Egyház
2011-04-22 11:32:00
Hódolat a kereszt előtt: a katolikus nagypéntek főhajtás Jézus áldozata előttNincs áldás, nincs elbocsátás, csak könyörgés
Üres az oltár, a harangok „Rómába mentek”, egyetlen zeneszerszám sem szólal meg ma a katolikus templomokban. Jézus elvégezte a legtöbbet, amit bárki is tehet az emberiségért: az életét adta mindenkiért. Az Igaz áldozatára emlékeznek a krisztusiak.
Miután elmúlt Nagycsütörtök, amikor a püspökök megszentelték a keresztelésnél, bérmálkozásnál, a betegek keneténél és a templomszentelésnél használatos szent olajat vagy krizmát, és Krisztus lábmosására emlékezve a pápa megmosta 12 pap lábát, beköszönt Nagypéntek. Ezen a napon nem szólnak a harangok, mert ilyenkor úgymond „Rómába mentek”. Ez azt jelenti, hogy mivel Krisztus mellett sem állt ki senki, csendben maradtak az emberek, így hagyományból a harangok sem „hangoskodnak”.
Ma nincs mise
Az egyetlen nap a mai, amikor nem tartanak misét a templomokban, csupán úgynevezett igeliturgiát, áldoztatással. A papok Krisztus kiontott vérének emlékére piros vagy lila ruhában, csendben vonulnak be a templomba. Piros ruhát egyébként csak pünkösdkor, virágvasárnapon és nagypénteken hordhatnak, esetleg a vértanú szentek ünnepein és emléknapjain. Az istentisztelet során a papok arccal a föld felé leborulnak. Ez az Úr előtti teljes megalázkodást, megsemmisülést jelenti, s arra utal, ahogyan Krisztus önmagát megüresítve azonosult az emberiséggel. A Bibliában több helyütt is olvasni arról, hogy fontos személyiségek leborultak Isten előtt. A római egyházban a VI. század óta fordul elő hasonló cselekedet a liturgiában, Nagypéntek mellett még szerzetesi fogadalomtételkor illetve papszenteléskor történik ilyesmi.
Amikor a papok leborulnak, azt a díszeitől megfosztott, üres oltárszekrény előtt teszik. Előző napon ugyanis Jézus haláltusájának, megcsúfolásának és lemeztelenítésének emlékére minden virágot, terítőt, gyertyatartót és feszületet eltávolítottak az oltárokról, s azok így is maradnak egészen a nagyszombati liturgiáig. A nagypénteki szertartás része a kereszt imádása is. Ekkor a katolikus hívek a megfeszített Krisztus keresztjét a legmagasabb fokú tiszteletben részesítik – a 787-es második niceai zsinat ugyanis kimondta, hogy a keresztet a rajta szenvedő Krisztus miatt imádás (csók, térdhajlás, tiszteletteljes hódolat) illeti meg. Nagypénteken a korábban lepellel letakart feszületet az oltárhoz viszik, két ministráns égő gyertyával kíséri. A pap az oltár előtt átveszi a keresztet és három részletben leveszi róla a leplet. Minden alkalommal felemeli a keresztet, és énekelve felszólít az imádásra. Egy másik szokás szerint a pap körmenetben járja be a templomot a feszülettel.
Böjt és stációk
Az Ige ezen a napon Isten szenvedő szolgájáról szól, általában János evangéliumából olvassák fel a szenvedéstörténetet. Az Igeliturgia csendes áldozással ér véget, még az előző napról megmaradt szent ostyával. Nincs áldás, nincs elbocsátás, a szertartást egyszerű könyörgés zárja.
Nagypénteken többnyire végigmennek a keresztúton is a hívek. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden hívő elzarándokolna Jeruzsálembe, és végigjárná Krisztus útját halálra ítélése helyétől a sírjáig. A 14 stációból álló utat ma már szinte bárhol végig lehet járni, főleg ferences rendi szerzetesek ugyanis kellemes ligetekben, hegyoldalakon kialakítottak ilyen szent utakat. Amikor Nagypénteken a katolikus hívek végigjárják a stációkat, Jézus szenvedésein elmélkednek. (Van, ahol nem 14 stációt járnak végig az emberek, az itáliai Varallóban például a középkorban 43 stációt ismertek!)
M. O.
|
