Egyház
2011-11-27 10:30:00
Megkezdődött a katolikusok egyházi éveMától advent: gostinka, bölcsöcske, roráte
A mai nappal veszi kezdetét a nyugati kereszténység karácsonyi időszaka, a VII. század óta ünnepelt advent. Az „első vasárnaptól” számított, megszentelt időszak eredetét és hagyományait elevenítjük fel.
Az ajándékozás, mint a karácsonyhoz társuló képzet nem ősi hagyomány, a bécsi Állami Levéltár adventi kiállításán tették közzé a szokást igazoló legrégebbi dokumentumot, amiből kiderült: kabátot, szoknyát és fűzőt, valamint selyemharisnyát, hímzett cipőt „és még tetszésed szerint bármit” kért egy Rosa nevű kislány a „forrón szeretett” Jézuskától a XVIII. században. Cserében megígérte, hogy „szorgalmasan” megtanul írni, olvasni.
Vízkereszt és Márton
Persze az advent másról szól: a szó maga latin gyökerű, jelentése eljövetel: a karácsonyt megelőző négy hét, amelynek hagyománya valamikor a IV. században, a gallikán liturgia területén gyökeredzik. Az idő tájt még a vízkereszt napja meghatározóbb volt, onnan számítottak vissza három hetet, mígnem az V. században áttértek december 25-ére, Jézus születésének napjára: akkoriban még hathetes volt az advent és Szent Márton napjától mérték az idejét. Végül is Szent Simplicius pápa idején alakult ki a négyhetes advent – ezt azonban mások VII. Gergely pápa uralkodásához kapcsolják.
A IV. század óta változatlan az advent gondolata: a megtestesülésben érkező Krisztus várása. A négy adventi vasárnap jelenti a megtestesülést, a kegyelmet, a halált és az ítéletet. Advent első vasárnapja, Szent András apostol napjához, november 30-hoz – az idén ez a nap november 27 – legközelebb eső vasárnap, ami az egyházi év kezdetét is jelenti.
Nem véletlen, hogy a katolikus egyházban az adventi időszak színe a bűnbánatot, a szent fegyelmet és az összeszedettséget kifejező lila, ám a harmadik vasárnapon már a rózsaszín a meghatározó szín, utalva Krisztus eljövetelének közelségére. De nem csupán a Jézus születésének, hanem az utolsó eljövetelének gondolata is foglalkoztatja adventben a hívő embereket.
A szentcsalád-járás
A szentcsalád-járás, vagy más néven a szentcsalád-kilenced szintén a múlt század elején kifejlődött szokás: a hívő katolikusok kilenc családonként összeállva, december 15-étől mindennap más és más házhoz, családhoz visznek egy Szent Családot megjelenítő képet. A házakban már feldíszített házi oltárral várták az érkezőket, és a házi oltárra helyezték a képet, amelyet a pap, ritkábban az énekes asszony, szenteltvízzel hintett meg, közben vagy a lorettói, vagy más litániát mondtak. A háziak általában megajándékoztak valamivel egy szegény, gyermekes családot.
Így elevenítik fel azt a biblia történetet, amikor is Szűz Mária és Szent József szállást keresett Betlehemben. Ismert, hogy például Tordason kilenc család tagjai gyóntak és áldoztak mielőtt elindultak volna a Szent Család képével. Csíkdelnén azonban legények vitték a képet, talán a férfiak ősi liturgikus szerepére utalva, a szabolcsi görög katolikus falvakban pedig zöldbúzával rakták körbe a képet.
Nemcsak a katolikusok, hanem más keresztények között is él ez a hagyomány: a macedón Velezben gostinkának – vendégnek – nevezik azt a Mária-ikont, amit ilyenkor hordoznak házról házra – igaz, a pravoszláv egyházban máskor, januárban ünneplik Jézus születését.
A szentcsalád-járásnak létezik egy karácsony utáni változata is, amit bölcsöcskének neveznek és ezúttal a jelképes Szent Család látogat el a házakba, bölcsőben hozva a gyermeket, a kis Jézust.
Betlehemezés
Talán a legismertebb adventi hagyományok egyike a XI. századból eredő betlehemezés, ami Jézus születésének történetét eleveníti fel. A felső-magyarországi német falvakban már a XV. században élt ez a szokás, de az első, párbeszédekből felépülő, magyar nyelvű betlehemes-emlék, a Csordapásztorok kezdetű ének, 1651-ben datálódott, a Lőcsén Szőlőssy Benedek jegyezte Cantus Catholicban.
Közép-Európában élő hagyomány a hajnali, roráte szentmise, ami a Szűzanyával való együtt várakozás népi hagyománya, a Mária-tisztelet adventi kifejeződése. Számos helyen éneklő, csengető gyerekek járták a falvakat, és ébresztették a híveket, nehogy elkéssenek a napkelte előtt kezdődő szentmiséről.
Napjainkban már, talán a német Gerhardot követve, egyre inkább üzletté válik az advent és az egykori böjt sem igen érződik: ha elmegyünk valamelyik adventi vásárba, ott sokszor már nem is a kézműves-portékák, hanem a különböző sültek és egyéb finomságok a kelendők.
Simon F. Nándor
|
