Időskor és időskór

Legyen szociális ellátás a kórházakban?

A politikai, szakmai és szakmapolitikai vitákhoz a filozófus úgy járulhat hozzá, hogy néhány olyan összefüggésre is rávilágít, amelyek megalapozzák a tanácstalanságot, a bizonytalanságot és olykor azokat a képmutató „megoldásokat”, amelyek az időskor, az elmúlás és a társadalom kapcsolatában az utóbbi évtizedekben megmutatkoztak.

Ha közvetlenül az egészségügy és az öregkor kapcsolatát vizsgáljuk, akkor az egészségügy ez irányú identitásproblémáinak egyik legjobb megalapozója az ENSZ egészségügyi szervezetének, a WHO-nak ama híres egészségdefiníciója, amely az egészséget nem pusztán betegséghiányként jellemzi, hanem általában vett jóllétként határozza meg.

A WHO meghatározása zavarba ejtően lényeglátó módon jelenítette meg azt a belátást, hogy az ember egészlegessége nem pusztán a helyes vagy helytelen testi folyamatokon múlik. Ez a koncepció azonban mind a mai napig nem volt képes átvenni az uralmat az egészségügyben, amelyet minden eddigi erőfeszítés ellenére a biomedikális ideológia ural. Valószínűleg az elmúlt évtizedek medicinájának egyik legnagyobb kérdése az, hogy a WHO immár ősinek tűnő egészségdefiníciója és az évtizedekkel ezelőtt meghirdetett bio-pszichoszociális szemlélet miért nem képes meghatározni a medikális praxist. A biomedikális világkép meghatározó továbbélése azt eredményezi, hogy az "egészségügyi" rendszer igazából "betegségügyi" rendszer. (A biomedicina talán az egyetlen intézmény, ahol a pozitív rosszat jelent, és a negatív eredmény hoz megkönnyebbülést a potenciális betegnek.)

Vagyis egyrészről – a híres virchowi meghatározásnak megfelelően – a medicinának társadalomtudománynak kellene lennie, és a politikának nagyobb léptékű medicinának. Ekkor nyilvánvalóan az öregek jólléte egy „ilyen” medicina, tágabban véve egy „ilyen” egészségügy alá tartozna. Másrészről a medicinánk és az egészségügyi rendszerünk a biológiai értelemben vett patológiára van kihegyezve, a testi nyomorra koncentrál, mindennapi tevékenységbe nem nagyon fér bele mindaz, ami a testi patológia felszámolásán túl van. Így csak a „beteg” öregekkel való törődést találja adekvát tevékenységnek.

Fotó: Sándor Zsolt

Az öregség és a medicina kapcsolatát tovább bonyolítja, hogy az idős kor a medikalizációs folyamatok következtében potenciális betegséghalmazként jelenik meg. Hiszen, ha csak betegségben lehet meghalni, akkor minden, ami a halálhoz vezet betegség. Így az elmúlást megelőző kor különösen súlyos kockázatokat hordoz a halált állandóan „elodázni” akaró kultúra számára. Ezt az alapirányultságot csak fokozza a posztmodernitás ifjúságkultusza, amelynek következtében a fiatal test jelenik meg az egészség etalonjaként, és az ettől eltérő testi folyamatok abnormálisnak, patológiásnak tűnnek fel (csontritkulás, menopauza következményei, potenciazavarok).

E két alapfolyamat azt eredményezi, hogy az egészség széles értelmezésének következtében az öregség megfelelő, de nem feltétlenül medikális figyelmet érdemel, minthogy az öregek jólléte nem szűkíthető testi folyamataikra. Ennyiben a mai egészségügynél tágabb intézményi hátteret igényelne. Ezt a képet azonban erőteljesen módosítja az „öregség mint betegséghalmaz” felfogása, melyben éppen a betegségre való hajlam, illetve a betegségek megléte az öregség kitüntetett jellegzetessége. Ebből a felfogásból egy medikális hangsúlyú és szemléletű idősgondozás rajzolódna ki.

Ezért nagy a bizonytalanság a különböző társadalmi rétegek körében, hogy milyen az idősekkel törődő ideális intézményi rendszer. Ha csak az egészségügy problémájának tekintik az időskori gondozást, ellátást, annál nyilvánvalóbb a betegségügyi szemlélet elégtelensége. Azonban amint más – például szociális – intézményrendszer szerepe is felvetődik , akkor nyilvánvalóvá válik, ahogy az idősek igényeinek szempontjából tisztázatlanok a viszonyok.

Talán az lenne a legjobb, ha az időseket nem a betegségközpontú egészségügy gondozná, hanem az eddigi intézményeket összehangolva, egy komplex intézményi rendszer jönne létre.
Ehhez persze az is kell, hogy életünk végén az öregséget ne az „elfekvőbe” tartó korszaknak tekintsük.

Kapcsolódó cikkek: cikk/belfold/nagymamakkal-lesznek-tele-a-korhazak-/2010-11-04/285

Bánfalvi Attila
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére