A teljesség igénye nélkül

Mi az, amit a tudomány nem tud?

Ezeket a korlátokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül anélkül, hogy magát a valóságot ne hagynánk figyelmen kívül. A tudósok korunk új prófétái: ők mondják meg, hogyan éljünk, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, milyen irányba változtassuk meg a társadalmat, miben higgyünk stb., és ez rendben is van egy bizonyos pontig – a tudománynak szólnia kell minden kérdésben, amiben csak illetékes.

Ám a tudomány is lehet bálvány, és a tudósok lehetnek hamis próféták – sokak vesztére, akik hisznek nekik –, ha megfeledkeznek azokról a titkokról, amiket a tudomány nem felfedez, hanem előfeltételez. Ezek azok a dolgok, amikre a tudósok rá sem kérdezhetnek a tudományos módszerrel anélkül, hogy magát a módszert ne kérdőjeleznék meg – vagyis magát a tudományt. Márpedig az, aki a tudományt abszolutizálja, ezt teszi – maga alatt vágja a fát –, és végső soron a tudományt érvényteleníti.

Mérés és eredmény

Szóval mi az, amit a tudomány nem tud? Hát sok minden, amit még fel kell fedezni, vagy meg kell érteni… Természetesen. Ám vannak olyan dolgok, amiket a tudomány nem tudhat: amikről tudjuk, hogy tudhatatlanok a tudomány számára. Mik is ezek a dolgok tehát?
A teljesség igénye nélkül sorolom: a tudomány nem tudja bizonyítani a matematikai és logikai alapigazságokat, a fizikai világ valódiságát, a tudományos módszer érvényessége sincsen – érdekes módon – tudományosan bizonyítva, és az objektív jó és rossz törvényét (amit régen természeti törvénynek neveztek), sem a tudomány által ismerjük.

Hanem mi is az a tudomány? Ha ezt jól megértenénk – legalábbis alapkérdésekben –, nem maradna sok félreértésre lehetőség. Mi az, ami minden fehérköpenyes ember, laboratórium, akadémiai tevékenység és publikáció hátterében megegyezik? Mi teszi tudományossá az emberi tevékenységet? Mi az a módszer, amit a 17. században, Európában találtak fel, és amin minden tudományos ismeretünk alapszik? Nem más ez, mint a szisztematikus megfigyelés és a kísérletezés elfogadása, mint módszer, amellyel mindenki számára elfogadható adatokat nyerünk ki a természetből, majd ezeket az adatokat tudományos elméletekkel próbáljuk megmagyarázni. Ez egy hatalmas dolog – ennek köszönhetjük modern világunkat –, ám a tudomány ennél nem több: mérés és az eredmények megmagyarázása.

Ha ezt értjük, beláthatjuk, hogy a matematikai és a logikai alapigazságok (hogy 2+2 tényleg 4-e, és hogy X tényleg szükségképpen más-e, mint nem-X) se nem mérhetőek se nem szorulnak magyarázatra. Akik őszintén nem értik, hogy a 2+2 ugyanaz, mint a 4, nos, őket beteg embereknek tekintjük, és próbáljuk meggyógyítani őket. Ám a tudomány egyszerűen előfeltételezi ezeket a tudományosan bizonyíthatatlan igazságokat, melyeket a józan ész diktál.

A tudomány illetékessége

A tudomány hasonlóképpen előfeltételezi a fizikai, a tapasztalati világ valódiságát. Ha valaki úgy gondolja, hogy mind egy álomban élünk, és nincsenek is dolgok körülöttünk, vagy ha vannak is, mit sem tudhatunk a valódi természetükről, nos, szabadságában áll ezt gondolni, és senki nem bizonyíthatja be neki tudományosan az ellenkezőjét, ugyanis nincs olyan tudományos bizonyíték, amit egy álom ne produkálhatna. Ám a tudomány nem foglalkozik a valóság valódiságának a kérdésével, hanem egyszerűen elfogadja azt – mondhatnánk, hit alapján.

Az eddigiekből szinte következik, hogy maga a tudományos módszer is – hogy mérések és megfigyelések útján megismerhetjük a valóságot – bizonyíthatatlan a tudomány számára, ugyanis a tudományos módszer maga nem mérhető; érvényességét így nem a tudomány, hanem a józan ész igazolja. Sőt, egyfajta filozófia – a zsidó-keresztény világnézetből eredő filozófia – tette valójában lehetővé a tudományos módszer felfedezését, ugyanis őseink feltételezték hitük alapján, hogy a teremtés értékes és rendezett, mivel Isten teremtette, valamint, hogy az Istenadta eszünkkel és érzékeinkkel megismerhető az Istenadta természet. Nem véletlen, hogy a szisztematikus tudomány nem keleten alakult ki, ahol a világra mint illúzióra tekintettek, vagy mint a belső lelki folyamatok lényegtelen melléktermékére.

A természeti törvény, a jó és a rossz törvénye kakukktojás abból a szempontból, hogy a tudomány nem előfeltételezi, vagyis a tudomány létezhetne nélküle is. Ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a tudomány illetéktelen az erkölcs dolgában – nem fedezheti fel a jót és a rosszat –, mégis az emberi tudomány nem létezhet erkölcs nélkül. A tudomány értékmentes, és ez rendben is van, ám az ember tudományos tevékenysége (például: végrehajthatunk-e embereken a belegyezésük nélkül orvosi kísérleteket) nem lehet értékmentes – viszont a tudomány mivel értékmentes, nem döntheti el, hogy mi helyes és mi nem. Vagyis a tudomány embertelenné válik, ha nem egy, a tudománytól független erkölcs korlátai között mozog.

Frappánsan összefoglalva tehát világos, hogy ha a tudomány abszolút lenne, akkor eleve lehetetlen lenne; valamint, még a saját legitim korlátai között működő tudománynak is tandemben kell dolgoznia az etikával, különben szükségképpen veszélyessé válik az ember számára. Emellett, még azt érdemes megjegyezni – ha már a tudomány mindenhatóságáról értekezünk –, hogy az ember lényegében a tudomány nélkül is tud mindent, ami a teljes és a boldog emberi élethez kell. Vagy komolyan elhisszük még azt a modern mítoszt, hogy a tudomány előtti világ boldogtalan és szerencsétlen volt?

Nyitókép innen.

Szerdahelyi Miklós összes blogbejegyzése

• Cimkék:
tudomány próféta objektív logika fizika erkölcs keresztény érték

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére