Egyház
2011-03-01 19:11:00
Hiteles-e a hit?Isteni gyógyulások, emberi átverések
Karizmatikus katolikusok szerveznek gyógyító alkalmat márciusban. A lelkes hívek Damian Stayne brit katolikus gyógyító vezetésével imádkoznak a betegekért.
Amint az esemény honlapjáról kiderül, megéri hinni Stayne szavainak: szolgálata során már rengeteg ember nyerte vissza a látását, hallását, vagy éppenséggel szabadult meg rákos daganatoktól. A laikus Stayne csak néhány éve kezdett el hinni abban, hogy az isteni erők rajta keresztül is megnyilvánulhatnak, s azóta folyamatosan kéri, hogy Isten csodálatos jelekkel erősítse meg a prédikációit. E tekintetben hasonló a korai keresztényekhez, akik – az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint – maguk is buzgón kérték, hogy Isten „nyújtsa ki a kezét” gyógyításra.
Vannak olyan „konzervatívabb” teológusok, akik szerint csupán az apostoli korban tett jeleket
Isten, míg mások – különösen a karizmatikus egyházak, közösségek – ragaszkodnak ahhoz, hogy Isten ma is ugyanolyan elképesztő, természetfeletti módon képes embereket meggyógyítani, mint kétezer évvel ezelőtt. Azt, hogy a Mindenható képes gyógyítani, senki nem kétli, sőt, alig akad közösség, ahol ne imádkoznának a betegekért, mindenesetre sok helyütt ez inkább megszokásból, mintsem „csodavárásból” történik, és nem ritkán meg is rökönyödnek a hívek, ha netán Isten csodálatos módon válaszol az imáikra.
Bűn és betegség
Az is tény, hogy viszonylag kevés közösség rendez direkt gyógyító alkalmat, mert Isten nem elsősorban a fizikai betegségekből, hanem „a bűn betegségéből” szeretné meggyógyítani az embereket, és szerintük a gyógyítás elvonja a hallgatóság figyelmét az evangélium üzenetétől.
A természetfeletti imádságban járatosabb keresztények viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy maga Jézus nem mindig adagolta patikamérlegen a prédikációt és a gyógyítást, sőt, az apostolok sem aggályoskodtak amiatt, hogy netán felborul az evangelizálás-gyógyítás vélt vagy valós finom egyensúlya.
Sokkal nagyobb bajnak mondják a gyógyító alkalmak kritikusai, hogy az isteni jobbulás hirdetői
sokszor irreálisan felkorbácsolják a hallgatóság elvárásait, így azok, akik esetleg kimaradnak aznap este az áldásokból, nemcsak a gyógyulást hirdető prédikátorban, de Istenben is csalódhatnak. Nem beszélve arról, hogy egyes prédikátorok a beteg emberekre teszik gyógyulásuk felelősségét, amikor azt hirdetik, nagyobb hittel meggyógyulnának. Vagyis, nem elég, hogy az egyszeri gyógyulni vágyó testi bajoktól szenved, még bűntudatot is fog érezni hite vélt elégtelensége miatt.
Áldás vagy átok a betegség?
Nem minden egyház fogékony azonos mértékben az isteni gyógyításra. A katolikus egyházban sokan értéknek ismerik el a betegségben, a szenvedésben rejlő tehetetlenséget, Istenre utaltságot – sok szent kifejezetten hálát adott egy-egy súlyos betegségéért, és nem is akart belőle meggyógyulni.
Számos teológus és gondolkodó (például Nemes Ödön jezsuita szerzetes, akinek a témával
kapcsolatos vélekedései a Harmat Kiadó gondozásában is megjelentek) amellett érvel, Istennek terve van a gyengeségeinkkel is, és – jóllehet sosem árt imádkozni a gyógyulásunkért – érettség kell ahhoz is, hogy valaki el tudja fogadni, mintegy Isten kezéből, a bajait.
E tekintetben külön érdekesség, hogy az említett gyógyító alkalmat katolikusok szervezik, sőt, maga a prédikátor is katolikus, akinek a feleségénél néhány éve jóindulatú agydaganatot diagnosztizáltak. Ami akár arra is példa lehet, hogy nem mindenki gyógyul meg ima hatására.
Az egyház történetében újra és újra fellángolt a vágy arra, hogy a hívek személyesen találkozzanak Isten természetfeletti erejével. Legújabban a 20. század elején, az úgynevezett pünkösdi ébredésben, amelynek során előbb néhány ezer, majd lassacskán több millió keresztény újult meg a hitében (miközben számtalan nem hívő tért meg Krisztushoz). Velük kapott lendületet az isteni gyógyítás igéje is, óriási összejöveteleken számtalan esetben valóságosan történtek az emberi ésszel megmagyarázhatatlan események, gyógyulások.
Az egyik leghíresebb prédikátor a 20. század első felében Európában a brit Smith Wigglesworth lett. Az egyszerű vízvezetékszerelőt felesége tanította meg olvasni – Wigglesworth egész életében csak a Bibliát olvasta. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy sziklaszilárd hittel ezrek gyógyulásáért imádkozzon, s a korabeli híradások szerint nem is sikertelenül.
Nem véletlen, hogy a mostani katolikus karizmatikus gyógyító alkalmakat vezető Damian
Stayne-t is leginkább a yorkshire-i vízvezetékszerelő szolgálata inspirálta.
Nem a Szentlélek súgott
Nem kevesen attól tartanak, hogy az efféle alkalmakon a prédikátorok visszaélnek az emberek
hiszékenységével, miközben elszedik a pénzüket. Az ilyen csalók klasszikus példájaként a
németországi születésű amerikai Peter Popoffot emlegetik, aki az 1970-es évektől kezdve azzal
ámította hallgatóságát, hogy a színpadról név szerint megmondta, kinek milyen betegsége van, majd imádkozott is értük. 1986-ban azonban a szkeptikus szövetség legendás alakja, James Randi (miután hónapokon át árnyékként követte csapatával Popoff gyógyító körútjait), kiderítette, hogy Popoff felesége és társai az alkalmak előtt alaposan kikérdezik a résztvevőket, majd adó-vevőn folyamatosan informálják a prédikáló prédikátort.
A botrány hatására a havi 4,3 millió dollárt kereső gyógyító evangélista csődbe ment, de nem adta fel: manapság (állítása szerint) egy Csernobil melletti gyógyító patak vizét tartalmazó kereszteket küldözget híveinek, miközben hol Porsche kabriójával, hol egy Bentley- vel számos amerikai ingatlanjai között ingázik – és időnként prédikál is. De sokat cikkeztek évekkel ezelőtt arról is, hogy a karizmatikus körökben mélyen tisztelt Benny Hinn egy olyan embert tett gyógyító alkalmai reklámarcává, aki tökéletesen egészséges volt, és éppen az evangélista kevéssé ellenőrzött gyógyításait igyekezett leleplezni, amikor egy alkalommal felállt a tolószékből.
Nem szabad a gyereket is kiönteni a fürdővízzel – figyelmeztetnek azok az őszinte keresztények, akik attól féltik testvéreiket, hogy a botrányok miatt minden hitüket elvesztik Isten gyógyító erejében. Nem mellesleg, Isten is meg tudja védeni magát. Legalábbis sokan így értékelik azt, hogy az 1950-es években népszerű gyógyító evangélista, Jack Coe egyes vélekedések szerint az „Isten nem ver bottal”- törvényszerűség „áldozata” lett.
Történt, hogy Coe egy három éves kisfiú szüleit arról győzködte, hogy gyermekük meggyógyult a polio vírusból, ezért levehetik lábáról a síneket. Ám a kisfiú éktelen fájdalmak között gyötrődött. Az ügy elkerült a bíróságra, ahol Coe-t ugyan felmentették, de néhány hónap múlva az evangélista meghalt. Agyát ugyanis megtámadta a polio.
Sz. B.
|
