Úton lévők, utat vesztettek, ácsorgók és útonállók

„...honnan tudnánk akkor az utat?” Jn.14,5.

Jézus azt mondja magáról: én vagyok az ajtó (János 10,9.) - boldog állapot, ha tudhatjuk, hogy beléptünk ezen az ajtón. Ha utól érhetett bennünket Jézus Krisztus mindennapi rohanásainkban, életünk lehetőségeinek kiaknázásai, pénz és elismerés hajszolása közben.
Ha igent mondtunk a hívásra, ha Jézus lehet Úr az életünk fölött, az csak az első lépés. 

Jézus halad az úton. Te mit csinálsz?
Ha ácsorogsz, előbb-utóbb azzal fogsz szembesülni, hogy távolodsz Jézustól. Ő folyamatosan halad, a távolság közted és közte egyre növekszik - ahogy a félelem is benned.
Jézus maga az út. Nem a hívő testvéreid útja a te utad, nem az a te utad, amit elképzelsz a hívő életről, a szolgálatról, a mások segítéséről - a te utad Jézus Krisztus. Ha átveszik az Ő helyét a hitben járásról alkotott elképzeléseid, előbb-utóbb iszonyatosan belefáradsz a hívő életbe.

Mennyit növekedtél hitben az elmúlt évben? Megálltál-e a hitedben egy ponton, ahonnan nem mozdulsz? Gondolsz-e arra, hogy akik Jézust szeretnék látni az életedben, azok elől eltakarod?

De sokszor adunk szerintünk való tanácsot ahelyett, hogy Krisztusra mutatnánk! Ez az útonállás. Járhatna valaki Krisztus útján, csak én a jószándákú tanácsaimmal és hívő életem tapasztalataival eltérítem.

Jézus Krisztus egyedül önmagát nevezi útnak, nem a Szentlelket.
Kérdezd meg ma Jézust újra: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? 

tovább:
One way

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére