Egy kérdés – egy válasz

Isten, én nem hiszek benned!

A kérdés, amit egy olvasó küldött:

Nem hiszek benned (pontosabban nem hiszek egyetlen vallásnak sem, mert mindet korruptnak, hataloméhesnek, hazugnak, tolvajnak, dilettánsnak, kirekesztőnek vagy gyilkosnak látom, vallásonként más-más jelző a hangsúlyos). Ha létezel, akkor miért nem úgy irányítod a "földi képviseletedet", hogy hiteles legyen és én hinni tudjak?

Fabiny Tamás evangélikus püspök válasza:

Amíg a templomban a hívek oly elszántan mondják a Credót, amelyben az „egy, szent, egyetemes és apostoli” egyházról vallanak, addig a kérdésben megrajzolt egyház korrupt, hataloméhes, hazug, tolvaj, dilettáns, kirekesztő vagy gyilkos. A kettő együtt igaz. A többi vallásról most nem szólok, inkább csak a magam (egy)háza előtt söprögetnék… Mert kétségtelen tény, hogy takarításra szükség van. A „földi képviselet” gyakran cselekedett Megbízója akarata ellenére, és hozott ezzel őrá szégyent. Az egyház kétezer éves történetéből – és sajnos nemcsak a múltjából, de a jelenéséből is – bőven hozhatnánk példákat a korruptságra, hataloméhségre, hazugságra, tolvajlásra, dilettánsságra, kirekesztésre vagy gyilkos magatartásra. Én ezt a sort kiegészítem egy másik jelzővel: az egyház sokszor beteg. Mindenek előtt hiányzik az „egész-sége”, vagyis részekre van szakadva. Botrány, kóros állapot az egyházak megosztottsága! Pedig nem így született az egyház – olvassuk csak el újra a Cselekedetek könyvét, különös tekintettel a pünkösdi történetre!

Gyerekbetegségként jelentkeztek a hatalmi kísértések. Középkorúan – azaz a középkorban – súlyos, hosszan tartó betegsége volt: bizonyos hatalmi téboly kerítette hatalmába, ám Isten egy bizonyos orvos, Doktor Luther Márton kezelésbe vette. Némelyek szerint ez sokkterápia volt, mások szerint a kezelést soha nem szabad abbahagyni, különben visszaesne. Ezt követően is olykor fertőzést kapott, és bizony intenzív gyógymódra volt szüksége. Erős evangéliumi antibiotikum-kúrára. Volt, hogy elhanyagolta betegségét: lábon hordott ki kisebb lelki influenzákat, ám így talán környezetét is megfertőzte. Olykor külső hatások döntötték ágynak. 

Van, aki azt állítja: végelgyengülésben szenved. De hiszen nem olyan idős, még alig 2000 éves...Az örökkévalóság távlatai között ez igazán nem számít kornak. A Jelenések könyvében a feltámadott Jézus állapítja meg a diagnózist a beteg laodiceai gyülekezetről: „nyomorult, szánalmas és szegény vagy!”, majd ugyanő meghatározza a terápiát is: „Kérj gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss!” Szárdiszban pedig már csak a halottkém szerepe jut Urunknak: „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.”

A közelmúltban elhunyt, a 20. század egyik kiemelkedő egyházi vezetője, König bíboros életének 80. évében írta le a megdöbbentő diagnózist: ,,Az egyház beteg. Tekintettel a várakozásokra és feladatokra a helyzet rendkívül súlyos. Az egyháznak nagyobb szüksége van az ifjúságra, mint bármikor; az egyháznak szüksége van az ifjúság tehetségére, munkájára, békevágyára és a közösség utáni vágyára, ötleteire és álmaira. Ahol munkához láttak már ifjú emberek, ott megmutatkozik, hogy minden várakozást felülmúlnak. A baj kellős közepén megmozdult már az ifjúság, ezért én várom az ifjúságot és beléje vetem az egyház jövőjével kapcsolatos reményemet.”

Az evangéliumban számos történetet ismerünk arról, hogy Jézus beteget gyógyít. Hiszem, hogy a beteg egyházat is meggyógyíthatja. Amikor – például Márk evangéliumának második fejezetében – meggyógyít egy bénát, akkor megbotránkoztató módon előbb ezt mondja: „Megbocsáttattak a te bűneid!” Majd így szól: „Kelj fel, és járj.” Jézus szava bűnvallásra késztet. Talán úgy, ahogyan Dietrich Bonhoeffer utóbb mártírrá lett teológus ír az Etikájában: „Az egyház igehirdetése (…) nem volt kellően nyílt és meggyőző”; „ezért az egyház megvallja félénkségét, a nehézségek elöli kibúvásokat, veszedelmes engedményeit”; „gyakran megtagadta őrállói és vigasztalói feladatát.”
Bonhoeffer így ezt a drámai gondolatsort: „Azáltal, hogy az egyház bűnvallást tesz, nem mentesíti az embereket saját bűnvallásuk alól, hanem hívogatja őket a bűnvallás közösségébe.” Ha elfogadjuk ezt a testvéri meghívást, akkor ma is meghalljuk: „megbocsáttattak a te bűneid.” És valósággá válik: „Kelj fel,és járj.”

A kérdező ezt mondja: „nem hiszek benned”, majd pontosít: „nem hiszek egyetlen vallásnak sem”. Fontos ez a distinkció. Az egyházban vagy annak valamely képviselőjében nem is lehet hinni. Abban viszont igen, aki a beteg egyházat is meg tudja gyógyítani, és a korrupt, hataloméhes, hazug, tolvaj, dilettáns, kirekesztő vagy gyilkos vallási közösségeket meg tudja változtatni.

• Cimkék:
Fabiny Tamás egyház egykérdés Isten megbocsátás apológia

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére