Megfutamodás, vagy Isten akarata

„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk..." Zsid.10,39.

Néhány hete hallhattuk a híradásokban, ahogy Papp István békefenntartó, aki a gyermekkatonák leszereléséért folytat Szudánban küzdelmet, vallott fogságáról és munkája jövőjéről: „Vissza kell mennem, mert ez a munkám, másrészt mit mondanak majd, ha már a Papp Pista is megfutamodik, mi lesz itt?!"
Döntéshelyzet ez is akadályok láttán. Az apostolok élethelyzete is egy ilyen szorongatott helyzet volt. Vezetői voltak a tanítványoknak, s látásukon, hozzáállásukon sok múlott. Az induló krisztusi egyház ezután egy belterjes kisegyház lesz? Porrá válik Isten akarata így? Egy kis közösséggé lesz, aminek nincs hatása a társadalomra, nagyobb közösségekre? Vagy vállalja a kockázatokat, hogy betöltse küldetését, hogy sóvá, kovásszá legyen, hatással legyen arra a közegre, amibe került: családokra és ez egész népre? S hirdesse nekik az Igét mindenféle élethelyzetben? Az apostolok életében tehát komoly akadályok voltak, de itt ezen a ponton egyelőre nem látjuk bennük a félelmet. Hazamennek övéik közé és elmondják a többi tanítványnak, hogy miket mondtak nekik, megosztják velük az akadályokat, amik jelenleg az igehirdetés útjában állnak.
S ekkor következik egy nagyon fontos dolog: Isten elé viszik aztán ezt a kérdést.

Berencsi Balázs

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére