A lélektani-evangéliumi sorozat harmadik darabja

Gondolkodásunk féregtelenítése: a jövő férge

„De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét?!”
Lukács 12:25

A jövő férgének alapkérdése: „Mi lesz, ha…” Ez a jövő elképzelt negatív eseményeitől való előzetes és ok nélküli félelem, illetve szorongás. De lehet aggodalmaskodásnak is nevezni.

Természetesen van helyes és érthető szorongás, illetve félelem: amikor biztosan tudjuk, hogy egy negatív, fájdalommal vagy veszteséggel járó élethelyzet vár ránk, amit nem tudunk elkerülni. Ebben az esetben a szorongás mintegy felkészít a negatív érzések elviselésére. A kulcs azonban itt az, hogy ezt nem tudjuk elkerülni, tehát számítunk rá.

Az aggodalmaskodás, illetve a jövő férge olyan szorongást, rosszabb esetben kifejezetten rettegést idéz elő, amelynek a tárgya egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik, és ezért maga a szorongás – ebben a helyzetben – teljesen értelmetlen. Ez azoknál az embereknél fordul elő gyakran, akik nem tanulták meg a bizonytalanságot kezelni, pedig ez az élet elkerülhetetlen része, hiszen nem tudunk minden körülményt, személyt, hatást a kontrollunk alatt tartani.

A jövő férge – a múlt férgéhez hasonlóan – megbénítja a jelent, mert a jelen összes energiáját az emészti fel, hogy kitaláljuk, mit fogunk csinálni, ha bekövetkezik a jövőben egy most elképzelt negatív esemény, aminek a bekövetkezte egyáltalán nem is biztos.

Fontos tudni, hogy a stressz leggyakoribb oka az aggódás. És azt is jó, ha tudjuk, hogy felmérések alapján kutatók igazolták, hogy az összes aggodalmunk 5%-a bizonyult jogosnak, a maradék 95% teljesen alaptalan volt. Azonban az alaptalan aggódás is lekorlátozhatja és beárnyékolhatja az életünket, a közérzetünket, a kapcsolatainkat vagy a teljesítményünket.

Egy másik felmérés szerint az aggódó emberek 40%-ban olyan dolgok miatt aggódnak, amelyek nem következnek be, 30%-ban a múltban történt dolgok miatt, melyeken már nem tudnak változtatni, 12%-ban a betegségektől félnek (és 99%-ban alaptalanul), 10%-ban pedig az életük apró, hétköznapi kudarcaik keltenek félelmet bennük. A maradék 8%-nak pedig a fele olyan dolog, amit határozott cselekvéssel el lehet hárítani, tehát itt mindössze 4% marad a jogos félelmeknek. Tehát az eredmény szinte ugyanaz.

A „mi lesz, ha…?” kérdés ugyanúgy megdermeszt, mint a „mi lett volna, ha…?”. A határozott döntések és a célirányos cselekvés helyett rettegünk, és eközben nincs lelki, sokszor fizikai erőnk sem a tettekhez.

Mit lehet tenni?

Néhány nagyon egyszerű tanácsot szeretnék adni – azon túl, hogy persze keresztény emberként imádkozzunk Istenhez bölcsességért és hitért, amely elűzi a félelmet. Fontos tudni, hogy Isten segít nekünk a bizonytalanságok elhordozásához, és valóban meg tud szabadítani a rettegéstől – de ez sosem helyettesíti a mi megfelelő hozzáállásunkat! Isten mindig az emberekkel együtt munkálkodik, vagyis a győzelemhez nekünk is cselekednünk kell, amit Ő meg tud áldani, és ki tud egészíteni a mennyei perspektívákkal. De helyettünk nem fogja helyesen leélni az életünket! Tehát néhány olyan tanács, amit nekünk kell megtennünk, illetve amelyek a mi lehetőségeink a jövő férgének a kiűzésében:

1. Ahogy láttuk, a félelmeink legnagyobb része irracionális és alaptalan – vagyis ha reálisan szembenézünk az aggódást kiváltó helyzettel, a lehető legpontosabban körülírjuk, akkor megtettük az első lépést a félelem hatástalanításához.

2. A második lépés, hogy miután realizáltuk a problémát, számbavesszük az összes lehetőséget, ami végeredményként kijöhet az adott helyzetből. Mi a legrosszabb eredmény? Sokszor már a puszta tudatosítása is segít abban, hogy felkészüljünk rá és elhordozzuk, és csökkenjen a stressz, amely – ne felejtsük – a bizonytalanságból táplálkozik.

3. A harmadik dolog, hogy végig kell gondolnunk, melyek lesznek a reális és belátható következményei a legrosszabb lehetőségnek, és mit fogunk akkor tenni. Ez olyan, mintha egy akciótervet kellene végiggondolni, hogy ha biztosan tudjuk, hogy ez lesz a végeredmény, akkor mi fog történni utána, és mit kell, mit fogunk tenni utána?

4. És ha ezzel is megvagyunk, akkor számba kell vennünk minden lehetőséget, amellyel a legrosszabb lehetőséget és a legsúlyosabb következményeket még módunkban áll elhárítani, de legalábbis mérsékelni. Vagyis mit tehetünk, hogy a legrosszabbat elkerüljük? És addig ötletelni, gondolkozni, tanácsot kérni, amíg meg nem találjuk azt a választ, ami segíthet a megoldásban.

5. A végére marad a cselekvés – a legrosszabb rossz elhárítása.

Ha megvagyunk, akkor a legrosszabbat „kivégeztük” a listánkon, így hozzáfoghatunk a második legrosszabb kivégzéséhez is, ugyanezzel a módszerrel. Ez egy olyan gondolkodási minta, amellyel a stressz legnagyobb része, illetve a jövőtől és a bizonytalanságtól való félelmeink nagy része kiűzhető a mindennapjainkból. Nincs benne semmi különlegesség, csak TUDATOSSÁG kell hozzá! Vagyis egy nagyon tudatos, célorientált, elkötelezett és fegyelmezett gondolkodási szokás kialakítása, begyakorlása és rutinos használata.

A cikket szerkesztettük, a címen változtattunk, az eredeti itt található.

Szűcs Sándor összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére