Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2010-12-19 06:00:00

"Megőrzi minden csontját, egy sem törik el közülük" (Zsoltárok 34,21).

A próbatételek nem roppantják össze életünket

Ez az ígéret az előző versből következően ( a szövegösszefüggés alapján) a sok bántást elszenvedni kénytelen igaz emberhez szól: "Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr!" Megsebesíthetik a bőrén, vagy még mélyebben is, de nagyobb baja nem eshet, a csontja nem törik el.

Nagy vigasztalás ez Isten szenvedő gyermekeinek. Olyan vigasztalás, amelyet én is bátran elfogadok, hiszen mind ez ideig nem tett bennem semmi nagy kárt a sokféle próbatétel. Nem vesztettem el sem hitemet, sem reménységemet, sem szeretetemet. Sőt, egyre több erőt és képességet nyertem. Gazdagabb lettem ismeretben, tapasztalatokban, türelemben, állhatatosságban, mint amilyen a próbatételek előtt voltam. Még az örömet sem veszítettem el. Számos ütés nyomát viselem, betegség, gyász, levertség, rágalmazás és ellenállás sebesítettek meg, de a sebek begyógyultak, és csontom egy sem tört el. Ennek az okát nem is nagyon kell keresnem. Ha bízunk az Úrban, Ő megőrzi minden csontunkat, és ha csontjaink az Ő védelme alatt állnak, biztosak lehetünk, hogy nem is fog eltörni egy sem.

Jöjj, én lelkem, ne szomorkodjál! Tudom, fáj, hogy megsebesültél, de lásd, a csontod nem tört össze. Tűrd a nehézségeket és engedd át a félelmet azoknak, akik nem bíznak Istenben.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.