Dörner egy üres lapot is beadhatott volna

Made in Hátország

Az sem kérdés, hogy Csurka István remek drámaíró (politikusként épp ez volt a legnagyobb hibája – mindig a legnagyobb feszültség irányába terelte a cselekményt). Az a baj, hogy Dörner György pályázata komolytalan, szakmailag megalapozatlan, és sokkal inkább hasonlít politikai szórólapra, mint színházvezetői tervek összefoglalására.


Magyar Sors

Az új direktor az intézménynek a Hátország nevet szánta, és „a magyar értékek tárházaként” szeretné működtetni. Véleménye szerint a színház eredeti neve „azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is.”A névadás jelképes tett. Az átnevezés talán még inkább. Dörner György szerint „a Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi”. Ezek a szimbolikus, látványos tettek, átnevezések sokszor arra valók, hogy elvonják a figyelmet a valódi tettek hiányáról, ahogy ebben a pályázatban is, ahol a konkrétumok helyét egy hordószónok ajkára való demagóg frázisok veszik át. „A szórakoztatott ember […] aktivitása legfeljebb erős csápolásban nyilvánul meg, amikor sztárja kábítószeresen vonaglik előtte.” Ez a mondat azt az időszakot juttatja eszembe, amikor a magyar ifjúságot a Coca-Cola- mámorban fetrengő Nyugattól óvták az akkori ideológusok.

Saját gondolatok helyett a leendő direktor Csurka Istvánt idézi, tekintélyként Molnár Tamást mint a legnagyobb magyar katolikus filozófust, akinek a tanulmányozása során az intendánsnak felkért „atyai jóbarát” arra a megállapításra jutott, hogy „a magyar dráma stúdiószínfalak szűk világába szorul, míg az angolszász vagy New York-i bulvár, zenével vagy zene nélkül a nagyszínházak szórakoztatóipari nagyvállalataiban pöffeszkedik. […] Ennek a liberális, szórakoztatóipari igénytelenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent […] ahhoz a magyar színházi hagyományhoz, amit a Bánk bán és a Karnyóné jelképez – amely gyönyörködtetett és belekiabált a magyar Sorsba.”

Nemzeti érzelmű nézők

Végignéztem az Új Színház műsorát 1997-ig visszamenőleg. Nem pöffeszkedett benne az emlegetett New York-i bulvár, ellenben a hiányolt Csokonai-mű, a Karnyóné ott kiabált bele a magyar Sorsba a színház műsorán.  Most akkor mi ellen harcol Dörner György? Mert harcol, hiszen kijelentette, a jelenlegi repertoár csak addig marad műsoron, amíg a folyamatos működéshez feltétlenül szükséges. A színészekre számít, a dramaturgokra, rendezőkre kevésbé, őket előbb meg kívánja ismerni, csak azután dönt alkalmazásukról.

A közönséget nem különféle marketingstratégiákkal kívánja elérni, hanem olyan helyekről toborozni, ahol a nemzeti érzelmű emberek gyűlnek össze, olyan médiumokon keresztül, melyeknek ezek a nemzeti érzelmű emberek a fogyasztói.  Ezzel együtt nem hiszem, hogy ideológiát érdemes állítani szembe ideológiával, ahogy azt a legtöbb tiltakozó petíció szövege teszi. Hogy nácizni, nyilasozni, fasisztázni kéne Dörner Györgyöt és pályázatát. Ez – hibásan – azt a képzetet keltené, hogy politikai csatározásról van szó, hogy született egy briliáns, szakmailag profi, alapos pályázat, amely ellen azonban az inkriminált liberálisok tiltakoznak.

Elégtelen, jöjjön vissza

Azt kívánom hangsúlyozni, hogy ez a pályázat szakmailag elfogadhatatlan. Üres általánosítások, mellébeszélés, fellengzős, hosszú bevezetők – mint ahogy a felkészületlen diák próbálja kivágni magát a vizsgán. Elégséges sem adható, jöjjön vissza a következő félévben. Hibásan írja az együttműködésre felkért színházak, rendezők nevét, és anélkül hivatkozik a közös munkára, hogy ilyesmire előzetesen akár csak szóban felkérte volna a nevezetteket. A helyesírási, nyelvhelyességi, stiláris hibák már talán csak az irodalmárt zavarják.

A másik baj az, hogy ezzel a pályázattal színházigazgatói státust lehetett szerezni. A szakmai bizottság egyértelműen Márta István pályázatát támogatta. A főpolgármester egy kézlegyintéssel intézte el őket, ahogy a később tiltakozó többi budapesti színházigazgatót. Ez vagy azt jelenti, hogy egyáltalán nem olvasta a Dörner György által írt szöveget, vagy ennyire fogalma nincs sem a színházról, sem a vezetésről – utóbbi egy főpolgármester esetében elég kínos.

Arra nem is merek gondolni, hogy esetleg teljesen mindegy volt, milyen pályázatot ír az, akinek a kinevezéséről politikai akarat dönt, akár egy üres lapot is beadhatott volna. Ez ugyanis a művészeti életet és a művészi szabadságot sodorja veszélybe. Erre egy demokráciában nem kerülhet sor.

Pegazus nem egy igásló, hogy bármilyen ideológiai szekér elé be lehetne fogni. Nem tűri a hámot, legyen az szocreál vagy vallásosság, inkább elpusztul. Aki egy művészeti intézményben az esztétikum elé állít bármilyen ideológiát, az ne vezessen színházat. Mert nincs nemzeti és liberális színház. Jó színház van: katartikus, igazi, hiteles, bátor, olykor provokatív; és rossz: unalmas, hazug, gyáva, üres, lapos, szolgai. Ahogy akad ilyen igazgató is. Ahogy akad ilyen ember is.

Kiss Judit Ágnes

• Cimkék:
Dörner György kultúra Új Színház Csurka istván

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére