Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-14 09:00:00

Idén is lesz Cipősdoboz koncert

Baptista akció: a szeretetnek nincs mértékegysége

Nagyszabású ajándékgyűjtést indított idén is a Baptista Szeretetszolgálat a rászoruló gyermekek részére. A Cipősdoboz-akciót nagyszabású jótékonysági koncert tetőzi be a Budapest Sportarénában december 19-én.

A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben újra meghirdette karácsonyi akcióját, a „Tízezer gyermek karácsonyát”, amely az “Operation Christmas Child” néven futó nemzetközi mozgalom ötlete alapján született. E mozgalom alapgondolata szerint gyermekek vagy egész családok készítenek ajándékot rászoruló gyermekeknek. Az ajándékok csomagolására szolgáló, színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok ma már nemcsak sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, hanem a szeretet és az együttérzés jelképét jelentik szerte a világon.

– Azért is megnyugtató egy jótékonysági rendezvényhez csatlakozni, mert annak keretében szakemberek végzik a segítségnyújtást, és nem kell aggódnia senkinek amiatt – sokszor jogosan –, hogy vajon tud-e jól segíteni, vagy csak még nagyobb baj lesz belőle. Magyarországon nagy segélyszervezetek úgy jelennek meg jótékonysági rendezvények mögött, hogy ők tudják, mit csinálnak. Jó példa erre a Baptista Szeretetszolgálat és Ákos cipősdoboz-akciója. Ebben a formában kockázatmentesen át lehet élni az adás örömét – mondta el korábban a mindennapinak Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója.
 

Gyűjtés országszerte

Az elkészült és összegyűjtött cipősdoboz-ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül fogja eljuttatni a rászoruló gyermekekhez (árvaházak, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékosokkal foglalkozó iskolák, egyesületek…), még az ünnepek előtt.

Balkan Fanatik feat. & Geszti Péter –  Repülj madár, repül (December 19-én a Sportarénában)

Ezenkívül minden vidéki gyűjtőhely szervez ajándékozást szerte az országban, megpróbálva örömet szerezni minél több gyermeknek, akik önhibájukon kívül nem tudnak a családjukkal igazi ünnepben, ajándékozásban részesülni: anyagi helyzetük miatt (mélyszegénységben vagy nagycsaládban élők), egészségi állapotuk miatt (kórházban lévők), családi kapcsolatok hiánya miatt (gyermekotthonok lakói). A mára széles körben támogatott program révén a színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok nemcsak több tízezer nehéz sorsú belföldi és határon túli gyermek karácsonyi örömét, hanem a szeretet és az együttérzés jelképét is jelentik hazánkban, ahogy szerte a világon is.


Zenei ajándék

A Magyar Rádió produkciójában 2011 augusztusában a Sziget Fesztivál nulladik napján tizenegy hazai pop-rock zenekar két-két dalát mutatták be a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarára hangszerelt változatban élőben. A dalok külön és együtt sokszor kerülnek műsorra a Petőfi Rádióban és a Magyar Televízióban. A Magyar Rádió Szimfonik Live második alkalommal az ország legmagasabb presztizsű koncerthelyszínén, a Budapest Sportarénában áll színpadra 2011. december 19-én, 19.00-től, egyedi látványelemekkel, a részt vevő zenekarok egyéni produkcióival, valamint a 200 tagú modern gospelt éneklő Golgota Gospel Kórus nyitóblokkjával kiegészítve.

A Magyar Rádió Szimfonik Live Cipősdoboz koncerten fellép a Balkán Fanatik Geszti Péterrel, a Belmondo, a Pannonia All-Stars Ska Orchestra, valamint Caramel. A dalokat Balogh Sándor karmester és zeneszerző hangszereli, és ő vezeti a projekt komolyzenei oldalát képviselő Magyar Rádió Szimfonikus Zenekart.

A Cipősdoboz akció támogatóit a szervezők megajándékozzák egy koncertbelépővel. Adományozás és belépőigénylés a Ticketpro országos hálózatában.
 

2010-ben 22 300-an csatlakoztak a gyűjtéshez, így 22 300 kisgyermek ünnepét szépíthettük meg közösen. 22 300 gyermek öröme, 22 300 cipősdoboz ajándék, 22 300 adományozó. 22 300 döntés, odaszánás, megvalósítás.       22 300 csodaszép ünnepi külsőbe rejtett cipősdoboznyi szeretet. Vajon hány és hány baba vagy kisautó, hány doboz színesceruza, mennyi hajcsat, hajgumi, téli kesztyű vagy kifestőfüzet szelte át az országot? Hány jókívánság, bátorító üzenet érkezett az ismeretlen kis címzettekhez advent utolsó hetében?
Forrás: Cipősdoboz.hu

Linkek:
Hol és mikor adhatom le az ajándékomat? (Helyek listája)
Hogyan készíthetek ajándékot?


-mi-
(nyitókép innen.)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.