Gyülekezet, ahol nem botrány a punk frizura

Szabad nem hinni Istenben

– Hogyan született meg a közösség? Mi a célja kisegyházuknak?

– Diósdra 1999-ben költöztünk Szegedről, ahol a feleségemmel együtt egyetemi misszióban vettünk részt. A hitvesem amerikai, és 1981-ben missziós küldetéssel jött Magyarországra, az ELTE-n történelmet tanult, közben evangelizációs munkát végzett. Én programozó matematikus vagyok, a debreceni egyetemi éveim alatt találkoztam az evangéliummal, majd egy felekezetközi misszió hatására tértem meg, és kezdtem szolgálni a Timóteus Társaságban. Ezzel az előélettel érkeztünk Diósdra, és ismerkedtünk a szomszédainkkal, beszélgettünk, bizonyságot tettünk, majd egyre többen jutottak hitre a környezetünkben. Többségükben ateista, humanista környezetből jöttek, ahogy nekünk sem voltak felekezeti gyökereink. Célunk, hogy azokhoz juttassuk el az evangéliumot, akik semmilyen egyházi kötődéssel nem rendelkeznek, sőt inkább előítélettel viseltetnek a kereszténység iránt. Nem a hívőket akarjuk egyik egyházból a másikba áthelyezni. A nevünk is jelzi: Paulus Evangéliumi Közösség − Pál a pogányok apostola.

– Ezt a szolgálatot bátran lehetne a tradicionális egyházak keretén belül is végezni. Miért döntöttek mégis az önállóság vagy a külön út mellett?

– Külön útról szó sincs, legalábbis teológiailag nincs. Szervezetileg egyik történelmi felekezethez sem tartozunk, és akadnak közöttünk baptista, metodista, evangélikus, református és katolikus családból származó hívek is. Amikor mérlegeltük a csatlakozási lehetőségeket, egyik oldalra sem akartuk elkötelezni magunkat. Úgy látom, hogy minden történelmi felekezet cipeli a maga örökségét, a pártállamból maradt batyuját. Melyiket vállaljuk föl? Végül is a függetlenség mellett döntöttünk. Természetesen ez is nehézségekkel jár, hiszen például az anyagi hátterünket közel sem könnyű megteremteni. Az evangéliumi lelki egységet azonban valljuk és megéljük: térségünkben négy baptista gyülekezettel tartjuk a kapcsolatot, a lelkészekkel rendszeresen találkozunk, évente gyülekezeteink közös istentiszteletet tartanak. Ugyanakkor már az egyetemi szolgálatunk során láttuk, sőt a magam életében is megtapasztaltam, hogy mennyire nehéz egy teljesen világi közegből megtért hívőnek „bezsilipelni” egy tradicionális keresztény közösségbe, mennyire különbözik a gyülekezeti szubkultúra a világitól. Már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy az új bort – úgy tűnik – új tömlőbe kell önteni.

– Milyen ez az új tömlő? Mitől más közösségük belső kultúrája?

– Próbálunk intenzíven együtt lenni a nem hívő emberekkel, olyan programokat szervezünk, ahová szívesen eljönnek, a családi napunk (akadályverseny az egész család számára), a játszóházunk, a gyerektáborunk, a gyülekezeti táborunk igen-igen kedvelt, de már az ifjúsági csoportunkat is ketté kellett bontanunk a magas létszám miatt. Nem botránkozunk meg, ha a frissen megtért punk fiatal még jellegzetes frizurájával jelenik meg, hiszen sok nem kereszténnyel is találkozik a közösségben. Nálunk az érdeklődőknek szabad nem hinni Istenben. Értjük a helyzetüket, hiszen többségében mi is így gondolkodtunk. Akik pedig ilyen hozzáállás után Krisztushoz jönnek, és az életükben megtapasztalják a Krisztussal való közösséget azok, már akarják továbbadni az örömhírt a hasonlóan gondolkodóknak. Közben figyelünk a belső lelkigondozásra is, a hitre jutott emberek kisebb csoportokban rendszeresen találkoznak.

– Milyen hittételeket jelent az evangélium az önök számára?

– A reformáció öt „soláját” teljes mellszélességgel valljuk. Ezek az elsődleges hittételek, amelyekhez képest pl. az egyházszervezetre vonatkozók másodlagosak. Mi az egyetemes egyház lelki egységére helyezzük a hangsúlyt, a hívők evangéliumi közösségéről beszélünk. Fontos komolyan venni azt is, hogy még „tükör által homályosan látunk”. A bibliai kijelentést tartjuk elsődlegesnek, de tapasztaljuk, hogy az ember ezt mindenáron rendszerbe akarja szorítani, és közben más és más teológiai struktúrákat épít fel. Az evangéliumi keretek között mi szabadságot adunk a tagjainknak a Biblián nyugvó, mégis különböző meggyőződések vállalására (pl. csecsemőkeresztség vagy a hívő keresztség/bemerítés). Számomra a matematikai logika sokat segített a teológiában, mert azt figyeltem meg, hogy sokszor a magyarázatokban, a következtetésekben átugrunk olyan határokat, amiket nem lenne szabad átugranunk. Engedni kell, hogy a bibliai igazságok olykor egymásnak feszülve, akár az emberi logikának ellentmondva érvényesüljenek. A hitnek ez ad üzemanyagot, mert a keresztény hit elsősorban nem filozófiai rendszer, hanem élő kapcsolat Krisztussal.

− Hogyan látja az egyházi törvény körüli vitákat, a kisegyházakra vonatkozó szigorítások tervét?

– Úgy gondolom, hogy a lelki egységet megéljük a nagyegyházakkal, a hitéleti tevékenységben pedig semmi különbség sincs köztünk. A lelkészkörben gyakran mondjuk, hogy „csereszabatosak” vagyunk egymás gyülekezeteiben, hisz az egyetemes egyházhoz tartozunk mindannyian. Mi úgy tekintünk a „nagyokra” , az „öregekre”, mint a testvéreinkre, akik egyébként szintén voltak kicsik és fiatalok. Kérdés, hogy ők hogyan viszonyulnak majd hozzánk. Az üzleti alapokon működő egyházak kiszűrésével teljesen egyetértek, de a száz év és tízezer fő meghatározás nyilvánvalóan nem erre szolgál. Reménykedünk, hogy megszületik a jó megoldás. 

maresz 

Kapcsolódó cikk:
És a vallásszabadság? 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére