenekar ebben a számban is értően tolmácsolta a félmúlt csalóka tükörképét. A már említett gyönyörűséges fuvolaszóló, a mélyrezek igényes dübörgése, az első csellista szenvedélye miatt a koncert emlékezetes marad. Más kérdés, hogy felismerjük-e a művek kérdéseit: vajon ki tudunk-e lépni a kisszekundból, észrevesszük-e a másik keserűségét groteszk cinizmusa mögött?

Windhager Ákos

• Cimkék:
Pendereczki Sosztakovics zene koncert müpa filharmonikusok

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére