Nagy király, akiről nem szólnak népmesék

Szent István: a meggyőző és erőszakos

A magyarok nem István uralkodása alatt ismerték meg a kereszténységet: már a honfoglalás, sőt az őshazából Európa felé vándorló eleink is találkoztak a Megváltó eszméjével. Valószínűsíthető, hogy a honfoglalók között már keresztények is voltak. A legkorszerűbb kutatások megerősítik: a kereszténység felvétele a magyarok számára nem alternatíva, hanem egy fajta – és elsősorban Rómából jövő – diktátum volt, aminek a végrehajtására István volt a megfelelő személy.

Olyan személyre volt szükség, aki kellő erővel, tudással – és ne legyünk álszerények –, becsvággyal és kegyetlenséggel bírt. Aki képes arra, hogy ha kell, a saját családjával is szembeforduljon. A magyarok kereszténnyé és európai néppé tétele ugyanis azzal járt együtt, hogy szakítani kellett teljes korábbi önazonosságukkal, a fejedelmi uralommal, az öröklési renddel, a vallással és a mindennapi szokásokkal. Ez pedig nem mehetett másként, csak erőszakkal.

Törzsből állam

A magyarok valójában laza törzsi szövetségben éltek és a törzsek némi önállósággal rendelkeztek. Nos, ezt a régi nemzetségi, törzsi szabadságot és önállóságot igencsak befolyásolta Géza azzal, hogy Istvánt jelölte a magyarok fejedelemévé. Ez leginkább a „Tar” – vagyis kopasz – Zerind fiát, Koppányt, a Balatontól délre fekvő területek urát zavarta. Persze, hogy zavarta, hiszen a hagyomány szerint – a fejedelem utódja mindig a legidősebb férfi – ugyanis, Koppányt kellett volna felövezni a fejedelmi karddal és nem Istvánt.

A fegyveres összecsapás elkerülhetetlen volt. Koppány testét négyfelé vágatta és egy-egy darabját kitűzette az esztergomi, a veszprémi, a győri és a gyulafehérvári vár kapujára. István ezzel megszegett egy magyar törvényt, ami egyben egy ősi emberi törvény is volt: a halottat el kell temetni. Hasonló sorsra jutott a Maros-vidéken lázadó Ajtony is, így hát nem csoda, hogy az erdélyi Gyula – aki egyébként István nagybátyja volt – már csak szavakban és nem tettekben lázadt, azután pedig behódolt Istvánnak.

Fejedelemből király

III. Ottó császár biztatta Istvánt, hogy legyen igazi európai uralkodó és kérjen koronát a pápától, II. Szilvesztertől. István így is tett. A legenda szerint az egyházfőnek álmában megjelent az Úr küldöttje és így szólt : „Tudd meg, hogy holnap az első órában eljönnek hozzád egy ismeretlen nép küldöttei, kik a maguk hercege részére királyi koronát és apostoli áldást kérnek tőled. A kész koronát tehát halogatás nélkül ajándékozd hercegüknek, mert tudd meg, hogy őt illeti meg a királyság dicsőségével együtt érdemeiért.” Tény, hogy ebben az időben Miksa lengyel herceg követet küldött Rómába, hogy koronát és apostoli áldást kérjen a pápától. A pápa szívesen eleget is tett volna a kérésnek, el is készült a korona. Csak hát az az álom…

István is követet küldött tehát a pápához, méghozzá Asztrikot, aki elmondta II. Szilveszternek mindazt, ami Géza fejedelem halála óta a magyaroknál történt, kihangsúlyozva természetesen István alakját. A pápa pedig ezekkel a szavakkal adta a magyaroknak a koronát: „Én apostoli vagyok, de ő valóban Krisztus apostola, ki által oly nagy nemzet tért meg. Ezért is az ő rendelkezésére bízzuk azt. Igazgassa az isteni kegyelem útmutatásával Isten egyházait és népeit, úgy egyházi, mint világi jog szerint.” István fejére az ezredforduló első napján, Esztergomban tették a pápa által küldött koronát.

Az államszervező

A fejedelemből tehát király lett, a törzsekből pedig államot kellett szervezni. István törvényeket hozott, megszervezte az udvari adminisztrációt, püspökségeket alapított és kialakította a vármegyerendszert – és adókat vetett ki, pénzt veretett, meghonosíttatta a latin betűs írást. A törvényeit nem mindig és nem mindenhol fogadták lelkesedéssel. Az talán nem nagyon zavarta az embereket, hogy a törvény előírta például: hol és hogyan kell templomot építeni, megtiltotta pénteken a húsevést, vasárnaponként kötelezően írta elő a miselátogatást – a templomot megépítették, a papot eltartották, pénteken nem ettek húst és a misére is elmentek, legfeljebb titokban elmentek a bujdosó táltosokhoz is, akik fehérló-áldozatot mutattak be. Sokan azonban nem tudtak mit kezdeni az olyan rendeletekkel, amelyek a mindennapi szokásokat érintettek.

István a fiához írott intelmeiben, 1027-ben megfogalmazta mindazokat, amikről úgy vélte, hogy hasznos lehet egy uralkodónak. Pontosabban nem is István fogalmazta meg, hanem István útmutatásával vélhetően Asztrik – a tíz fejezetnek több mint a fele a keresztény hittel és az egyházzal foglalkozik. Akkor még István nem tudhatta, hogy Imre fia nem lesz az utódja a trónon: Imre herceg István halála előtt hét évvel halt meg.

De nemcsak megszervezni kellett a magyar államot, hanem megvédeni is – és nemcsak a belső, hanem a külső ellenséggel szemben is. István halála előtt nyolc évvel például II, Konrád német császár katonáitól volt kénytelen megvédeni az országot, vagy korábban éppenséggel a lengyel királytól kellett visszafoglalnia néhány várat, de István harcolt a besenyők és a bolgárok ellen is.

Lázadókkal szemben

Az életének utolsó éveiben merényletet terveztek ellene: négy főembere megpróbálta egy éjjel megölni a legyengült, alvó öreg királyt, ám egyiküknek kiesett a kard a kezéből és a zajra István felébredt. Az uralkodó megvakíttatta a merénylőket és levágatta a karjukat.

István 1038. augusztus 15-én halt meg – azt nem tudjuk pontosan, hogy Székesfehérváron, vagy pedig Esztergtomban – és a székesfehérvári bazilikában temették el. VII. Gergely pápa engedélyével, I. László magyar király 1083. augusztus 20-án az államalapító királyunk ereklyéit a székesfehérvári bazilika oltárára emelte – ami a szentté avatást jelentette. A konstantinápolyi ortodox pátriárka pedig 2000-ben kijelentette: az ortodox egyház is szentként tiszteli az első magyar királyt.

István a kereszténység nyugati – római – változatát fogadta el és terjesztette anélkül, hogy a keleti – bizánci – kereszténységet erőszakosan leutasította volna.

Az első királyunk halála után ismét lázadások törtek ki az országban. Szent László volt az, aki megszilárdította Magyarországon mindazt, amit István alkotott: Ő indította el Szent István olykor módosuló, de mindmáig élő kultuszát is. Érdekes azonban, hogy szinte ma már alig ismerünk Szent Istvánról szóló népmeséket, majdhogynem feledésbe merültek – sokkal több szól Mátyás királyról vagy Kossuthról.

Simon. F. Nándor

• Cimkék:
Szent István király apostoli törzsszövetség fejedelem Vajk

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére