Szubjektív
2011-04-23 15:01:00
Nézzétek! Az Isten Báránya!Nagyszombati fényliturgia: túlárad a Világosság
A katolikus templom oltára üres, de a sötétbe fény dereng: a tűzszentelés és a fényliturgia jelképezi a világ Világosságának győzelmét. Abszurd, de Krisztus király feltámadásába vetett hit lehet az egyetlen bizonyosság.
Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne volt az Élet, és az Élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétben, de a sötétség nem fogta fel. A péntek a halálé, győzött a sötét. Gyerekkori emlék: mennyire megrázó az oltárfosztás. A kis katolikus templomnak szerves tartozéka a terítő, a gyertyák, és persze az adott liturgiához illő kellékek. Egyetlen üres nap, és máris semmi sincs a helyén. Szombat estig dísztelen a főhely, csak az áldozati asztal fájának nyers erezete üzen, lassan bealkonyul. Újra sötét, mintha sosem lett volna másképp.
A sötét az eljövő világosság nélkül értelmetlen, kilátástalan, kétségbeejtő. Pokoli. Az ember számára a fény mi más lehetne, mint az élete? Ám, ha csak a saját, a földi pálya a mozgástér, pislákoló ez a fényesség. A halál örök sötétjének fenyegetése mellett gyomorszorító a kapkodás, bukott a játszma. Minden megváltozik azonban a teljes világosság tudatában. Az Ige, a testté lett Jézus üzenete nem hagy kételkedni valót: a te életed igazi Élet, örökké tart, ha Jézushoz kötöd. Igen, de most sötét van, alkonyul, mind nagyobb a homály. Hit nélkül nem megy, marad a kétségbeesés.
A világ világossága kihunyt. Kivégezték, elnyomták, széttrancsírozták, vérét vették, és a legmélyebb mélységben sem jött a csoda. Kihunyt, mint minden más élet, amit széttaposnak. Egy sem volt, aki hitte volna, hogy lehetne másképp. Teljesen értelmetlen minden tanítás, minden üzenet. A templom terében azonban fény dereng fel: a megszentelt lángocskák gyertyáról-gyertyára szöknek, lassan világosság gyúl, és mire a húsvéti tűz az oltárhoz ér, már nyilvánvaló: Krisztus világossága visszatért a pokoli, sötét mélyből. Megtörtént a feltámadás, és már semmi más nem számít, csak az öröm.
A sötétség nem fogta fel, ahogy a teljességet az emberi ész „ragyogó fénye” is képtelen befogadni. Megroggyan minden istenérv, szumma, institúció. Minden más okoskodás, bármilyen nagy is a mi perspektívánkból, semmivé foszlik a feltámadás mindent elöntő, túláradó ragyogásában. Mert már semmi más nem számít. Egyetlen örömben olvad össze mindenki, aki az összetöretés útján képes felismerni, hogy emberileg mit sem tehet a saját világossága érdekében. Jézus, az Uralkodó Bárány elvégezte helyetted, és a Szent Lélek megtette a megtehetetlent: azt, aki átokká lett, felmagasztalta. Életté tette az élettelent, és az Élet lett az emberek világossága. És olyan nevet adott neki, amire minden térd meghajol a mennyben, a földön. Igen, és az alvilágban is. Ott, ahol először – azon a szombaton – a bukás lelkeinek kellett szembesülniük a ténnyel, hogy diadaluk semmi: aki tényleg meghalt és tényleg a sötétség mélyébe zuhant, ragyogó bizonyossággá vált egyetlen pillantás alatt. A Világosság először a pokolban nyilatkoztatott ki, és számos szentnek feltámadt a teste, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba és sokaknak tanúságot tettek.
A legmélyebb mélység után nincs már kétség. Valóban feltámadt! Ő az, akit hirdetek: nézzétek, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit! Gloria, harang, plusz az összes regiszter. Kicsit ijesztő, de lehet-e túl sok ez a fény? Ekkora sötétség után?
Illyés Szabolcs
|
