Látni messze és világosan

„...ő pedig körülnézett, és meggyógyult..." Mk. 8, 25

Megépül a vak. A teljes sötétségből eljutott a tiszta látásig. Óriási út. Már látja, amit Jézus mutat neki. Látja magát Jézust! Látja a külső csodát, mert megtörtént a szívében a belső csoda. Megérkezett, tanítvánnyá lett. Nem mesterré, tanítvánnyá! Mert itt ez a cél: tanítvánnyá válni. Akkor Jézus hazaküldi őt: „menj haza, de úgy, hogy még a faluba se menj be”.
Jézus nem kívánja kiszolgálni a szenzációra éhes embereket, azokat, akik csak a látványos csodákra kíváncsiak. A csoda hírét nem kell ilyen módon terjeszteni, mert az nem tárja fel Jézus személyének igazi titkát. Őt csak az látja meg igazán, akinél előbb megtörtént már az a bizonyos belső csoda.

És ezt kérhetjük tőle mi is, egészen bátran. Maga Jézus is biztat bennünket, hogy „kérjetek és adatik nektek, zörgessetek és megnyittatik nektek”. Kérhetjük mi is ezt imádságainkban, mégpedig azzal a hittel és reménységgel, hogy Jézus nem végez fél munkát. Ahogy ennél a vaknál sem mondta: ó, ugyan mennyit kell még bajlódnom veled? Nem elég neked ha egyszer megérintelek? Ott maradt mellette, vele, és egészen meggyógyította. Kérhetjük tehát mi is ezt a gyógyulást tőle őszintén, tiszta szívvel, hiszen Jézus akkor sem végzett fél munkát, amikor ezt számunkra lehetővé tette. Amikor nem fordult vissza a kereszt felé vezető úton, amikor engedte magát felszögezni, amikor nem szállt le a keresztről, amikor nem mondott le rólunk még a legnagyobb kínok közepette sem, hanem mindvégig ott maradt. Mindvégig, amíg a megváltásunk, gyógyításunk művét teljesen és tökéletesen véghez nem vitte.


Lőrinczi Hunor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére