Miért vannak gyermekeink? (második rész)

Süveges Gergő: a továbbadás vágya

Nagyon köszönöm! Őszintén, nagyon köszönöm azt a sok mély és érzelmes-racionális gondolatot, amelyeket az előző bejegyzés nyomán mindannyian olvashattunk. Nagy örömet szereztek nekem a hozzászólások – remélem, másnak is, hasonlóképpen.

Nem a „megoldást” mondom, ezt már korábban is hangoztattam. Csak a saját válaszunkat tudom elmondani, amelyet mi most igaznak és őszintének érzünk.

Én is különválasztanám a házasságot a gyerekektől, mert a motivációk nem ugyanazok.
Házasságban azért élünk, mert hisszük, hogy az ember legfőbb hivatása az elköteleződés.

Szabadság alatt nem azt értjük, hogy bármit megtehetünk, hanem azt, hogy eldöntjük, mire tesszük fel az életünket. Mivel nem szerzetességre, papságra kaptunk meghívást, az elköteleződés más formáját érezzük a magunkénak: szabadon dönteni egymás mellett úgy, hogy a döntés egy életre szól. A döntés persze kijelöli a kereteinket, amelyekben mozgunk – mint minden döntésünk, legyen bármilyen kicsi vagy élet-meghatározó. Ez a szép a döntésekben: szűkítenek és tágítanak egyszerre. A mi kereteink azt jelentik, hogy eldöntöttük: az örömeinket együtt éljük meg, a nehézségeinket együtt próbáljuk megoldani. A közös nehézségeinket és az egymással kapcsolatos nehézségeinket is. Ezt értem szűkítés alatt: azzal, hogy a feleségem mellett döntöttem, a világ összes többi nője ellen is döntöttem. De tágít is a döntés: biztos lehetek abban, hogy ő is mellettem döntött, és minden bizonytalanság, nehézség dacára tudhatom, hogy mindketten mindent megteszünk a közös jövőnkért.

Ugyanakkor azt tapasztaljuk – és ez már átvezet a gyerekek létének kérdésére –, hogy azt az örömöt, harmóniát és szeretetet, amelyet együtt kapunk és megélünk, nem vagyunk képesek megtartani magunknak. Hogyan is lennénk képesek? Ha Isten képmásai vagyunk, akkor a leglényegesebb törekvéseiből, mozgatórugóiból is bizonyosan részesülünk. Márpedig úgy érezzük, hogy az Isten egyik legfőbb megnyilvánulása az önárasztás: szüntelenül adja magát, ajándékozza magát – a világnak és nekünk. Teljesen természetes tehát, hogy mi is erre törekszünk. Nem mintha azt hinnénk, hogy nagyszerűek, tökéletesek, felülmúlhatatlanok vagyunk; de a szépet és jót, amit nap mint nap tapasztalunk, szeretnénk továbbadni. Azt a tapasztalatot, hogy végső soron az élet örömökkel teljes. Hogy az Isten szeret. Hogy másokat szeretni jó. Hogy másoknak segíteni jó. Ez az, amit meg kell osztanunk másokkal.

Másokkal… de kivel?

Azt hiszem, mindenkivel.

Hálát adunk az Istennek, hogy elsősorban és első körben a saját gyerekeinkkel tudjuk megosztani. Ők állnak legközelebb hozzánk, hús a húsunkból, vér a vérünkből… Nagyon jó, hogy vannak.
De ha nem lennének gyerekeink, a törekvésünk – remélem – ugyanez lenne: továbbadni, ajándékozni, megosztani. Másképpen, másokkal, de ugyanerre törekednénk. Nem állítom, hogy könnyű lenne elfogadni. De talán bele tudnánk kapaszkodni a hivatásunkba.

Azért érzem fontosnak ezt a hozzáállást, mert sok kérdésre adandó válaszhoz segít alapot találni.

Azt hiszem, ezzel az „alapértelmezéssel” egészen másképpen nézek a beteg vagy sérült gyerekre is… egészen másképpen gondolok az esetleges gyermektelenségre is… másképp gondolok mindarra a lehetőségre és félelemre, amely egy induló házasságot jellemezhet.

Mert egy induló házasság paklijában minden benne van: az is, hogy lesz gyerekünk, az is, hogy nem lesz. Az is, hogy egy lesz, az is, hogy sok lesz. Az is, hogy beteg gyerekünk születik. Az is, hogy meghal a gyermekünk. Az is, hogy meghal a házastársunk. A pakliban minden benne van. Tíz évvel ezelőtt, a házasságunk kezdetén minden benne volt. Mára szűkült a kör, de még mindig van jó néhány olyan félelem, amellyel érdemes és kell foglalkoznunk.

Úgy érzem, ezzel az alapállással más válaszok születhetnek a félelmeinkre, mint a felületesebb magyarázatok nyomán. Megkockáztatom: jobb, előbbre vivő, távolabbra mutató válaszok.

(Gergő 4. blogbejegyzése)

gergo.suveges@mtv.hu
www.suvegesgergo.hu 

Süveges Gergő összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére