Egyház
2011-09-22 22:00:00
Újfajta etika lehet a megoldás a kapcsolati problémákra?A vallásos élet lehetőségei a posztmodern időkben
Nincs a mai vallásossággal foglalkozó elemzés, ami ne dobálózna a posztmodernizmus kifejezésével. Mit is jelent ez a fogalom az egyházak, vallási közösségek dimenziójában?
Posztmodern gondolkodásról az 1960-as végétől beszélhetünk. Egyik legfontosabb jellemzője a radikális relativizmus, amely lemondást jelent az Igazság, az Abszolútum és az Objektivitás eszméiről. A posztmodernitást alapvetően a modern gondolkodással szemben definiálhatjuk. Jellemzője a bizalmatlanág és a bizonytalanság. Megkérdőjelezi az egyén önazonosságát és az abszolút világmagyarázó elvek létét. A posztmodern ember elveszítette a történelemmel való kapcsolatát és a jelen bűvöletében él.
A posztmodernitás és a vallás
A posztmodernitás az emberek vallásosságára is kihatott. Szigeti Jenő, a Miskolci Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára Füsti-Molnár Szilveszter megjelent tanulmánya alapján több területet is megjelöl, ahol a posztmodern spiritualitás ellenkezik a Bibliai alapú kegyességgel. A posztmodern egyén ugyanis elfordul a hagyományos intézményesedett vallási formáktól. Vallásosságát a szubjektív relativizmus jellemzi. A vallás számára csak az ÉN vallásom. Az ÉN válik az igazság és a valóság alapjává. Minden normatív igazság, amely kívülről jelentkezik gyanús számára. Az igazságot a posztmodern ember abban véli megtalálni, ami jó és hasznos számára. Az Isten országa pedig egyénivé és anyagivá válik. Az egyházak helyzetét nehezíti, hogy a posztmodern ember nem szolgálni akar mások irányába, hanem szolgáltatást vár el a gyülekezettől.
Szigeti javaslatokat is megfogalmazott az eredményesebb egyházi szolgálat érdekében. A felekezeti gőg helyett a nyitott testvéri odafigyelés megerősítését szorgalmazta. Tagtoborzást pedig a közösségfejlesztés előtérbe helyezésének kellene felváltania – szerinte. Tudatosítani kell a gyülekezeti tagokban, hogy Istennek hiteles életű keresztényekre van szüksége leginkább. Az „üdvösség szabályainak drótakadályainak” fonogatása helyett pedig az örökkévaló evangéliumot kellene hirdetniük elsősorban.
Posztmodernizmus és a család
A posztmodern gondolkodás a családi életre is kihatott. Mihalec Gábor a Ketten Együtt házassági felkészítő és tanácsadó műhely társelnöke (www.kettenegyutt.hu) három tényezőt emelt ki közülük: az individualizmus, a pluralizmus és a relativizmus. Az individualizmus idejében a többgenerációs családmodell átment a nukleáris családmodellbe (szülők és gyermekeik). A pluralista posztmodernizmusban a nukleáris családmodell a különböző típusú töredezett családmodellé alakult át. Teljesen normálissá vált, hogy a családon belül jelen van a mostohaszülő, mostohagyerek, vagy a féltestvér a házasságok/együttélések gyakori felbomlása miatt.
Az értékrendszer is komolyan megváltozott. Régebben a családot tekintették a legnagyobb értéknek. Később az egyén és az érzései váltak hangsúlyosabbá. A posztposztmodern korban ismét a közösség szerepe emelkedik ki. A család vált különösen fontossá, de annak jellege lényegesen módosult. A családhoz ugyanis nem feltétlenül vérségi kapcsolat útján tartozhat valaki (pl. mostohaszülők, féltestvérek, mostohatestvérek stb.).
A családterápia kihívásai
A lelkigondozói szolgálat nehézségét manapság leginkább az adja, hogy a korábbi „Hogy vagy?” - kérdés mellett egy másik kérdést is fel kell tenni: „Melyik szinten?” „Ha egy négytagú család terápiáján vagyok – mondja Mihalec akkor figyelembe kell vennem, hogy mindenki mást nevez meg problémának.
Eltérően definiálják a kapcsolatot és eltérő dolgot várnak el a terapeutától. A családterápiában a kérdés az, hogyan tudjuk közös nevezőre hozni a különböző szinteket. A közös nevező a posztmodern családban a narratíva. Egy történet, amihez minden családtag csatlakozni tud az ő szintjének megfelelően. A családterápia a narratíva segítségével próbál meg válaszolni a posztmodern kor kihívásaira.”
A relativista gondolkodásmód veszélye
A relativista gondolkodásmód ahhoz vezetett, hogy nincs elfogadott módja a „család” megélésének. Számos társadalmilag többé-kevésbé elfogadott típus létezik, mint például a házasság, élettársi kapcsolat, szingliség, homoszexuális párok, vagy a mozaikcsalád (pl. mostohaszülő, mostohagyermek stb. a családon belül).
Ez pedig meggyengítette a házasságról való gondolkodást. Sőt egyesek szerint már nem is a család a legmegfelelőbb hely a gyermekek felnevelésére. Úgy vélik ugyanis, hogy a család túlságosan tekintély- és hatalomközpontú, amely kifejezetten ártalmas a gyermekek számára. A házasságot emellett nem tartják alkalmasnak két ember boldog együttélése biztosítására. Az emberek jelentős hányada ugyanis megcsalja egymást és emiatt szenved. Ezért olyan kapcsolatokat tartanának elfogadhatónak, amely megtűri a külső szerelmi kapcsolatot. De biztos, hogy egy újfajta etika lehet a megoldás a kapcsolati problémákra, és biztos, hogy a keretek fellazításától várható a boldogabb és tartósabb együttélés?
A családterápia válasza
A posztmodernizmus kihívásaira – a posztmodernizmus pluralizmusának és relativizmusának megfelelően – nem lehet egységes, mindenki számára elfogadható választ adni. Jó kiindulási alapot jelenthet, hogy a posztmodern ember reális, követhető mintákat keres. Így a családterápiában – Mihalec elmondása szerint – a gyógyításról egyre inkább a nevelés irányába kerül át a hangsúly (pszichoedukatív eljárások). A gyermekek részére a keresztény értékeket is közvetítő családi életre való nevelés a legmegfelelőbb módszer. A felnőttek számára a pedig házasságra való felkészítés, illetve a házasságerősítő programok hozhatnak eredményt.
zdr
|
