Regnum Marianum: az újjáépítés kora

Mit mondok Sztálinnak, mi ez a sok templom?

Az Esztergomi Érsekség 1919 végén, létrehozva a Magyarok Nagyasszonya plébániát, kihasított egy részt az erzsébetvárosi egyházközség területéből és az új egyházközség központjául a Damjanich utca 50. szám alatt lévő épületet jelölte ki. Hét évvel később pedig egy templomépítő bizottság szerveződött, hogy felépítsék az új templomot, a Regnum Marianumot. A század elejétől ebben az épületben működött a Majláth Gusztáv, Prohászka Ottokár és Kantner Károly alapította Regnum Marianum, amely az ifjúsággal foglalkozó papok egyesülete volt.

Serédi, Shvoy, Csernoch

Az épületben ugyan volt egy kis kápolna is, de az a kápolna nem tudott befogadni annyi embert, amennyi a szentmiséken részt szeretet volna venni: a környéken élő 13 ezer hívő közül csak 500 fért be egy-egy szentmisén. Ezért egy nagyobb templomra volt szükség és 1921-ben meg is alakult a templomépítő bizottság. A templom – anyagi okok miatt, nem utolsósorban az akkori gazdasági világválságnak köszönhetően – csak tíz évvel később épült meg: Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 1931. június 14-én szentelte fel. Az új templomot, az 1820 négyzetméteres Regnum Marianumot a hívek Nagy Regnumnak, míg a régi kápolnát Kis Regnumnak nevezték.

Shvoy Lajos, a későbbi székesfehérvári püspök a templom építésének kezdetén az egyházközség plébánosa volt. Sokan adakoztak – persze bankkölcsönt is fel kellet venni – és így a konkrét építési munkálatok, miután Csernoch János hercegprímás 1925. október 10-én letette az alapkövet, 1926 nyarán elkezdődhettek, ám a felszenteléskor már nem Shvoy, hanem a Regnumhoz nem kötődő Halász Pál volt a plébános.

A templom

A Regnum Marianum kétségtelenül impozáns templom volt, pontosabban épületegyüttes, mert az épület pincéjében – akkoriban talán szokatlan módon – helyet biztosítottak a különböző egyházközségi szervezeteknek és a sekrestyés is az épületben lakott.

A boltíves nyílású előcsarnokhoz, amely a bejárathoz vezetett, az akkori Aréna út, a mai Dózsa György út felől, 22 lépcsőfokon lehetett feljutni, az előtérbe lépve jobbra is és balra is lépcső vezetett fel az orgonához. A belépők a centrális terű templomtérbe jutottak, melyet egy 20 méter átmérőjű, 25 méter magas kupola fedett, tetejét a Szent Korona díszítette. Az épület legnagyobb szélessége 22 méter volt. A belső teret kortárs művészek alkotásai díszítették. A 35 méter magasra tervezett harangtoronyból azonban – pénzhiány miatt – csak 16 méter épült meg.

A robbantás

A háborúban, 1944. július 2-án az amerikaiak az Andrássy úton lévő német parancsnokságot akarták bombázni, ám az egyik bomba a Damjanich utca 50-be esett, nem sokkal később egy másik pedig a szomszédos épületre. A nagy Regnum is bombatalálatot kapott, bár nem annyira súlyosat, mint az előbb említett épületek – ennek ellenére nem építették újjá, hanem évekkel később lebontották.

A legenda szerint Rákosi Mátyás, aki akkoriban hónapról-hónapra nagyobb hatalmat szerzett magának, Sztálin hetvenedik születésnapjának környékén, valamikor 1949-ben azt mondta az elvtársainak: „Nézzenek át Budára a Parlament ablakiból. Mit látnak? Templomokat egymás után. Mit mondok én Sztálin elvtársnak, ha egyszer idelátogat hozzánk Budapestre? Mi az a sok templom?” A budai oldal panorámájában lévő templomok megmaradtak, a pesti oldalról azonban eltűnt a Regnum Marianum, mert útjában állt a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején, a Városliget szélén kialakítandó felvonulási terület tervezőinek.

Városrendezési okokra hivatkozva, 1951-ben végül lebontották az újjáépíthetetlennek kikiáltott templomot. Persze, a történethez az is hozzá tartozik, hogy a „klerikális reakció” elleni küzdelemben a regnumi közösség – amely továbbra is az ifjúság nevelését tartotta az egyik főfeladatának – igencsak nagy szálka volt a kommunista párt szemében, 1951-ben számos más, hasonló jelenséggel együtt be is tiltották a regnumi mozgalmat.

Természetesen, a regnumi atyák próbálkoztak tenni a templom érdekében, de eredménytelenül: a pártvezetés csak annyi engedményre volt hajlandó, hogy az épület törmelékeit elvihették a katolikusok. Akadt még egy megállapodás: az egyház kárpótlásul csereingatlant kapott: a hívek 1957-ben a Damjanich utca 52. számú épület pincéjének egy részét vehették a birtokukba. A Nagy Regnum padjai napjainkban a terézvárosi Szent Család-templomban vannak, a kis harang pedig a dióspusztai Szent Mihály-kápolnába került.

Ki épít itt templomot?

A tanácsköztársaság 50. évfordulóján, a Nagy Regnum helyén állították fel Kiss István szobrászművész alkotását, a Tanácsköztársasági emlékművet. A kilencvenes évek elején az újjáépítési elképzelést az egyház oly módon támogatta, hogy a templom ne az egykori helyén épüljön fel, hiszen a környéken több templom is található, hanem az esperesi kerület azon részén, ahol sok hívő lakik, de a közelükben nincsen templom. Így a zuglói plébánia leválasztott külső részén, 1991. január 1-én megalakult a Regnum Marianum Plébánia, a jogutód templom építésére pedig – még az előző évben – Hajnal György kapott megbízást. Hajnal atya, aki az évtizedek alatt figyelemmel kísérte, hogy a hajdani templomból mi és hol maradt meg, több olyan tárgyat is összegyűjtött, amely a régi Nagy Regnumból származik, és ő ásatta ki – háromméternyi mélységből – az egykori templom néhány tartóelemét, amelyet az új helyen, a Zoborhegy téren lévő emlékhelyen állítottak fel.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a Zoborhegy téri templom nem lehet a Nagy Regnum utóda, hanem igenis, azt az eredteti formájában, az eredeti helyen kell felépíteni. Ezzel kapcsolatban az idén, március 1-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága közleményt adott ki, miszerint templomot építeni nem „civil kezdeményezésre”, hanem egyházi utasításra kell, állami pénzből azonban szívesen fogadják a templomépítési szándékot…

Simon F. Nándor

• Cimkék:
Regnum Marianum Shvoy Rákosi Tanácsköztársaság Zoborhegyi

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére