Pünkösdi teológust kérdeztünk az egyházon belüli megújulásról

Százmilliók extázisban: mi történik itt?

– Még az egyházon belül sem egyértelmű mindenki számára, hogy mi is a pünkösd valódi jelentése, a „hivatalosan” keresztény gyökerekkel rendelkező magyar társadalomban, 2011-ben gyakorlatilag hibahatáron belül esik azoknak a száma, akik érdemben tudnak mit kezdeni ezzel a fogalommal. Teológusként hogy látja: ki tehet róla, hogy tömegek azt sem tudják, mit ünnepelnek?

– Nem tisztem felelőst megnevezni, az egyház annyiban tehet erről a helyzetről, amennyiben tevékenységével eltávolodott, elidegenedett a néptől. Sajátos helyzet jellemzi a pünkösdöt, hiszen a legtöbb nagy keresztény ünnepnek „megágyaztak” a társadalomban is, ám ezt a jeles napot valami oknál fogva méltatlanul elhanyagolták. Amennyiben évszázadokon át meg is tartották, a hétköznapi emberek sokszor nem tudták és most sem tudják mihez kötni. Talán népszokások szintjén található máig ható reflexió, ám azok többnyire egyáltalán nem, vagy csak periférikusan kötődnek a keresztény tartalomhoz.

– Mit jelent ma, 2011-ben a pünkösd?

– A pünkösd elsődleges jelentése ma is: az egyház ereje. Az evangéliumokból kiderül: Jézus meghagyta az apostoloknak, hogy addig ne is kezdjék meg a missziói munkát, amíg el nem küldi nekik a Szentlelket. Hiszen csak a belőle merített erővel tehettek hitelesen tanúságot a feltámadott Krisztusról, mint Istenről és Úrról. Az Apostolok Cselekedeteiből ma is megtudható: a húsvéttól számított ötvenedik napon, ami egyben egy jeles zsidó ünnep is, a tanítványok különös módon megtapasztalták Isten közelségét, a Szentlélek betöltötte őket, így váltak alkalmassá arra, hogy tanúkká legyenek. Úgy látom, hogy az egyháznak ma is pont erre van szüksége, újra tanúságtevő tanítványok kellenek, akik hiteles krisztusi életet élnek, hasonlóan az apostolokhoz, akiknek szintén ellenséges közegben kellett dolgozniuk. Ebből, a pünkösdi erejű misszióból profitálhat aztán az egyház által a társadalom is.

– Mit kell, hogy jelentsen ma az egyház számára a pünkösd?

– Áldozócsütörtök, a pünkösd előtti tizedik nap Krisztus mennybemenetelének emléknapja. A keresztények tehát úgy hiszik, hogy a Fiúisten valójában a mennyben van, az emberek között megvalósuló országában, „misztikus testében”, az egyházban pedig csodálatos módon a Szentlélek által van jelen – akit az Atya és a Fiú közösen küldött el. A Lélek fő „tevékenysége” tehát Krisztus megjelenítése, azaz ahol a Szentlélekisten jelen van, Jézus is jelen van, ugyanez a közösség jellemzi a munkálkodásukat és az egyház vezetését is. A Lélek tevékenysége mindemellett nehezen ragadható meg, a betöltekező apostolok szokatlan eseménynek voltak tanúi, amit ma pünkösdi csodaként említünk. Három jellel találkoztak: a szobában, ahol együtt voltak, szélzúgást hallottak, holott ezt nem indokolhatta semmiféle fizikai törvényszerűség, a fejük felett lángnyelvek jelentek meg, valamint olyan nyelveken kezdtek beszélni, melyek számukra idegenek voltak. Ám az ünnepre összegyülekezett, többnyelvű közösség tagjai felismerték bennük saját anyanyelveiket. Ehhez hasonló jelekről az egyháztörténet folyamán többször is beszámoltak, de az egyház működésének az apostoli idők óta ezek nem általános jellemzői. Talán ma is épp erre az erőre van szükség, hogy a tanítványok átélhessék Isten erejének megtapasztalását. Nem keverhetjük össze a Szentlélek munkáját a megszokással. A dinamikus, megújító erejű tapasztalatot igyekeznek ma a pünkösdi-karizmatikus mozgalmak hangsúlyozni.

– Remélik, hogy ezek a mozgalmak hatást gyakorolnak az egyház egészére?

– Ennek a jelei már most is láthatóak, karizmatikus jelenségek és közösségek egyre nagyobb teret kapnak a tradicionális egyházakban is, így megkockáztatom, hogy a felekezeti korlátokon immár átlépett pünkösdi áramlat előrevetíti az egész egyház megújulását. Mindemellett a jelenség globális szinten folyamatosan növekszik, míg a hagyományos vallásgyakorlással jellemezhető irányzatok növekedésének mértéke ezekhez nem mérhető. Itt, Európában mindez nem érzékelhető annyira kézzelfoghatóan, de például Koreában, Dél-Amerika és Afrika néhány területén napról-napra tapasztalható: a mozgalmakhoz újabb és újabb tömegek csatlakoznak. Ezzel kapcsolatban is meg kell jegyezni, hogy csak ott sikeres egy ilyen, úgynevezett ébredési hullám, ahol a Szentlélek jelenléte Krisztusra mutat és a dicséretben Ő kap igazi hangsúlyt.

– Az imént említett mozgalmi jelenségek egyike-másika a szélesebb, nem hívő tömegek számára is ismert, elsősorban azonban az extrémizmusok, rajongó túlzások és esetenként szemfényvesztésnek, tömegpszichózisnak titulált hatások miatt. Amennyiben a Szentlélekben megújuló teljes egyház képét említi, mivel magyarázhatóak az ilyen értelemben szélsőséges megnyilvánulások?

– Amennyiben tüzetesen megvizsgáljuk az egyház történetét, szembesülünk azzal, hogy hasonló extrémizmusok időről-időre felbukkantak, sőt még az apostolok korában is voltak hasonló túlzások, maga a Biblia is említ ilyeneket. Úgy gondolom, hogy a mára már több százmillió lelket számláló pünkösdi-karizmatikus mozgalom kapcsán most is volna mit tanulni a történelem ide vonatkozó fejezeteiből. Az ébredési jelenségeket megfigyelve megjegyezhető: amikor egy személy a Szentlélek ajándékában részesül, hajlamos arra, hogy elfeledkezzék az egyház közel kétezer éves, folyamatos múltjáról. Ha valaki szükségtelennek tekinti az elmúlt két évezred máig ható eredményeit, és ezért nem hajlandó tanulni belőlük, az elkerülhetetlenül extremitáshhoz vezet. Erre bizony felelősséggel oda kell figyelniük a vezetőknek!

– Törvényszerű, hogy egy-egy karizmatikus tömegjelenség kapcsán megjelenjenek a sokszor egyénekre és közösségre is veszélyes, rajongó vagy akár pszichotikus szélsőségek?

– Nem törvényszerű, de ahogy az előbb utaltam rá, a vezetők felelőssége óriási. Igenis, egy friss megtérőkből álló gyülekezetnek is el kell ismernie, hogy a kereszténység elmúlt évszázadaiban, évezredeiben előttük is voltak emberek, közösségek, akik Isten vezetése alatt végezték missziójukat, akiktől ma is tanulhatunk és tanulnunk kell. Bizonyos értelemben mégis törvényszerű a szélsőségek megjelenése, mert az emberi tényezőt még egyetlen felekezetnek, mozgalomnak sem sikerült kiiktatnia. Egy egyszerű példával: ha egy forrás felfakad, a víz felhozza a sarat, hordalékot, mielőtt kitisztul. Maga a Biblia is figyelmeztet, lesznek szakadások, sőt olyan vezetők is, akik fonák dolgokat hirdetnek csak azért, hogy tömegeket ragadhassanak magukkal. Mindemellett úgy vélem, ezek a jelenségek – amelyek jelentőségüknél nagyobb hangsúlyt kapnak a média révén – nem teszik hiteltelenné Isten munkáját.

– A pünkösdi mozgalmak kapcsán óhatatlanul is előkerül a bibliai gyökerű szentlélekkeresztség kérdése, ami néhány felekezet esetén csupán formális rítus, míg számos karizmatikus gyülekezet tagjai fizikai jelekkel igazolható, természetfeletti tapasztalatról számolnak be – ami szerintük egyben az „igazán” hívő embert megerősítő jel is, és szükségszerűen együtt jár eleséssel, valamint az úgynevezett nyelveken való imádkozással. Pünkösdi teológusként hogyan látja a jelenséggel kapcsolatos kettősséget?

– Úgy vélem, hogy a szentlélekkeresztséget és a nyelveken való imádság szerepét nem szabad összekeverni. A Lélekben való keresztség, mint magyar kifejezés itt kissé zavaró lehet, a görög eredeti plasztikusabb: alámerítést, elmerülést jelent. A hívők úgy vélik: amikor egy hit nélkül élő ember megtér, a Szentlélek belemeríti Krisztusba. A szentlélekkeresztség szimbolikája fordított: a hívőt Krisztus meríti a Szentlélek személyébe, ami egy nagyon bensőséges találkozás, istentapasztalat. Más hasonlattal is szoktuk példázni: amikor Krisztushoz megtér egy ember, olyan mint mikor a szárazról egy szivacsot a vízre helyeznek, a Szentlélek folyamára. Ettől kezdve a hívő ember közösségben él a Szentlélekkel, a Szentlélek munkálkodik benne, „együttműködik” vele. A lélekkeresztség pedig olyan, mint mikor ezt a szivacsot alányomják a víznek, alámerítik a Szentlélek folyamának. A Lélek ugyanaz, a szivacs ugyanaz, csak a kapcsolat minősége változott, most már a hívő emberben és körülötte mindenütt Isten jelenléte érezhető. Ez egy titokzatos, lelki-szellemi, szakszóval „pneumatikus” élmény, ami az ember egész lényére, személyiségének egészére hatással van. Ennek megfelelően mindenki másképp reagál pszichikus és testi vonatkozásban egyaránt. Van, aki hatalmas örömet érez, más épp ellenkezőleg sírva fakad, de az is lehet, hogy nem vált ki nála különösebb érzelmi hatást. Van, aki úgy tapasztalja, hogy minden erő elhagyja, és egyszerűen összecsuklik, más elektromos ütésként érzékeli tagjaiban Isten Lelke közelségét, de előfordul, nem is ritkán, hogy semmiféle testi jelenséget nem érzékel az ember. A lényeg az emberi lélek és Isten Szentlelkének bensőséges, átformáló erejű találkozása.

– Nem lehetséges, hogy az a közösség, emberi közeg, ami a különleges élmény átélésekor az egyént körülveszi – például egy „elesős” gyülekezet esetén –, meghatározza azt is, hogy miként reagál?

– Minden bizonnyal létezik ilyen hatás. Az a tapasztalat, hogy tömeges megtérésekkor a rajongó lelki állapotot átélő személyek gyakran tudat alatt is elvárásként értelmezik a körülöttük zajló jelenségeket, így azokhoz hasonlóan reagálnak. Ám úgy vélem, ez semmit sem változtat az istenélmény tényén.

– Az egyház történetét végiglapozva az is feltűnhet, hogy a legtöbb múltbéli, karizmatikus jellegű mozgalom felívelését lecsengés követte. Hogy látja, hasonló lecsengés jellemzi a jelenlegi, mintegy száz éve, Amerikában született pünkösdi mozgalom fejlődését is, vagy töretlen marad a jelenség fejlődési íve?

– Az, hogy a XX.-XXI. század pünkösdi mozgalma csupán a Los Angeles-i Azusa Street gyülekezetének ébredési megtapasztalásából ered, a történtek leegyszerűsítése. Immár tudományos tény, hogy ezzel együtt a múlt században számos más helyen is kialakultak hasonló mozgalmak, melyek egymásra találtak és erősítették egymást. A jelenségcsoport fejlődését azonban idővel meghatározta az intézményesülés folyamata, ami elkerülhetetlen. Ilyenkor – a történeti tapasztalatok szerint – fennáll a veszélye annak is, hogy kihúny a tűz. Ebben az esetben Isten választ egy másik ébredési hullámot. Ez azonban, úgy gondolom, hogy a pünkösdiek intézményesülésével nem törvényszerű, sőt az utóbbi egy évszázad újabb és újabb mozgalmai mindig továbberősítették a főáramlatot. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez a megújulási szellemiség a történelmi felekezeteket is átjárja. Mára mind a protestáns egyházakban, mind a római katolikus egyházban erős karizmatikus megújulási folyamatok tapasztalhatók Magyarország- és világszerte. Míg a korábbi századokban a protestáns testvéreink sokszor lemondtak például a katolikus egyház lelki megújíthatóságáról, hiszem, hogy Isten nem így vélekedik, hanem a pünkösd szellemiségében és a Szentlélek erejével igenis képes az intézményesedett egyházakat is bármikor megújítani. Nem kell félteni a kereszténységet, ami látható: a szervezeti formák folyamatosan változnak, de Isten munkálkodó erejében nincs változás!

Illyés Szabolcs

• Cimkék:
pünkösd pünkösdista karizmatikus mozgalom megújulás ébredés Szentlélek extrém extázis

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére