A teljesség felé

„látom az embereket, mint valami járkáló fákat”. Mk. 8,24

Nem egyszerre, egy szempillantás alatt gyógyult meg ez a vak. Vannak életek, amelyek hirtelen gyógyulnak, ám vannak, amelyek csak lassan nyílnak meg. Kálvin ezt úgy mondja, az Úr Jézus cseppenként bocsátotta rá a kegyelmét erre a vakra. Először csak mint járkáló fákat látja az embereket. Még nem látja arcukat, könnyüket, még nem látja bánatukat, reménységüket. Még olyan messziről látja őket, mintha nem is emberek lennének. Még nem lát világosan.
Milyen sokan vagyunk ilyen félgyógyult állapotban mi is. Akik félgyógyultan azt hiszik, hogy már egészen gyógyultak. Az ilyenek az embereket csak járkáló fáknak látják. Alázat kell ahhoz, hogy a vak azt mondja: látom az embereket, de nem jól látom még őket, Uram!
Semmi baj nincs azzal, hogy nem lát még tisztán. A legnagyobb baj az lett volna, ha amint érzékelte a fényt és az árnyékot, felpattan, örömében felkiált, és elszalad Jézus jelenlétéből rögtön.
Megtehette volna, hogy szalad vissza egyenesen a többiek felé. Ütközik velük, átgázol jónéhányukon, sérüléseket okoz, mondva, hogy nézzétek csak, látok! Száguldana keresztül életeken, érzéseken, területeken, ahol semmi keresnivalója, csak mert azt hiszi, ő már lát. Hiszen magától Jézustól kapott látást. Utóbbiban még igaza is volna. Hiszen valóban Jézus gyógyította őt személyesen.

Vajon hányan lehetünk így? Hányszor bántottuk meg a körülöttünk élőket azzal, hogy kardoskodtunk a Krisztustól kapott ajándékokkal, hogy az Igét és amit abból megértettünk nem gyógyításra, hanem sebzésre vagy éppen önmagunk igazolására használtuk. Tisztánlátásunk hamis tudatában vajon hányszor gázoltunk olyan lelki területekre, ahol valójában semmi keresnivalónk nem volt? 

Milyen jó, hogy ez az ember nem tette mindezt, hanem Jézus mellett maradt, és megvallotta neki őszintén, alázattal: látom az embereket, de nem jól látom még őket, Uram! Milyen jó, hogy ott maradt, mert csak így vált lehetővé, hogy az Úr Jézus még egyszer rátegye a kezét. És akkor már teljesen kinyílik a szeme. Ezt úgy mondja az Ige, hogy „akkor aztán látott messze és világosan mindent”.

szöveg, fotó:
Lőrinczi Hunor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére