Reménytelen helyzetben az elnök a választások előtt

Ráférne egy ima Obamára

Ha valakivel szemben nagyok az elvárások, ám kevéssé felel meg ezeknek, az a nagy számok törvénye alapján menthetetlenül elbukik. Márpedig Barack Obama – aki azóta az Egyesült Államok 44. elnöke lett – 2008-as „berobbanása” után, lehetséges demokrata jelöltként, fenoménként tündökölt a világpolitika egén.

Már akkor ünnepelt sztár volt a politika világában, amikor – mostani külügyminisztere, Hillary Clinton ellenében – elnökjelöltté választotta őt a demokraták denveri konvenciója. Akkori erős legitimációját és mostani szorult helyzetét jól jelzi, hogy Európában még mindig magas az elfogadottsága – hazájában viszont ez éppen most süllyedt 48 százalékra. (Bill Clinton a Lewinsky-ügy kipattanása után volt ennyire népszerűtlen.)

Felmérések szerint minden ötödik amerikai azt hiszi, hogy Barack Hussein Obama muzulmán. Még árulkodóbb adat, hogy minden harmadik USA-polgár tudja: az elnök keresztény – vagy legalábbis ezt állítja.

Mi történik november 2-án?

Az amerikai választási rendszer sajátossága, hogy a kormányzati ciklus félidejében kongresszusi választást tartanak – ahogy az elnökválasztást, ezt is az adott év novemberének első hétfőjét követő kedden rendezik. A voksoláson a társadalom egyben az elnök kétéves munkájáról is véleményt mond.
 

Ha tehát valaki ekkor is meg tudja tartania pozícióját, az jó eséllyel indul az újraválasztásért. A kongresszusi választáson ugyanis újraválasztják a kétkamarás törvényhozás teljes alsóházát (a 435 tagból álló, 2 éves mandátumú képviselőházat) és a felső kamara egy részét (a 100 tagú szenátus azon tagjait, akiknek 6 éves megbízatása éppen most jár le), és döntenek az államokat irányító kormányzókról is. Ha tehát a regnáló demokraták elveszítik a többséget, akkor a republikánus túlsúly miatt a kormányzatnak esélye sem lesz, hogy a tervezett ütemben vigye keresztül akaratát a törvényhozáson.

Csoda kellene

Ahhoz, hogy az Obama-kormányzat ne szenvedjen vereséget novemberben, valóságos csodára lenne szükség. Megkopott az a varázs, amit az elnök korábban személyisége újdonságával – ha tetszik, szokatlanságával – ért el. Hangzatos ígéreteit ugyanis nem könnyű végrehajtani, vagy ha teljesíti őket, azzal csak újabb elégedetlenkedőket szerez magának. Elég csak az egészségügyi reformra gondolni, amelynek keretében azt kell elhitetni a társadalommal: a több tízmillió új biztosított bevonása ellenére a rendszer mégis takarékosabb lesz.

Nehezen emészthető paradoxon ez egy középosztálybeli republikánusnak, aki annyit lát, hogy az ő adójából fenntartott rendszerbe bevonják a társadalom majd tíz százalékát, akik nála jóval szegényebbek, és akiket eddig nem az ő biztosításából kellett eltartani. Az nemigen fog eszébe jutni: ezek az emberek elkerülték azt, hogy a járókelők teljes közönyétől övezve, az utcán essenek össze – ez ugyanis a korábbi rendszerben könnyen előfordulhatott.

A belpolitikai buktatókat látványos és eredményes külpolitikával el lehetne kerülni – ez azonban csak részben sikerült Obamának. Elődje örökségét ugyanis nem könnyű felszámolni: két háború, két – meglehetősen kilátástalan – hadszíntéren. Bár Irakból kivonultak a harcoló csapatok (50 ezer főnyi, „az iraki rendfenntartó erők szerveződését és kiképzését segítő” egyenruhás azért maradt), Afganisztán egyre nagyobb problémát jelent. Az amerikaiak ugyanis kezdik belátni, hogy ez a háború katonailag megnyerhetetlen – elég csak arra a tényre utalni, hogy kedvenc marionettfigurájuk, Hamid Karzai elnök és a kabuli kormányzat mindössze az ország 7 százalékát tartja ellenőrzése alatt. A kezelhetetlen domborzatú ország nagy részében a fő ellenségnek tekintett tálibok az urak, akik – amint ez nyáron kiderült – a szomszédos, elvileg Washington-barát atomhatalommal, Pakisztánnal sincsenek rossz viszonyban. Az afgán-pakisztáni határ gyakorlatilag szabadon átjárható, éppen ezért az amerikaiak gépei is egyre sűrűbben járnak arrafelé. Közép-Ázsia tehát egy folyamatosan bővülő problémahalmazt jelent, és világos, hogy a helyzet megoldása még hosszú éveket vehet igénybe; jelenleg bármilyen határidő kitűzése csak önámítás lenne.

Nem állnak jobban a dolgok a Közel-Keleten sem; Obama még hivatali ideje lejárta előtt el akarta érni a független palesztin állam létrejöttét. Persze, jelentős eredmény, hogy 20 hónap után a közelmúltban újraindultak a kétoldalú, közvetlen palesztin-izraeli béketárgyalások, az eredmények azonban nem Washington szája íze szerint alakulnak. A tárgyalások már az első neuralgikus ponton, a ciszjordániai zsidó telepek bővítését tiltó moratórium feloldásakor elakadtak. Az amerikai külügyminiszter és az elnök különmegbízottja, George Mitchell most gőzerővel dolgozik azon, hogy valami látható eredményt produkáljon a választások előtt, a feleket azonban hazájuk belpolitikája tartja fogva: Benjamin Netanjahut radikális koalíciós partnerei, Mahmúd Abbászt pedig a Gázai-övezetet uraló Hamász; emiatt egyikük sem hajlandó engedni saját feltételeiből.

Sovány remények

Mielőtt végleg eltemetnénk az elnök esélyeit, nem szabad megfeledkeznünk azokról az újításokról, amiket ő vezetett be az amerikai politikába. Az internetezők professzionális elérése, a fiatalok adekvát és hiteles megszólítása a közösségi oldalakon (elég csak Obama adománygyűjtő akcióira gondolni) mind-mind olyan eszközök, amelyeket nem szabad lebecsülni. A közvélemény-kutatások persze azt mutatják, hogy az elnök még így is esélytelen; ráadásul kabinetfőnöke, az Obama-imázst felépítő Rahm Emanuel (a chicagói polgármesteri szék reményében) nemrég otthagyta őt – a rejtőzködő netpolgárok azonban még mindig előbújhatnak.

Keresztény ellenzék

Nagy kérdés, hogy kire fognak szavazni a keresztény választók – Amerikában ugyanis hatalmas e lobbi ereje. Dőreség volna kategorizálni őket, tagadhatatlan azonban, hogy a politikailag leginkább aktív evangéliumi keresztények jó része republikánus érzelmű. Obamát inkább az eddig csekély társadalmi reprezentációval bíró baloldali keresztény csoportok szószólójának tartják, ők azonban túl kicsik ahhoz, hogy felvegyék a versenyt az „ellenoldallal”.

Megjósolhatatlan az is, hogy az egyik legbefolyásosabb lelkipásztor, az elnök beiktatásakor imádkozó és egy Obama – McCain vitának is helyet biztosító Rick Warren milyen voksolásra fogja buzdítani híveit, miután kimaradt az elnök vallási tanácsadó testületéből. Warren annak idején azt tanácsolta Obamának, hogy – istenkereső korszaka lezárásaként – találjon egy gyülekezet Washingtonban. Igaza volt: ráférne néhány ima az elnökre – november 2-ig különösen.

Piros Árpád

• Cimkék:
Egyesült Államok választás Afganisztán Obama

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére