Egyház
2011-05-03 09:03:00
Korunk mártír-misszionáriusaiMegették a prédikátort: megvan a kivégzéséhez használt balta
Nemcsak örömöket, de szenvedést is ígért követőinek Krisztus. Szavai az utóbbi évtizedekben szemünk láttára teljesednek be; számos misszionárius adja életét az evangéliumért.
Hosszú éveken át szinte kötelező olvasmány volt minden friss hívő számára Elisabeth Elliot írása férjéről, Jim Elliotról. Az amerikai evangéliumi keresztény, Jim Ecuadorban hirdette az evangéliumot, és 29 évesen, 1956-ban érte a halál, amikor négy társával azon fáradozott, hogy a helyi törzset megtérítse. Az Auca küldetésnek nevezett missziós úton kecsuák ölték meg őket.
Nem bolondok
„Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tarthat meg, azért, amit nem veszíthet el” – ez a mondás Jim Elliottól származik, ám nemcsak ő, hanem felesége is ennek az állításnak szentelte az életét. Elisabeth férje halála után éveken át az őt megözvegyítő indiánok között szolgált félig elárvult kisgyermekével. Jézus szeretetét hirdette, és sokan megtértek munkája nyomán. Történetükből nemcsak könyvek, de dokumentumfilm, sőt, 2003-ban musical is született.
Kevésbé ismert az amerikai Paul Carlson esete, aki evangéliumi orvos-misszionáriusként szolgált a mai Kongó területén fekvő Wasolóban, még az 1960-as évek elején. A kórházban, de a helyi lepratelepen is aktív Carlsont lázadó katonák fogták el, akik kémkedéssel vádolták meg. Egy éven át tartották fogságban, kegyetlenül megkínozták, végül 1964. november 24.-én lelőtték. A kongói mártírként elhíresült Carlsonról a Time és a Life magazinok is a címoldalukon emlékeztek meg.
Jezsuita szerzetesként munkálkodott Sri Lankán Eugene John Herbert amerikai misszionárius. A katolikus pap a prédikálás mellett a helyiek emberi jogaiért is felemelte a szavát, sokak szerint ezért tűnt el nyom nélkül 1990. augusztus 15.-én. Az állandó polgárháborús forrongásban égő szigeten maradt társai szerint Hebert atyát kétségkívül meggyilkolták – a szerzetes éppen azért volt úton, hogy körbezárt apácákat szabadítson ki.
Ed McCully, Peter Fleming, Jim Elliot
Mártírság-komplexum?
Nemcsak a „vadak” között lehetnek veszélyben Krisztus hirdetői. John Cornelius Stam és felesége, Betty Kínában lelte halálát 22 évvel Jim Elliot vértanúsága előtt, 1934-ben. A házaspárt kommunista katonák rabolták el, majd gyilkolták meg, és kisebbfajta csoda, hogy háromhónapos leánygyermekük megmenekült. Szintén Kínában adta életét Krisztusért George Carleton Lacy, amerikai metodista misszionárius, 1951-ben. Érdekes módon Lacy hosszú éveken át szinte háborítatlanul irányíthatta a Biblia fordítását és terjesztését Sanghajból. Később püspökké nevezték ki, és amikor a második világháború idején bevonultak a japánok, egész Kínát bejárta. 1950-ben azonban kiutasították az összes misszionáriust, ám tőle megtagadták a kiutazási vízumot. A házi őrizet ideje alatt megbetegedett, végül szívbetegségben hunyt el.
Sok misszionárius halálát okozta már a forradalmi hevület. Chet Bitterman Kolumbiában képzett nyelvészként prédikálta Krisztust. Jóllehet a vad törzsek között kívánta feleségével együtt magyarázni az evangéliumot, halálát nem azok okozták, akik között térített. 1981-ben gerillák rabolták el, majd gyilkolták meg a Wycliffe misszióval szolgáló misszionáriust. Aki egyébként két évvel korábban ezt írta a naplójába: „talán csak mártírság-komplexumom van, mindenesetre újra és újra felötlik bennem, hogy Isten talán vértanúságra hív el az Ő szolgálatában, Kolumbiában. Kész vagyok rá.”
John Cornelius Stam és felesége, Betty
Nagyon is jelenvaló
Közép-Amerikában, Nicaraguában és El Salvadorban tevékenykedett a római katolikus Maura Clark is az 1960-as és az 1970-es években. Három társával együtt 1980. december 2.-án katonák állították meg a járművüket nem messze San Salvadortól, az apácákat megerőszakolták, majd meggyilkolták. Ezt követően Jimmy Carter amerikai elnök felfüggesztette El Salvador segélyezését, ám jobboldali csoportok nyomására végül az USA újra nyújtott segélyeket az országnak. Clark nővér egyik mondása ez volt: „Isten nagyon is jelenvaló látszólagos távollétében”.
A történelemben először lépett békés kapcsolatra 1974-ben a brazíliai Mato Grossoban élő aprócska, halászatból és gyűjtögetésből élő Enawene Nawe indián törzzsel Vicente Cañas spanyol jezsuita szerzetes. Tíz éven át élt közöttük, lelki és fizikai segítséget nyújtva az aprócska közösségnek, amely a hathatós támogatásnak hála 97 főről megnégyszereződött. A törzs jogaiért is küzdő Cañast a földre éhes farmerek késelték halálra 1987-ben. A helyi korrupt közigazgatás miatt csupán 19 (!) évvel később kezdődött el hat gyilkosa pere, a vádlottak között volt az ottani rendőrfőnök is.
Indiában érte a halál az ausztrál misszionáriust, Graham Stuart Staines-t. Az Orissában szolgáló férfi a szegényekkel és a leprásokkal foglalkozott már 1965 óta, amikor az 1990-es években hindu csoportok erőszakos térítéssel vádolták meg. A Biblia fordításával is foglalkozó Staines-t két kiskorú fiúgyermekével együtt 1999-ben, egy januári éjszaka ölték meg – felgyújtotta a lakókocsijukat, és elevenen elégette őket a feltüzelt csőcselék.
Szélsőséges gyilkosok
Fernando de la Fuente de la Fuente spanyol marista misszionáriusként szolgált előbb Chilében, majd Zairében. A ruandai vérengzések után a zairei menekülttáborban végzett szorgalmas munkát társaival, amikor 1996. október 31.-én többedmagával együtt lelőtték. Gyilkosai a ruandai patrióta hadsereg tagjai voltak, akik két nappal korábban Christophe Munzihirwa érsekkel is végeztek.
Időnként egyszerre több misszionáriust ejtenek fogva szélsőséges csoportok. Nincs négy éve, hogy 2007 júliusában 23 dél-koreai misszionárius esett tálib fogságba Afganisztánban. A presbiteriánus koreaiak közül két férfit (a 42 éves lelkészt és egy 29 éves fiatalembert) ki is végeztek a muszlim szélsőségesek, ám a csoport többi tagját augusztusban szabadon engedték – cserében azért, hogy Dél-Korea megígérte: 2007 végéig kivonja kétszáz fős kontingensét Afganisztánból (egyes hírek szerint Szöul 20 millió dollárt is fizetett a foglyok szabadon bocsátásáért).
Jóllehet azt hihetnénk, hogy manapság már ritkák az efféle gyilkosságok, alig néhány hete is vértanú lett egy holland misszionárius. A 36 éves baptista Ebel Kremert február végén, Kenyában gyilkolták meg, míg feleségét megerőszakolták. Miközben az európai világ sokkolva hallja az ilyen és ehhez hasonló híreket, alig vesz tudomást azokról a tízezrekről, akik nem amerikai vagy európai misszionáriusként lettek vértanúk, hanem saját hazájuk szélsőségesei végeztek velük. Az ilyen mártírok nevét képtelenség volna még csak felsorolni is.
Mindazonáltal érdemes megemlékezni arról is, hogy van remény a megbékélésre. Thomas Baker esete talán jó példa lehet erre. A tiszteletes arról ismert a protestáns misszió történetében járatosak előtt, hogy (hét helyi társával együtt) ő volt az utolsó Fidzsin szolgáló misszionárius, akit megöltek, majd meg is ettek a vadak. Mindez 1867-ben történt. A prédikátorral végző balta a mai napig látható a faluban, Nabutatauban, ahol az incidens történt. Igen ám, csakhogy a történetnek itt még nincs vége. 2003-ban ugyanis Baker kései rokonai Fidzsire látogattak, ahol az őt felfaló kannibálok leszármazottai ünnepélyesen bocsánatot kértek Baker elfogyasztásáért. A bocsánatkérést a rokonok elfogadták.
M. O.
|
