Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-10-03 10:44:00

Ősi liturgia Budapesten is

Ma van az egyik legnépszerűbb szent emléknapja

Assisi Szent Ferenc 1226. október 3-án adta vissza lelkét a Teremtőnek, és másnap, október 4-én temették el az általa alapított rend tagjai.

Azóta is ez a nap nagy ünnepe nemcsak a ferenceseknek és a katolikus világegyháznak, de a modern korban a civil életnek is, lévén Szent Ferenc örökségeként ekkor tartják a környezetvédelem világnapját is.

Szent Ferenc boldog halálára és tranzitusára, vagyis a földi életből a mennyei hazába való átköltözésére ősi szertartással emlékeznek a ferencesek október 3-án és 4-én este templomaikban.


Elsötétülő templom

A liturgia központi eleme a 141. zsoltár, amit a szerzetesek a szent halálakor énekeltek. Annál a sornál, mikor a szent kilehelte lelkét, a közösség tagjai letérdelnek, a templom elsötétül, majd a zsoltár végén a szerzetesek kitárt karral csendben imádkoznak.

A szertartást a Szent Ferenc-ereklye előtti tiszteletadás és a közösség vezetőjének ünnepélyes áldása zárja. Szent Ferenc boldog halálára a pesti és a pasaréti ferences templomban október 3-án, a budai, Margit körúti templomban pedig október 4-én az esti szentmisét követően emlékeznek.


Ferences Sajtóközpont

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.