Csak a keresztényeknek van igazuk?

Ám ez a gondolat se nem igaz, se nem jó. Nem igaz, mert a vallások tanításai ellentmondanak egymásnak, kizárják egymást, tehát nem lehetnek mind igazak, és nem jó, ugyanis a vallások nem mind képviselnek helyes erkölcsi értékrendet.

Négy okot látok arra, hogy valaki mégis komolyan elhiggye ezt a gondolatot. Az első az, hogy kényelmes: mentesít a felelősség alól, és az égvilágon bármiben hihetünk, ha ebben a gondolatban már hiszünk. Megkaphatjuk a vallásosság élményét, kulturális báját, és tetszeleghetünk mély érzéseinkben – csak amíg kényelmes és meg nem unjuk –, aztán válthatunk.

A bóvli béke és a többségi deviancia

A második ok, ami miatt egy ilyen nyilvánvalóan önellentmondó gondolatot elhihetünk, az, hogy jobban szeretjük a békességet, mint az igazságot, holott, mint tudjuk, hogy csak az igazságban gyökerező békesség igazi béke. Miért elégszünk meg a bóvli békével? Jézus azt mondja, boldogok a békességszerzők: vagyis azok, akik megszerzik a békét, akik küzdenek érte, akik áldozatot hoznak a békéért. A pacifisták és azok, akik békét kiabálnak a tolerancia diktatúrájában, nem boldogok – legalábbis Jézus szerint.

A harmadik ok az lehet, hogy a demokráciát félreértjük, és aztán túlzásba visszük az élet olyan területein, ahol semmi létjogosultsága. Az egyenlőség, ami természetszerűen megillet minden emberi személyt, nem jelenti azt, hogy a gondolataink is mind egyformán igazak lennének. Erről szól például a tudomány is: hogy létezik egy objektív valóság, és nem gondolhatunk akármit. Persze nem elnyomni kell másokat, hanem beszélgetni, vitatkozni és érvelni kell – minél fontosabb egy kérdés, annál többet. Ám attól még, hogy több vélemény van, az igazság egy – vallási kérdésekben is. A félreértett demokratikus gondolkodás eredményeként normálisnak fogadjuk el a többség devianciáit, mert irtózunk attól, hogy igazunk legyen másokkal szemben, ugyanis az arrogáns lenne részünkről, és félünk, hogy ez elválaszt bennünket a tömegtől. Valamiért azt gondoljuk, a tömeg jelenti számunkra a biztonságot, és Istenről pedig azt, hogy Ő is demokrata. Ám Isten ígéretei nem a mennyei köztársaságról, hanem egy királyságról szólnak.

Az eddig megnevezett okok általában nem tudatosak, a negyedik viszont az: vallásos emberek nyíltan hangoztatják, hogy a vallások igazából mind ugyanarról szólnak, ugyanis mind békét és szeretetet hirdetnek. Még ha ez utóbbiban igazuk is volna, abban a hallgatólagos előfeltevésben nincs, hogy a vallás alapja az erkölcs. Egy vallás sincs, ami az erkölcsöt a tanítás elé helyezné, ugyanis az erkölcs következik a tanításból, és nem a tanítás az erkölcsből: például a hinduizmusban a tehén nem azért szent, mert nem eszik, hanem azért nem eszik, mert szent.
Ám az sem igaz, hogy a vallások mind a békét és a felebarát szeretetét hirdetik. A többségük talán igen, azonban vannak perverz és démoni vallások is (a sátánizmus, a maják és az inkák csecsemőgyilkos vallása, Jim Jones öngyilkos szektája…), melyek látványosan megdöntik a vallások erkölcsi egyenlőségének dogmáját. Úgy tűnik tehát, hogy a vallások egyenlősége mégsem alapérték, akár hiszünk a kereszténységnek, akár nem.

A korszellem mérgező levegője

Ám mi lehet ennek a jelenségnek a mélyén? Véleményem szerint van még egy kimondatlan előfeltevés, amely közös mind a négy megvizsgált esetben, nevezetesen az, hogy a természetfölöttiről semmi biztosat nem tudhatunk, következésképpen a vallások emberi utak. Nos, legyen: viszont ha így definiáljuk a vallást, akkor a kereszténység nem vallás, ugyanis a Biblia épp azt állítja, hogy az emberi tévutak rengetegén át van egy Út, amin Isten maga jött le hozzánk. Ez a kinyilatkoztatás, ezt tanította Jézus, ez maga Jézus.

Ha hiszünk benne, le kell nyelnünk az exkluzivitás rossz ízű piruláját – nevezetesen, hogy igazunk van, és a többieknek nincs. Ha pedig nem hiszünk benne, akkor nyílván hazugságnak, vagy fatális tévedésnek gondoljuk a kereszténységet (és Jézus működését is) – de nincs középút. Vagy igaz, minden következményével együtt, vagy hamis és értéktelen. Vagy, vagy.

Elképzelem, hogy az olvasó követi a gondolatmenetet, egyet is ért minden megfontolással és következtetéssel, de mégis: a végeredmény abszurdnak tűnik. Magam is így érzek egy kicsit. C. S. Lewis szerint fertőzöttek vagyunk, a tüdőnk teli van a korszellem toxikus levegőjével, és ezért tűnik hihetetlennek, amit pedig beláttunk. Túlontúl hozzá vagyunk szokva – hála az információ szűretlen áradatának – hogy egymásnak ellentmondó filozófiák járnak boszorkánytáncot a fejünkben, és inkább lenyeljük az ellentmondást, mintsem hogy ezt vagy azt a gondolatot megtagadjuk. Ideje meggyógyulni!

Ravi Zacharias, aki annak idején még a Szovjetunió vezérkarának is hirdette az Evangéliumot, legutóbbi körlevelében maga is felveti az exkluzivitás megvédhetőségének kérdését. Nagyon nehéz – írja – mások és magunk előtt is elszámolni Jézus kizárólagos üdvösségtanába vetett hitünkkel, de a vicces ebben az – folytatja –, hogy igazából minden hit kizárólagos. Már ha komolyan vesszük.

(Nyitókép innen.)

Szerdahelyi Miklós összes blogbejegyzése

• Cimkék:
vallások bóvli béke c s lewis kereszténység Jézus Krisztus

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére