A térség egyensúlya is megkívánná a békekötést

Itt az idő? Párbeszéd a tálibokkal

Vészesen fogy a tálibok ideje – sebesebben, mint a harcokhoz szükséges anyagi eszközök és az elszántság. Azt mondják: addig harcolnak, amíg az idegen csapatok el nem hagyják az országukat. Másik követelésük, hogy engedjenek szabadon tálib foglyokat, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa távolítsa el a tálib neveket tilalmi listájáról – írja a New York Times hasábjain Richard Barrett, az ENSZ tálibok-Al Kaida-monitoring csoportjának koordinátora.

Ki bírja tovább?

A tálib katonai vezetés viszonylag jól szervezett volt a mozgalom 2006-os újjáéledése után. Ám az amerikai, afgán és más különleges erőknek a tálib felső és középszintű katonai vezetés ellen intézett masszív támadásai – megtámogatva távirányítású repülőgépekkel - bizony súlyos árat követeltek. A tálibok nem csupán elvesztettek számos kulcsfontosságú katonai vezetőt, de a csapásokat túlélők arra kényszerültek, hogy váltogassák tartózkodásuk helyszíneit.

Ebből következett, hogy alárendeltjeikkel szemben a személyes kapcsolatok hiánya és az ellenség tevékenysége aláaknázta tekintélyüket. Így a tálib vezetőknek, tartva attól, hogy tartózkodási helyüket felkutatják, meg kellett találniuk a biztos módját, hogy korlátozzák telefonos kapcsolattartásukat. Fel kellett kutatni továbbá azt a kevéske megbízhatónak és hatékonynak nevezhető lehetőséget, amelynek segítségével megvitathatják a stratégiákat és eljuttathatják a parancsokat a harci övezetbe.

Ez a személyes kapcsolattartás, amely létfontosságú egy mozgalom egyben tartásához, megszakadt a katonai középvezetők halála és az őket követő, már kevésbé képezett „utódok” miatt. Mind a térségi, mind a helyi parancsnokok egyre inkább függetlenné váltak, s emiatt egyre kevésbé mutattak hajlandóságot, hogy kövessék azokat a parancsokat, amelyek szembekerültek egyéni érdekeikkel.

Pakisztánban kell megnyerni az afgán háborút

Hadseregünknek – írja Barrett – le kell győznie a pakisztáni tálibokat is. A pakisztáni vezetés kedvezőnek ítéli és támogatja a béketörekvéseket, és arról is határozott, hogy jóval fontosabb az afganisztáni stabilitás, mint hogy egy kabuli Pakisztán-barát kormányzat kialakítását oktrojálják.

A térség hatalmai, mint Irán és Oroszország sem kívánják, hogy a hatalomba visszatérjenek a megerősödött tálibok, ugyanakkor nagyon is üdvözölnék a felek között létrejövő békekötést. Az Afganisztánból származó kábítószer jelentős belső piaccal rendelkezik Iránban, s ennek katasztrofális hatása van az egészségügyre, nem beszélve a bűnözésről. Bár Teherán gyönyörködve szemlélhette Amerika háborús szenvedéseit, hosszú távú érdekeit mégis a kabuli hatalmi egyensúly megteremtése segítheti.

A kábítószer egyre több főfájást okoz Oroszország számára is, és ez a jelenség nem lesz megfékezhető az Afganisztánban létrejövő stabilitás nélkül.Oroszország kínálkozó lehetőséget lát a hatalmat megosztó egyezményben, amely korlátozhatja a fundamentalista csoportok azon törekvéseit, hogy Afganisztánt olyan bázisnak használják, ahonnan aláaknázhatják a közép- ázsiai szomszédok gyöngécske kormányzatait.

Nem akarnak hazamenni

Hogy a tárgyalások milyen eredményeket hozhatak a tálibok számára? Legsürgősebb követelésüket – az idegen erők mihamarabbi kivonását – megalapozatlannak nevezhetjük. Vezetőiknek meg kell érteniük, hogy a nyugati katonai erők elhamarkodott kivonása újabb fegyveres harcokhoz vezethet, hiszen éppen a különféle népcsoportok és klánok közötti rivalizálás akadályozta a stabilitást az eltelt harminc év alatt.

Barrett a cikk konklúziójaként megpendíti annak lehetőségét, hogy a tálibok lekerüljenek a tilalmi listákról; cserébe – írja a világszervezet munkatársa – el kell fogadniuk, hogy ez a gesztus egyfajta békekötés eredménye, ami kizárja a harcok folytatását.

(nytimes.com)

Szűcs Gábor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére