Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Süveges Gergő blogbejegyzése
2010-11-17 18:11:00

Süveges Gergő 3. bejegyzése: a családalapítás motivációi

Miért vannak gyermekeink?

A témát egy negyvenéves sztárénekesnő (nem a személye a fontos, hanem a típus, melyet megtestesít) interjúja piszkálta fel bennem, amikor ezt olvastam tőle: „Már mindent elértem az életben. Pénz, siker, hírnév, csillogás: mind az enyém. Már csak egy gyerek hiányzik.”

Ha már a legutóbbi bejegyzés egyik hozzászólásában megígértem, következzék egy kérdéssorakoztató írás. Akinek kedve van, próbáljon válaszolni rá – őszintén.

Az életünk tele van olyan axiómákkal, gyakorlatokkal, gondolatfutamokkal, amelyek eredetén, megalapozásán alig gondolkodunk. Pedig egyszer-egyszer érdemes feltenni banálisnak, magától értetődőnek tűnő kérdéseket is. Számomra ezek közé tartozik ez is: miért a családos élethivatás mellett döntöttünk? miért szeretnénk gyermekeket? (A szerzetesektől, papoktól, tisztasági fogadalmat tevőktől ezúttal megértést kérek: az ő élethivatásuk alapkérdéseit nem most teszem fel.)

Persze annyi választ lehet adni a kérdésre, ahányan vagyunk. A következőkben összeszedek néhány korunkban jellemzőt – hátha a variációk hozzásegítenek a saját válaszunk megtalálásához.
A témát egy negyvenéves sztárénekesnő (nem a személye a fontos, hanem a típus, melyet megtestesít) interjúja piszkálta fel bennem, amikor ezt olvastam tőle: „Már mindent elértem az életben. Pénz, siker, hírnév, csillogás: mind az enyém. Már csak egy gyerek hiányzik.”

Vajon miért hiányzik? Vajon az elementáris ösztönön kívül mi mozgat, amikor gyermekvállalásra gondolunk? Jöjjön a lehetséges válaszok közül néhány.
 

1. Azért szeretnék családot, hogy kapjak. Hogy kiszolgáljon a feleségem. Hogy vasalt ing, meleg étel várjon. Hogy megöleljenek a gyerekeim.
2. Azért szeretnék gyerekeket, hogy elbüszkélkedhessem velük. Hogy elmondhassam: az enyémek, és tulajdonképpen az én érdemem, ha őket dicsérik.
3. Azért szeretnék gyerekeket, mert szeretek babázni, tutujgatni, gügyögni. Mert nem tudok ellenállni az apró rózsaszín talpacskáknak (melyek egyébként egy borús napon toporzékolni kezdenek, de ez másik történet…).
4. Azért szeretnék családot és gyerekeket, mert szeretek utasítgatni. Lételemem az uralkodás, és mindennél jobban szeretném kimondani azt a mondatot, hogy „amíg az én kenyeremet eszed, itt az lesz, amit én akarok”.
5. Azért szeretnék gyerekeket, mert olyan nincs, hogy éppen én kimaradjak ebből az élményből. Mindenki megértheti, hogy jogom van megtapasztalni az apaság/anyaság élményét. Mert megérdemlem.
6. Isten parancsa, hogy sokasodjunk; kutya kötelességem sokasítani.
7. Jó hazafiként a magyarság megmaradása az én felelősségem is. A gyerekeim a nemzetet gyarapítják, az a dolgom, hogy fenntartsam a magyar nemzetet.


Nem tudom, Önök hogy vannak vele, én ismerek ilyet is, olyat is. Meg sokféle egyebet is: a sor tetszőlegesen folytatható. És még csak azt sem mondom, hogy a felsoroltakban nincsenek olyan elemek, amelyeket én is magaménak érzek. Vannak. De hogy bármelyik elsődleges szempont legyen… azt nem szeretném.

Sokat beszélgettünk erről a feleségemmel, és a saját válaszunk egészen másképp hangzik. Azért élünk családban, mert… De tudják mit? A saját válaszunkat a következő alkalomra tartogatom. Nem bosszantásból, hanem kíváncsiságból. Nem azért, mert tudom a helyes választ. Dehogy tudom. Csak a saját variációnkat tudom.

Viszont nagyon érdekel, Önök mit válaszolnának a kérdésre: mélyen, őszintén átgondolva, szembenézve a vágyaikkal és a mozgatórugóikkal: Önök miért választották a családos életet?Miért vannak gyerekeik – illetve miért szeretnék, hogy legyenek? Persze az ellenpélda is mindig tanulságos: ha van, aki mindezt nem választja, nem akarja, nem teszi: miért nem teszi?

gergo.suveges@mtv.hu
www.suvegesgergo.hu

Süveges Gergő összes blogbejegyzése


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.