Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Böjte Csaba blogbejegyzése
2012-01-10 22:00:00

Böjte atya: kérjetek tanácsot belsőépítészektől!

Arra kérlek Benneteket, hogy ne csak imádkozzunk, hanem bizalommal fogjunk össze, és kis otthonunkat, környezetünket, az udvart, a házunkhoz vezető utat tisztítsuk meg!

„Jöjjön el a Te országod!" – kérjük nap mint nap a keresztény világ legszentebb imájában, a Miatyánkban. Igen, két évezrede kérjük az Istent, hogy szeretettel, jósággal adjon nekünk erőt, bölcsességet, hogy becsületes munkával ezt a szép földet még szebbé tegyük, Otthonná, hol a Teremtőnkkel lakhatunk békében, hol az alkotó élet örömmel teli és gyönyörűséges.

Arra kérlek Benneteket, hogy ne csak imádkozzunk, hanem bizalommal fogjunk össze, és kis otthonunkat, környezetünket, az udvart, a házunkhoz vezető utat tisztítsuk meg! Ősi szép hagyományaink szellemében díszítsük fel, szépítsük virágokkal, növényekkel! Miért ne lakhatnánk és tanulhatnánk olyan helyen, mely szemnek tetszetős, hol a lélek magától kinyílik dalra, tanulásra, igaz emberi értékek befogadására?! Legyen otthonunk tiszta, rendezett, egy kis sziget a Tündérkertben! Oázis, hol nemcsak mi, de vendégeink, mindenki, kit a jószerencséje hozzánk vezetett, boldog örömmel otthon érezheti magát.

A tél folyamán bölcsességgel álmodjátok, tervezzétek meg otthonotokat, szép Szülőföldünknek azt a szegletét, hol élni adatott. Alázattal kérjetek tanácsot, segítséget, belső építészektől, kertészektől, tájépítészektől, népünk sok nagyszerű szakemberétől, mielőtt bármit is tennétek! Nem szégyen segítséget kérni, egy-egy szakkönyvet átlapozni, hozzáértő embertől javaslatot elfogadni. Itt vannak a hosszú téli esték, használjátok fel, vitassátok meg az ötleteket, hallgassátok meg egymást! Ha megvan az elképzelés, a terv, akkor egyeztessetek az illetékesekkel, és szorgalmas, kitartó munkával váltsátok valóra álmaitokat! Ne bénítson meg a kudarctól való félelem, tíz lefutásból a legjobb csapat sem tud tíz gólt rúgni. A tunya semmittevés a mi legnagyobb ellenségünk.

A vetélkedőt elsősorban a Szent Ferenc Alapítvány házainak hirdetjük meg, de más iskolák, tanintézmények jelentkezését is elfogadjuk. Milyen jó lenne, ha minél többen beneveznénk e nemes párbajba! Hol nem egymást, hanem a magunk tespedtségét kell legyőznünk! Hol senki nem lesz vesztes, hisz ki egyetlen virágot is elültet, az már nyertes, a díja egy szál virág.

Tanévzárás előtt néhány szakemberrel szépen körbejárunk, és a legtisztább, legszebb, a legzöldebb házunk lakóit – azokat, akiknél az otthonhoz vezető út, a ház eleje, az udvar és az otthon a leginkább rendezett, amely szépen, vonzóan magán viseli a ferences egyszerűséget, a székely–magyar népi hagyományainkat – nemcsak megdicsérjük, hanem elvisszük egy kirándulásra, egy szép tanulmányútra Ausztriába. Az értékelésnél külön pontozzuk a tisztaságot, a találékonyságot, de a virágos gruppokat, a veteményes kertet és a gyógynövényes ágyásokat is értékelni fogjuk.

Minden, mihez a Teremtőnk hozzányúl, szép, tiszta, egyszerű és csodálatos. Milyen jó lenne, ha Istenünknek ez a szép vonása felragyogna a mi arcunkon is.

Urunk, szeretettel kérünk, segítsd nagyszerű ajándékodat, a Szülőföldünket, otthonunkat széppé, vonzóvá tenni, olyanná, ahol örömmel felfakad a szíveinkben az ének, a kacagás, az ima!

  

Szeretettel biztatlak, gyertek, építsük Isten Országát!  Csaba t.

Nyitókép innen.

Böjte Csaba összes blogbejegyzése


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.