Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Böjte Csaba blogbejegyzése
2011-04-07 15:01:00

Böjte Atya a tavaszi munkálatokról

Miénk itt a tér – tegyük rendbe!

A tegnapelőtt Gyergyószentmiklós külterületén, három utca találkozásánál, egy szépen megtísztitott háromszögbe elültettünk hét kis tölgyfát.

Boldog vagyok! Nagyon boldog, mert nagyon sokfelől jeleztetek vissza, hogy a bontakozó tavaszban milyen sokfelé beindult a terek, parkok, patakok medreinek kitakarítása. Több fényképes beszámolót is küldtetek, Isten fizesse! Akárcsak a tábortűzben a gallyak, az ágak, lángukkal, tüzükkel egymást is lángra lobbantják, úgy együtt könnyebb égni, meleget, fényt árasztani. Adja a jó Isten, hogy szívünk egyik legmélyebb vágyát, egy szép, rendezett, tiszta élettér kialakítását tudjuk megvalósítani.

 

 

Az első lépés a megtisztítás, a rendrakás! A második a szép tavaszban a terek feldíszítése virágokkal, bokrokkal. Persze ehhez már engedély is kell, egyeztessetek a polgármesterekkel, tanácsosokkal, tájépítészekkel, hátha kis festékkel,  néhány paddal, facsemetékkel a segítségetekre sietnek.

A jól végzett munka örömével, a harmadik lépésben szervezhetnénk egy-egy kis ünnepséget, melyben a hatóságokkal is egyeztetve nevet adnátok annak a kis parknak, zöldövezetnek amelyet rendbe raktatok. A tegnapelőtt Gyergyószentmiklós külterületén, három utca találkozásánál, egy szépen megtísztitott háromszögbe elültettünk hét kis tölgyfát. Ott volt a kedves plébános úr, a polgármester úr és a közeli utcákban lakó emberek. Imádsággal, énekkel Szent László oltalmába ajánlottuk a  facsemetéket. Jó elképzelni, hogy milyen lesz majd 10-20 év múlva a Szent László téren, ez a kis tölgyfaliget.

A negyedik lépés, – ez hosszú, de nagyon szép feladat – a gondozás, egész évbeni rendben tartás. Természetesen ha az első három lépés szépen, szervezetten megtörtént, könnyebb dolgunk lesz, mert nehezebb a szemetet eldobálni rendezett környezetben, mely egy köztiszteletnek örvendő személy nevét viseli, mint egy gazos senkiföldjén. Könnyebb lesz rendet tartani és a munkához társakat találni, mert az együtt végzett becsületes munka öröme megszenteli a lelket, és közösséget teremt.

Hiszem, hogy egy ilyen szép rendezett kis zöldterület néhány paddal közösségeket, barátságokat is fog szülni, és ebben a felbolydult világban ez nagyon fontos. A fák, a bokrok, ahogyan cseperednek, ahogyan ágaik összehajolnak –  hiszem, hogy ugyanúgy a közelben lakó emberek is szépen egymásra találnak, végül is ez egy nagyon fontos cél. Szülőföldünk szép tereit lakjuk be, töltsék meg az emberek! Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel - énekeltük annak idején. Miénk itt a tér, mert mi szedtü krendbe, mi gondozzuk, mondhatjuk szeretettel, büszkén!

Sokszor a városunkban, falvainkban vagy azoknak szélein ott árválkodnak terek, minden nap látva, mégis elfeledve, sokszor szemétkupacok alatt. Nagyon fontos, hogy a személytelen, gazos, mondhatni senki földjét a magunkénak érezzük, megtisztítsuk és névadással, imával megszenteljük, hisz szülőföldünk egy kis darabjáról van szó. Apró cseppekből lesz a tenger...

Merjetek elindulni, és meglátjátok, hogy mennyi társatok lesz szép, nemes céljaitok valóra váltásában.

Szeretettel, Csaba t.

Csikszereda, 2011. IV. 7
 

Böjte Csaba összes blogbejegyzése


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.