Szélcsend

„Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!" Mt.15,22.

Vannak olykor olyan kérések, amit Jézus nem teljesít, vagy nem mindjárt teljesít vagy hallgat meg.

Miért cselekszik így?

Valójában egyfajta különleges szándék húzódik meg Jézus cselekedete mögött. Az imádkozó ember életében időnként megtörténik az, hogy az imádságára, a Jézussal folytatott beszélgetésében föltett kérdéseire és kéréseire rövidebb vagy hosszabb távon nem érkezik válasz. Hallgat a mindenható Isten.

Mi még erőteljesebben kiáltunk, talán még sürgetőbben. Szorító körülmények között, néha a nagy félelem miatt, ami ott lehet az ember szívében. Talán egyre nagyobb kétségbeeséssel, ahogy ez az asszony is tette. És Jézus nem válaszol, hanem hallgat.
Isten időnként ad ilyen lelki szélcsendes időszakokat, amikor az ember elmondja a kéréseit, a nehézségeit, és Isten csöndben van, nem válaszol semmit sem. Látszólag nincs válasz a mi imádságunkra.
Mivel az ember mindig tenni akar valamit, segiteni próbálunk saját magunkon. Kapkodunk fűhöz-fához, hogy az az ügy, amiben most éppen szélcsend van, tovább mehessen. Pedig az a csend, amikor Isten nem válaszol, vagy látszólag nem válaszol egy ideig, nem arra szolgál, hogy a magunk kezébe vegyük át a dolgok irányítását, hanem pont azt szeretné Isten elérni ebben a tehetetlennek tűnő állapotban, vagy tehetetlenségi helyzetben, amibe Ő enged bele minket, hogy tudjuk magunkat egészen az Ő kegyelmére, szeretetére és irgalmára bízni.

A lelki szélcsend – amikor látszólag egy elmondott imádságra nem válaszol Isten – arra való, hogy még inkább odaszánjuk magunkat neki. A csöndben – mert az mindig Isten ajándéka – még jobban próbáljuk megérteni az Ő jó, kedves és tökéletes akaratát, hogy tudjuk még inkább kiszolgáltatni a mindenható Istennek magunkat. Isten azt akarja, hogy a belső lelki csend, és a rá figyelő akarat erősödjön meg bennünk. Ezért ad ilyen csendes, látszólag mozdulatlan időszakokat.


Lőrinczi Hunor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére