Bárkiből lehet pápa

A pápa szerette Fidel Castrót

Amikor 1958-ban két évtizedes uralkodása után elhunyt XII. Piusz pápa, sokan – nem utolsó sorban a pápaválasztó konklávéra igyekvő bíborosok is – úgy gondolták, hogy a főleg a pápa utolsó éveire jellemző nehézségeket kipihenendő, ezúttal idősebb bíborost emelnek Szent Péter trónjára, aki úgymond, átmeneti pápaként elkormányozza néhány évig a katolikus egyházat, és majd azután keresnek egy erőteljesebb pápát.

Végül is, a 77 éves velencei pátriárkát, Angelo Giuseppe Roncallit választották meg Szent Péter 261. utódjának, aki a XXIII. János nevet választotta, és aki mindenki legnagyobb meglepetésére, összehívta a katolikus egyház egyetemes zsinatát, a II. Vatikáni Zsinatot. Az átmenetinek vélt pápának sikerült felbolygatni az egyházat.

„Van lelkem. Milyen előkelő vagyok általa. Nem vagyok kő, növény, vagy valamilyen állat, hanem ember. Ember, akit lélek éltet, amely által Isten fénye sugárzik arcomból. Emlékezetemmel hasonló vagyok az Atyához, értelemmel a Fiúhoz, akaratommal a Szentlélekhez. De ez még nem minden: az emberi léleknek felbecsülhetetlen ára van, mert Isten saját vérével váltotta meg. Ezért értékesebb az ember lelke a világ minden kincsénél. Milyen mérhetetlen érték! Az Isten örök, boldogító életét élvezheti. Erre teremtetett.” – írta naplójába Roncalli 1900 elején, bergamói szeminarista korában. Ugyanabban az esztendőben a 19 éves fiatalember Rómába utazott, hogy elmélyedjen a további teológiai tanulmányaiban.


A vörös püspök szolgálatában

Eljutott Budapestre is, ahol az Alkantrai Szent Péterről nevezett templomban mutatott be szentmisét. A katonai szolgálat után folytatta a teológiát és 1904 nyarán doktorált, majd pappá szentelték, tavasszal pedig az új bergamói püspök, Tedeschi titkára lett. Azé a főpapé, akit szociális érzékenysége miatt „vörösnek” hívtak. Az egyszerű, paraszti családból származó Roncalli is igen fogékony volt a szociális problémákra: nyíltan támogatta a jobb munkakörülményekért sztrájkoló és tüntető munkásokat.

A háború után felfelé ívelt az egyházi karrierje: előbb a Pápai Lateráni Egyetem professzora lett, majd pedig a pápa – 1925 tavaszán – püspökké szentelte és Bulgáriába küldte vizitátornak. Tíz évvel később Törökország és Görögország apostoli delegátusává és a konstantinápolyi apostoli vicariatus kormányzójává nevezte ki a Szentatya és érseki rangra emelte. Törökországi működése megpróbált segíteni az üldözött zsidóknak: 1944 nyarán a helyi zsidó vezetőtől egy 30 oldalas anyagot kapott Auschwitzról, amit két, onnan megszökött fogoly írt. Ezt az anyagot Roncalli kivonatosan továbbította a Vatikánnak. Korábban, 1943-ban, a szlovákiai zsidók deportálása ellen tiltakozó levelet küldött Tisónak, a deportálások leállítását kérve. Az 1944-es esztendő utolsó hónapjában nevezte XII. Piusz Roncallit Párizsba, nunciusnak, hat évvel később pedig bíborossá kreálta.

A pápa II.Erzsébet angol királynő társaságában

A következő fontos dátum Roncalli életében: 1958. október 28. Ezen a napon választották pápává. Roncalli, aki XXIII. János néven öt évig volt Jézus Krisztus helytartója, megválasztása után felelevenített egy már-már feledésbe menő szokást: amikor a pápaválasztó konklávé titkára segít a megválasztott pápának felölteni a fehér reverendát, és átnyújtja a fehér pileolust, akkor az új pápa leveszi a saját fejéről a piros – bíborosi – pileolust s a titkár fejére teszi. Ezzel a titkár bíboros lett.

Roncallira egyébként nem utolsó sorban azért esett a bíborosok választása, mert nem tartozott egyik kúriai klikkhez sem. Sokan nyugodt évekre számítottak, egy szeretetre méltó, kövérkés, mosolygós, népszerű pápával. Ő azonban megkoronázása után három hónappal, bejelentette: összehívja a római egyházmegyei zsinatot és az egyetemes zsinatot. A zsinat megnyitásának estéjén fáklyás körmenetet rendeztek a Szent Péter téren, ahol a pápa széttárt karokkal, mosolyogva e szavakkal fejezte be mondandóját: „… ha most hazaértek, öleljétek át a gyermekeiteket és mondjátok nekik, hogy a pápa szorítja őket a szívére…”


Nem csak kövérkés, mosolygós, népszerű pápa

A zsinat egyik célja az egyházi doktrínák felülvizsgálata, az egyház megreformálása volt. Ez sikerült – bár a vélemények mind a mai napig megoszlanak e kérdésben és vannak, akik azt mondják, hogy a Szentlélek nem volt jelen a zsinaton…Roncalli pápaként nem tért ki a politika elől sem. Nem volt hajlandó például – a kubai emigránsok és mások kívánságára sem – a kubai forradalmat elítélni és nem volt hajlandó kiközösíteni a jezsuiták nevelte Fidel Castrót. A diplomáciai kapcsolatot sem szakította meg a szigetországgal – így a rendszerváltásig Kuba volt az egyetlen szocialista ország, amelyik diplomáciai kapcsolatban állt a Szentszékkel. És ha már Kuba, akkor arról sem felejtkezzünk meg, hogy a kubai válság idején XXIII. János többször is beszélt telefonon Kennedy-vel és Hruscsovval, sürgetve a probléma békés megoldását. Több mint tíz évvel azután, hogy elődje, XII. Piusz kiközösítette a kommunistákat, fogadta Hruscsov vejét, a moszkvai kormánylap, az Izvesztyija főszerkesztőjét, Adzsubejt és a feleségét. Rada, Hruscsov lánya így emlékezett vissza a találkozóra: „Szép keze van a pápának… parasztkeze… olyan, mint az édesapámé…”

A legenda és a valóság keveredik, hogy miként is szerette a gyerekeket a világ plébánosának is nevezett XXIII. János. Az egyik történet arról szól, hogy a Jézus gyermekei nevezetű kórházban meglátogatta a beteg gyermekeket. Az egyik vak gyermek megkérte, engedje megfog egy pillanatra a pápa fehér pilolusát. János pápa – „Most egy kicsit te vagy a pápa” szavakkal – a fiú fejére tette azt. Egy másik srác tanácsot kért tőle: mi legyen, ha nagy lesz? Pápa vagy rendőr? A kettő egyszerre, mégsem lehet… A tanakodást a pápa azzal zárta le, hogy pápa mindenki lehet: „Lám, belőlem is az lett… De ahhoz, hogy valaki rendőr legyen, sokat kell tanulnia… ”

XXIII. János 1963. június 3-án hunyt el, II. János Pál 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta.
 

Simon F. Nándor

• Cimkék:
XXIII. János pápa Castro

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére