Az első szerzetes, aki keresztény egyházfő lett

Aki menekült a pápai trón elől

Az összeomló nyugatrómai birodalom területén született Gregorius noha jogot végzett és Róma prefektusaként is tevékenykedett, a harminc is elmúlt már, amikor belépett a bencések szerzetesrendjébe: a palotáját kolostorrá alakíttatta és a szicíliai birtokán is hat kolostort alapított. Feljegyezték róla, hogy olyan komolyan vette a böjtölést és olyan gyakran böjtölt, hogy az már az egészségének a kárára ment.

Esze ágában sem volt pápának lenni

A legszívesebben továbbra is a rendtársai között élt volna tovább, de II. Pelágiusz pápa Konstantinápolyba küldte követnek. Amikor pedig 590-ben a római papok és a nép megválasztotta pápának, álruhában menekült el Rómából – ám kikutatták, hogy hová ment és visszahozták Rómába. Így lett pápa az, akit az utolsó ókori pápának neveztek és az első középkorinak. Akkoriban a pápát nem konklávé választotta, hanem a papság és nép, a pápa még nem volt egyben hatalmas világi uralkodó és még nem létezett az Egyházi Állam sem.

Valamikor a pápasága elején így írt: „Én, a méltatlan és gyenge ember átvettem egy öreg és a hullámok által hányt-vetett hajót. A hullámok mindenünnen bezúdulnak a hajóba, korhadt gerendáinak nyikorgása az állandó viharban szüntelenül a hajótörés veszélyével fenyeget.”

Ő kezdte el használni az „Isten szolgáinak szolgája” jelzőt hivatalára. Munkája alapján ismerhetjük meg a korabeli állapotokat: „egész Európa a barbárok önkénye alatt nyög. A városok el vannak pusztítva, a kastélyok romokban hevernek, a tartományok néptelenek, a föld művelésére nincs munkáskéz, a bálványimádók kiirtással fenyegetik az igazhívőket, és a papok, kiknek hamuban, könnyek közt kellene a templom előcsarnokában leborulniok, hiú címekkel igyekeznek magukat felékesíteni…”.

Harc a hatalomért, papok a birtokokon

Uralmának idejére esik, amikor a konstantinápolyi pátriárka az „egyetemes pátriárka” címet tulajdonította önmagának. Gergely erre úgy vélte, hogy minden egyház a római pápától kapja a jogait és nem mástól. Ezt a pátriárkai jelzőt egyébként a zsinat és a császár is elfogadta, használatát engedélyezte. Az alexandriai pátriárka javasolta Gergelynek: ő meg vegye fel az „egyetemes pápa” címet. Erre azonban Gergely nem volt hajlandó, inkább az „Isten szolgáinak szolgája” formulát választotta.

Gergely pápaként is úgy élt, mint szerzetesként. A lateráni palotájában naponta megmosta tizenkét szegény ember lábát és kiszolgálta őket az asztalnál. Az egyházi birtokok pénzügyi és gazdasági irányítatlanságát enyhítendő, megszervezte a birtokok ellenőrzését: leváltotta a birtokok vezetőit és papokat nevezett ki a helyükre – így a rendszeresen beszedett bérleti díjakkal sikerült elérni az egyház anyagi helyzetének a javulását is.

Gergely a bevétel jelentős részét szétosztotta a szegények között. Sikerült kiépítenie egy centralizált egyházkormányzatot és megszilárdította a Kúriát. Az ő idejében kezdett a papság, elsősorban a római papság egyfajta zárt, arisztokratikus szervezetté válni. Liturgikus rendelkezései között szerepelt például a manapság gregorián énekekként ismert, addig szájhagyomány úján terjedő egyszólamú egyházi énekek összegyűjtése és beillesztése a miseliturgiába.

Világi uralkodóként is elfogadták

Az uralkodásának az elejét a longobárdok betörése zavarta meg. Rómát katonai segítség hiányában nem tudta megvédeni, de sikerült tárgyalásokkal és hatalmas összeg megfizetésével fegyverszünetet kötnie. Gergely megpróbált önálló politikát folytatni és nem csupán egyházi vezetőként fellépni – ez azonban Bizáncnak nem tetszett, ezért Bizánccal is meg kellett küzdenie. Gergely ugyan formailag elismerte a császár hatalmát, de sokan, elsősorban az itáliaiak és a longobárdok Gergelyt már világi uralkodóként is elfogadták.

Képes volt felismerni a szerzetesség jelentőségét, nem csupán a missziós munkában, hanem az egyház irányításában is. Többen kiemelik a germánok katolizálása pápai tervének jelentőségét, hiszen így lehetővé vált egy újabb pápai szövetségest is szerezni. A frankokat is a keresztény hitre szerette volna áttéríteni, majd a Hispániában élők következtek és Britannia lakossága. Gergely elsősorban a nyugat felé akart terjeszkedni és ott szövetségeseket szerezni Bizánc ellen. Mindeközben annak a veszélyéről sem feledkezhetett meg Gergely, hogy az új keresztény népek esetleg függetlenedni akarnak Rómától és saját keresztény egyházat alapítanak.

Gergely az egyházszervezés mellet írt is, a középkor legolvasottabb teológusa volt. Péter diakónus, az egyik íródeákja örökítette meg, hogy amikor Gergely Ezékiel könyvének magyarázatát diktálta, fellebbent a függöny és egy galamb szállt Gergely fejére és úgy látszott, mintha tanácsokat adott volna, mit is diktáljon a pápa.

Angyalok koldultak tőle

Az emberek egyház tanítójaként tisztelték és később pedig Ágoston, Ambrus és Jeromos mellett a negyedik egyházdoktorként is tisztelet övezte. Vanyó László szerint Gergely teológiai nézetei leginkább Szent Ágostonhoz állnak közel és leveleivel „… egy nagyon emberi, rendkívül józanul gondolkodó főpap szól az olvasóhoz, aki sok közigazgatási tapasztalattal rendelkezik…” Szerb Antal pedig úgy véli, hogy Gergely Az itáliai atyák életéről és csodáiról írt dialógusok című műve, amely a legnagyobb hatással bírt a középkorban, az áhítat és a patriotizmus ötvözete.

Egyik legendája szerint, amikor még a kolostorban élt és az ottani íróműhelyében dolgozott, segítséget kérve egy hajótörött zörgetett az ajtón, akinek Gergely egy ezüstöt adott. Később visszajött és újabb segítséget kért, megint kapott hát egy ezüstöt. Amikor viszont harmadszor is visszajött, Gergely nem tudott pénzt adni neki, mert egyetlen egy tallért sem talált a kolostorban. Pénz helyett a hajótöröttnek adta azt az ezüst tálat, amelyben az édesanyja a főzeléket szokta küldeni. Később, amikor Gergely már pápa volt, gyakran meghívott az asztalához szegényeket. Az egyik nagycsütörtökön utasította a kancellárját, hogy gyűjtsön össze tizenkét szegény embert. Mikor az asztalhoz ültek, Gergely meglepődve látta, hogy a vendégek tizenhárman vannak – szóvá is tette a pontatlanságot, de a kancellár azt felelte, hogy ő valóban csak tizenkét vendéget hívott, számoljon utána a pápa. A tizenharmadik vendéget nem látta más, csak a pápa. Az asztalnál maga mellé ültette a titokzatos vendéget és a nevét kérdezte. ,,Tudd meg, hogy én vagyok az a hajótörött, akinek, annak idején az ezüsttálat ajándékoztad. És azt is tudd meg, hogy az Úr azon a napon választott ki téged arra, hogy az Egyház feje légy.” „És te ezt honnan tudod?” – kérdezte Gergely. ,,Én angyal vagyok, és az Úr azért küldött hozzád, hogy őrizzelek. Amit csak kérsz az Úrtól, általam kapod meg tőle.”

Megtiltotta, hogy tiszteljék

Gergely gyomorbaja és köszvénye az utolsó öt évben szinte teljesen az ágyhoz kötötte, végül 604. március 12.-én hunyt el és a Szent Péter-bazilikában temették el. A halála előtt azonban kiközösítés terhe mellett, megtiltotta a földi maradványainak tiszteletét. Ennek ellenére a temetésére összegyúlt emberek kívánságára, rögtön szentté avatták. Évszázadokon át a halálozási évfordulóján ünnepelték, de mivel ez a dátum a nagyböjti időre esik, VI. Pál pápa 1969-ben szeptember 3.-át, püspökké szentelésének napját jelölte meg ünnepnapként.

Simon F. Nándor

• Cimkék:
Nagy Szent Gergely pápa

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére