„Minden ember lelkében van egy antenna”

Cigány és zsidó zene együtt: a rabbi imája

– Lehet-e mainstream  valaha a kisebbségek által játszott tradicionális cigány- illetve zsidó zene?

Jávori „Fegya” Ferenc: – Hiszek benne, már csak azért is, mert én is áttételesen ismerkedtem meg a klezmerrel: először egy cigány embertől hallottam ilyen dallamokat Kárpátalján. 14-15 évesen egy gyönyörű moldvai zsidó népdalt hallottam egy kerthelyiségben. Megálltam, kiderült, hogy az arrafelé igen híres kiváló hegedűs, Galambosi Gyula játszik. Később azt is megtudtam, hogy Galambosi édesapja igazi klezmerekkel játszott együtt még az első világháború előtt. A két zenei világ nem áll messze egymástól, de hogy nagyon felkapna minket a média, azt egy kicsit kétlem.

Beke Farkas Nándor: – A cigányzene, a magyar nóta hosszú éveken át jelen volt a rádióban és a
tévében, el se tudtuk nélküle képzelni a vasárnapi ebédet. Ma is volna rá igény, de nem hinném, hogy vissza lehet forgatni az idő kerekét. Ezt persze nagyon sajnálom.

–  Ez a kezdeményezés kinek az ötlete volt?

JFF: – Az ötlet már nagyon régen felmerült mindkettőnkben, de valahogy az élet nem adott rá
lehetőséget. Nemrég aztán egy szervezőiroda keresett meg minket a gondolattal, én meg boldogan igent mondtam rá. Soha nem állt tőlünk távol az efféle kísérletezés, a Budapest Klezmer Band a Liszt Ferenc Kamarazenekarral is együttműködött már. Felkértek ugyanis, hogy írjak egy tételt klezmer stílusban, amiből aztán 12 tételes klezmer szvit, majd 2001-ben lemez is lett. De játszottunk már a Muzsikás együttessel és Sebestyén Mártával is a Zsidó Fesztiválon.

– Mennyi idő volt megvalósítani? Voltak olyan dalok, amiket kifejezetten könnyű, természetes volt összehangolni?

BFN: – A két kultúra zenéje szinte egy tőről fakad. Sok zenei stílus, harmónia közös vagy
legalábbis nagyon hasonló. A klezmereknél, de nálunk is van klarinét például, a csárdások szinte elképzelhetetlenek e hangszer nélkül.

– Mi mindent tudnak egymás zenéjéből és kultúrájából meríteni? Mit lehet tanulni a másiktól?

JFF:–  Engem elsősorban a cigányság zenei világa érdekel, az abban fellelhető zenei szabadság, az interpretáció, a szív és a lélek. Ezek az értékek pedig mindenütt mágnesként vonzzák az embereket. A klezmerrel, de a cigányzenével kapcsolatban is elmondható, bárhol is játszunk a világon, rögtön érezni a befogadókészséget. A közös próbákon pedig mindez valóságosan kitapintható. Igyekszünk hidakat építeni egymás zenéje, kultúrája felé, és próbálunk rajtuk átmenni…

BFN: – A zsidó kultúrát nem ismerem nagyon mélyen, de azt látom, hogy az éneket, a siratókat nagyon magasztosan tudják előadni, ami mélyen megérint. Szóval, lehet egymás stílusából bőven meríteni, tanulni egymástól.

– Sokak szerint a zene képes megragadni mély spirituális igazságokat. Mit gondolnak erről? Lehetséges volna, hogy bizonyos harmóniák, dallamok, ősi sémák jobban tudják ezeket közvetíteni?

BFN: – A mélység és magasztosság mindkét zenei világ dalaira jellemző. Ha egy hangon tudunk pendülni, nagyon mély érzéseket lehet átélni. Mindenesetre úgy vélem, a zsidó zene spirituálisabb, bizonyára a vallás miatt.

JFF: – A klezmer zene népzenén alapul, varázslatos ereje pedig abból fakadhat, hogy a klezmer a zsidó hangszeres népzene és a különböző népek közötti kapcsolatok tükre. Minden ember lelkében van egy antenna, ha nyitottak vagyunk, akkor egy-egy koncert több lesz egyszerű zenehallgatásnál. Egyszer Debrecenben játszottunk, és a koncert végén odajött hozzám egy 80 feletti idős bácsi. Könnyezve mondta: végre megtalálta a gyökereit. Kiderült, hogy 5 éves korában elvitték a szüleit, őt pedig egy magyar család nevelte fel. Magyarként nőtt fel, de ez a zene felzaklatta, és ennyi év után megérezte, hogy hova tartozott valamikor. Már ezért megéri klezmert játszani.

– Cigány és zsidó zene együtt: nem felhívás ez a diszkriminációra? Éreznek valamiféle missziót a közös zenéléssel kapcsolatban, amikor egyes településeken mintha fokozódnának a feszültségek a romák és nem-romák között?

BFN: – Úgy gondolom, a közös koncertnek lehet hírértéke, ami azért is fontos, mert a zenei értékek bemutatása mellett hidat építhetünk a szélesebb publikum felé, és demonstrálhatjuk a kisebbségek kultúrájában levő pozitív elemeket. Nehéz volna tagadni, hogy van egyfajta „másságunk”, ám ez a „másság” része az egyetemes emberi és magyar kultúrának is.

JFF: – Értetlenül állunk a híradókban mutatott etnikai konfliktusok, erőszakos események előtt. Nem tudjuk, mitől keletkeznek ilyen helyzetek, nem értjük, miért van igény a gyűlöletre, a lenézésre és a diszkriminációra. Az utóbbi egy-két évben sok helyen megfordultunk, néha féltünk is az esetleges provokációktól. Érdekes módon még nem volt ilyesmiben részünk, pedig általában telt ház előtt játszunk, s nem hinném, hogy csak egy politikai oldal elkötelezettjei látogatják a koncertjeinket. Úgy érzem, sokan akarnak átjönni azon a bizonyos hídon. Van egy számunk, aminek ez a címe: A rabbi imája. A koncerteken el szoktam mondani, hogy ezt a dalt a 600 ezer elgázosított magyar zsidó ember emlékének ajánlom. A szám végén hatalmas szokott lenni a csönd. Volt, hogy azt hittem, valami rossz fog történni. Ám ilyenkor meglátom a könnyeket az emberek szemében, majd többnyire hatalmas vastapsot kapunk. Már csak emiatt is úgy érzem, hogy nem reménytelen a helyzet.

M. O.

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére