Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-07-21 12:00:00

Nevetségesnek tartják, hogy a nemi szervek csonkításával érvelnek

Nem tilthatják meg a körülmetélést

Elé vágott a körülmetélést megtiltani szándékozó politikai szándéknak egy indítvány: amennyiben a kormányzó aláírja és a szavazatok is megerősítik, nem büntethetik az előbőr rituális célú eltávolítását.

San Francisco város Közgyűlése nem dönthet a vallásilag elkötelezett szülők gyermekeitől a körülmetélést, adta tudtul a The Sacramento Bee. A zsidó és moszlim vallási vezetők közösen nyújtották be 768-as jelzetű indítványukat válaszul szélsőséges csoportok akciójára, melyek kezdeményezték a férfi előbőr rituális célú eltávolításának tilalmát.

– Az orvosi és a vallásszabadság is sérülne, ha ilyen jellegű korlátozást vezetnének be – érvelt Mike Gatto Los Angeles-i demokrata képviselő, a 768-as indítvány benyújtója. Az indoklásban természetesen szerepel a vallási tény is: az „ábrahámita” vallások hitrendszerének része, hogy a körülmetélés egyben személyes szövetségkötés Istennel. Az ellenzők a nemi szervek indokolatlan csonkolásával érveltek.

Amennyiben elfogadnák a – nem titkoltan antiszemita és moszlimellenes – kezdeményezést, egy évnyi elzárással, és/vagy ezerdolláros pénzbüntetéssel bírságolhatnák meg azokat a szülőket, akik vallási célból végeztetik el gyermekükön a körülmetélést. Az érvelést a vallási szervezetek vezetői nevetségesnek találták. A 768-as indítvány kapcsán azonban lehetőség van a sürgős életbeléptetésre, ami azt jelenti, hogy amennyiben Jerry Brown kormányzó aláírja, és a képviselők kétharmados szavazata is megerősíti, a tiltó rendelkezés nem léphet életbe.

A körülmetélést ellenzők természetesen felháborodtak a vallási szervezetek tagjainak jogait védő gyors és hatékony akción, hiszen szerintük ez elsősorban orvosi és nem etikai kérdés, ez előbbi érveit pedig bizonyítottnak látták – amennyiben nem szükséges, egészségügyi szempontból teljesen felesleges az előbőr-eltávolítás.

 

The Sacramento Bee / -mi- 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Körülmetélés
  • Nem lesz népszavazás a körülmetélésről
  • Élesedő vita: csonkolják a férfiak nemiszervét?
  • Nem fogják pénzbüntetéssel sújtani a körülmetélést
  • Népszavazás a körülmetélés betiltásáról

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.