Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Hírsor
    2011-11-08 16:25:00

    Megbüntették a romákat diszkrimináló férfit

    Kétszázezer forintos pénzbírságot szabott ki a Fővárosi Bíróság (FB) kedden kihirdetett jogerős ítéletében azért, mert egy szerencsi edzőterembe roma származása miatt nem engedtek be két fiatalembert.

    A két éve történt eset miatt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) 2010 májusában 200 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta az edzőterem üzemeltetőjét, aki bírósághoz fordult a döntés miatt.

    Az FB ebben a közigazgatási perben kedden elutasította a keresetet, és hatályában fenntartotta az EBH határozatát, amely szerint megsértették az egyenlő bánásmód követelményét, közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak, amikor származásuk miatt nem engedték a roma fiatalembereknek, hogy használják a fitnesztermet.

    A felperes az eljárás során többek között azzal védekezett, hogy a kisvárosban évek óta baráti alapon, ismerősök számára működik az edzőterem, amelynek roma látogatói is vannak, de csak a tagok ajánlásával lehet oda bejutni.

    A felperesek jogi képviselője az MTI-nek a határozathirdetés után elmondta: megfontolják, hogy az ügyben felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz.

    MTI

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

    További cikkek Cigányság
  • Cigányok között az egykori neonáci (riport)
  • Csak a bűnöző cigányok kerülhetnek a médiába?
  • Láthatatlan cigányok
  • Miért utáljuk a cigányokat?
  • A jezsuita atya bírálja a romapolitikát
  • Mit csinálnak a cigányok karácsonykor?
  • Életet mentenek a gyerekrajzok
  • Miért zaklatják az édesanyákat?
  • Hazugság miatt égették fel a cigánytelepet (videó)
  • Adventi road-movie Borsodban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.