Isteni művek
  • Whitney Houston: Jézus szeret engem
    •
    Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
    A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
    Mai morzsa
  • Amikor elegem lett belőle, megölelt
    • Videók
  • Cigányok között az egykori neonáci (riport)
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Alex szívében templom van (videó)
  • Akiket nem gyászol senki: magányosok temetője (videó)
  • A papi hivatás piszok nehéz (videó)
  • Hajléktalan megasztár
  • Föld alatti inváziós alagút: exluzív videó
  • Hajléktalan megasztár
    		•  Fórum témák
    Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be!

    Találkozásaink Istennel

    mt 2011-12-30 06:47:18
    Dicsőség
    http://www.youtube.com/watch?v=3hgD_VQw8Ns&feature=related
    válasz erre: abigail - 2011-12-23 10:13:49 | megtekintés
    abigail 2011-12-23 10:13:49
    :) erre gondoltam :)
    http://www.youtube.com/watch?v=nmWdHffqPzY&feature=related
    abigail 2011-12-23 10:12:12
    ...akkor most együtt! :):
    http://www.youtube.com/watch?v=p9Z-4H39BCM&feature=related
    God Rest ye Merry Gentlemen
    Jocó 2011-12-22 00:11:08
    Úgy,ahogyan Luther!
    http://www.albaref.hu/videok/keresztyen_jatekfilmek_videok/Luther
    mt 2011-12-19 23:39:59
    Szálljon a széllel szeretetnek ünnepén
    http://www.youtube.com/watch?v=_74YolLZGYE&feature=related
    csigabiga 2011-12-18 21:47:53
    Christy Nockels : by our love

    http://www.youtube.com/watch?v=ifQpZgtGHlk
    mt 2011-08-07 10:28:21
    Sion hegyén

    http://www.youtube.com/watch?v=Tsybr0O5tlg
    mt 2011-08-07 10:26:20
    Jeruzsálem utcáin.../ persze nemcsak/

    http://www.youtube.com/watch?v=Tsybr0O5tlg
    mt 2011-05-10 07:42:00
    Igen,négygyerekes családapa, aki úgy látom, mélyen átéli a Szentlélek jelenlétét. A pécsi(!) karizmatikus találkozón hallottam személyesen. Megrázó tanítást tartott többek között az imáról.
    válasz erre: mcsaba - 2011-05-09 20:05:51 | megtekintés
    mcsaba 2011-05-09 20:05:51
    Márta, személyesen ismered-e Josip Loncsart? Egyik legjobb barátom a "magyar hangja". Csak kíváncsiságból kérdem, mert már máskor is láttam, hogy belinkeled előadásait. Isten használja ezt az embert!
    válasz erre: mt - 2011-05-09 15:32:00 | megtekintés
    ti 2011-05-09 16:39:47
    igen, abban a felfogásban, amelyikben a Fiú nem isteni személy.
    válasz erre: mt - 2011-05-09 15:32:00 | megtekintés
    mt 2011-05-09 15:32:00
    Szentháromság

    http://hegymegi2002.5mp.eu/web.php?a=hegymegi2002

    Mert mondtuk, hogy az Eucharisztia alatt Krisztus teste teljes mértékben jelen van. Nekünk ehhez a kincshez közel kell vonzanunk a többieket, de először nekünk kell ezt a kincset megismerni, felfedezni.


    Létezhet-e, hogy ahol jelen van a Fiú, nincs jelen az Atya és a Szentlélek?
    alex:) 2011-01-31 16:54:06
    http://www.vanmaselet.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=64&Itemid=76

    A Biblia hiteles
    Simul justus et peccator 2011-01-06 07:45:50
    Ki az aki el nem küldetett, és ki az aki igen?:
    aki Istentől küldetett az Isten igéjét szólja

    Jer 29
    16. Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, a kik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az ő szívöknek látását szólják, nem az Úr szájából valót.
    17. Szüntelen ezt mondják azoknak, a kik megvetnek engem: Azt mondta az Úr: Békességetek lesz néktek és mindenkinek, a ki az ő szívének keménysége szerint jár; ezt mondák: Nem jő ti reátok veszedelem!
    18. Mert ki állott az Úr tanácsában, és ki látta és hallotta az ő igéjét? Ki figyelmezett az ő igéjére és hallotta azt?
    19. Ímé, az Úrnak szélvésze nagy haraggal kitör, és a hitetlenek fejére forgószél zúdul.
    20. Nem szünik meg az Úrnak haragja, míg meg nem valósítja és míg be nem teljesíti szívének gondolatait; az utolsó napokban értitek meg e dolog értelmét.
    21. Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak.
    22. Ha tanácsomban állottak volna, akkor az én igéimet hirdették volna az én népemnek, és eltérítették volna őket az ő gonosz útaikról, és az ő cselekedetöknek gonoszságától.
    23. Csak a közelben vagyok-é én Isten? azt mondja az Úr, és nem vagyok-é Isten a messzeségben is?
    24. Vajjon elrejtőzhetik-é valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajjon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr.
    25. Hallottam, a mit a próféták mondanak, a kik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam.
    26. Meddig lesz ez a hazugságot prófétáló próféták szívében, a kik az ő szívök csalárdságát prófétálják?
    27. A kik el akarják az én népemmel felejtetni az én nevemet az ő álmaikkal, a melyeket egymásnak beszélnek, miképen az ő atyáik elfeledkeztek az én nevemről a Baálért?
    28. A próféta, a ki álomlátó, beszéljen álmot; a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr.
    29. Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pőröly?
    30. Azért ímé én a prófétákra támadok, azt mondja az Úr, a kik az én beszédeimet ellopják egyik a másikától.
    31. Ímé, én a prófétákra támadok, azt mondja az Úr, a kik felemelik nyelvöket és azt mondják: az Úr mondja!
    32. Ímé, én a prófétákra támadok, a kik hazug álmokat prófétálnak, azt mondja az Úr, és beszélik azokat, és megcsalják az én népemet az ő hazugságaikkal és hízelkedéseikkel, holott én nem küldtem őket, sem nem parancsoltam nékik, és használni sem használtak e népnek, azt mondja az Úr.
    33. Mikor pedig megkérdez téged e nép, vagy a próféta, vagy a pap, mondván: Micsoda az Úrnak terhe? akkor mondd meg nékik azt: mi a teher? Az, hogy elvetlek titeket, azt mondja az Úr.
    34. A mely próféta vagy pap, vagy község azt mondja: Ez az Úrnak terhe, meglátogatom azt az embert és annak házát.
    35. Kiki ezt mondja az ő barátjának és kiki az ő atyjafiának: Mit felel az Úr? és mit szólt az Úr?
    36. És az Úrnak terhét ne emlegessétek többé, mert mindenkinek terhes lesz az ő szava, ha elforgatjátok az élő Istennek, a Seregek Urának, a mi Istenünknek, beszédét.
    37. Ezt mondjad a prófétának: Mit felelt néked az Úr és mit szólt az Úr?
    38. Hogyha az Úrnak terhét említitek, tehát ezt mondja az Úr: Mivelhogy ti e szót mondottátok: ez az Úrnak terhe, jóllehet küldék ti hozzátok, a kik ezt mondják: Ne mondjátok: ez az Úrnak terhe;
    39. Ezért ímé én elfeledlek titeket, és kigyomlállak titeket, és a várost, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, elvetem az én orczám elől.
    40. És örökkévaló szégyent és örökkévaló gyalázatot hozok ti reátok, a mely felejthetetlen.
    Imre 2011-01-04 12:08:33

    (Jézus, Mária, Szent József!!! - válasz erre 2011-01-04 10:27:48
    Hülyék vagytok! Vegyétek tudomásul.)

    "Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket:
    és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket;
    hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt."

    "Halld meg, Istenünk, hogyan csúfolnak minket! Fordítsd vissza fejükre gyalázkodásukat!"

    "Isten, meddig gyalázhat az ellenfél? Örökké csúfolhatja nevedet az ellenség?
    Miért tartod vissza kezedet? Emeld föl jobbodat, végezz velük!"

    "Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek,"


    "Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán,...."
    Simul justus et peccator 2011-01-04 10:37:09
    Joel könyve
    2 rész

    28. És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.
    29. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.

    ami megtörtént úgy-e az Ap csel 2 ben


    Kitöltöm a lelkemet minden testre
    mert az ember az Isten Lelke nélkül csak test(mint az állat)
    bászár
    Az esendő ember csodálatos felmagasztalása abban van , hogy az isteni ruah(pneuma)kitöltetik
    nem számít milyen nép, nem számít öreg fiatal
    szolga vagy szabad

    Addig az isteni lélekből kevesen kaptak csak egy feladat elvégzésére kapták Illés, Dávid , Elizeus

    Prófétálni fognak (veszik Isten titkait és közlik azokat) fiaitok, lányaitok
    gazso 2011-01-04 09:47:08
    Kedves EUB,

    nem értem, hogy a kommentjeiddel hova akarsz kilyukadni. Elmagyaráznád?
    Élia 2011-01-03 18:21:50
    A kedvesség ellen nincs törvény, a nyelveken szólás pedig épít. Minden jót ! :)
    Simul justus et peccator 2011-01-03 11:27:17
    nyelveken szólás?
    a www.revival.hu
    is erre esküszik
    aki oda megy mind szól(ők azt mondják megkapja a Szentlelket) akinek (a Szentléleknek)a munkája azután nem látszik(ami lehetetlen)
    úgyhogy nemtudom

    de itt a Biblia


    1. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
    2. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.
    3. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
    4. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
    5. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.

    (Isten egyetemes üdvözítő terve, nemcsak zsidó, bárki megtérhet)


    6. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik

    a maga nyelvén hallá őket szólni.


    7. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?
    8. Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk


    a saját nyelvén, a melyben születtünk?


    9. Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában,
    10. Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
    11. Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják


    a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
    Imre 2011-01-02 22:53:10
    10. rész folytatása

    És néhány igét felidézve próbálom helyretenni magamban a történteket.

    1 Kor. 14.2
    "Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat."

    Ekkor értem meg, hogy amit én addig hallottam, mások nyelveken szólását, az azért volt visszataszító, mert versengésből volt, embereknek szólt (hogy ő mennyire tud) és nem az Istennek.
    .
    1 Kor. 14.4
    "A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi."

    Akkor abban a nehéz órába (és azóta számtalanszor) nagyon megépültem és így könnyebb másokat is építeni.
    Az alábbi igék is nagyon ide kívánkoznak még.

    Róm. 8.26-27
    "Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
    A ki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért."

    Nem lettem egy csapásra szent ember, de kaptam egy Isteni segítséget, melyet bármikor alkalmazva erőt meríthetek.
    Nem kezdtem el erről tanítani, bizonyságot tenni. Az alábbi példával próbálom megvilágítani, hogy miért nem.
    (Minden növénynek van látható és láthatatlan része. A látható része a föld feletti. Ágai, levelei, virága, gyümölcse ..stb csak akkor lesz kívánatos, értékes a környezete számára, ha a láthatatlan része, a gyökerei jó talajban vannak. A jó talaj pedig a trágyás nedves föld, amibe nem valami gusztusos turkálni. Vagyis ha a láthatatlan részt, a gyökereket feltárom, akkor az a látható résznek a rovására fog menni és az egész növény értéktelenné válik)
    Az imaéletem az csak kettőnkre tartozik. A Szerelmesemre és rám. A Vőlegényre és a menyasszonyra. Persze személyes beszélgetésekben, ha előjött a téma, akkor megosztottam másokkal is a megtapasztalásaimat.


    Közben elvittek katonának, ahol újabb megpróbáltatások vártak rám. Ott sajnos lehetőségem sem volt a magányba elvonulni, elcsendesedni. Sírni pedig semmi - képpen nem. 1970-71 telén nagyon sok hó esett. Bennünket katonákat pedig elvittek egy vidéki vasút állomásra havat hányni. Ott nyílt egy kis lehetőségem az ebéd szünetben egy kicsit félrehúzódni a váróterem sarkába. Elkezdtem levelet írni a meghalt feleségemnek. Tudtam, hogy csak magamat csapom be, de mégis jólesett kiírni magamból azt a sok keserűséget, szomorúságot, igazságtalanságot. Kb. másfél év telt el és még mindig ott volt bennem a ragaszkodás, a kötödés. Nem volt senkim, se gyülekezetem, se közösségem. Az első kimaradás alkalmával felkerestem a városban a helyi gyülekezetet.
    Ezzel egy új fejezet kezdődött az életemben.
    Imre 2011-01-02 22:49:48
    10. rész.

    "A sebek mélyek voltak és úgy nézett ki, hogy soha nem fogom kiheverni azokat." A magam módján úgy próbáltam felülemelkedni a helyzeten, hogy elfogadtam mint megváltoztathatatlan tényt. Igyekeztem keményen tartani magam. Sírni sem tudtam hiszen addigi életemben sem tapasztaltam még, hogy esetleg gyógyító hatása is lehet számomra. Egy másik református lelkész hívta fel a figyelmemet az alábbi Igére:

    1 Móz. 23.2
    És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt.

    Számomra teljesen idegen volt a gyász meg a sírás. Még soha nem sírtam ki magamat úgy igazán. Szégyelltem is mások előtt. Elvonultam magányosan egy csendes helyre, ki a szabadba, az erdőbe, a Duna partra és próbáltam felhúzni a könnyeim zsilipjét, melyek már nagyon felgyülemlettek bennem. "Ábrahám is megsiratta Sárát." - visszhangzottak bennem a lelkész szavai. Lassan - lassan megindultak a könnyeim és mintha kezdték volna feloldani a szívem köré nőtt páncélt. Így tanultam meg később a bűneim miatt is sírni. A bűnbánat könnyeit sem ismertem még addig. A további életemben kezdtem megtanulni, hogy az Úr előtt is lehet sírni a kudarcokért, az elrontott élet helyzetekért, de közben járóként is.


    Jóel. 2.17
    A tornácz és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, hogy uralkodjanak rajtok a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenök?

    A teljes gyógyuláshoz nem kevés időnek kellett eltelni.
    Fiatal keresztényként sok küzdelemben, kísértésben volt részem. Amikor nagyon szorongatott volt már a helyzet, akkor elvonultam a csendbe, a magányba, a Duna partra... stb. Nem ismertem még azt a kifejezést akkor, hogy "szellemi harc". Tudatlanul csak a szükség miatt mondtam olyanokat, hogy: "Uram te legyőzted a sátánt...Nem lehet, hogy megint bekövetkezzen az a valami.. stb" (már nem emlékezem konkrétan, hogy mi volt az aktuális téma) Ez a fajta tusakodás jól bevált és ebben gyakoroltam magam a nehéz helyzetekben. Azonban bekövetkezett ez a fentebb említett rendkívüli nehéz próbatétel. Elvonultam a csendbe. Megpróbáltam kiönteni a szívemet, de nem ment. Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam imádkozni. Még azt a nevet sem voltam képes kimondani, hogy JÉZUS. Pedig abban névben erő van. Szoktam másoknak tanácsolni, hogy ha nem is tud mit imádkozni, akkor hívja segítségül Jézus nevét. Talán egy példával próbálom illusztrálni azt az állapotot. (Kimegyek az erdőre fát vágni és olyan ügyetlenül állok, hogy rám dől a fa. Nem sok híja, hogy végez velem. Kiáltani sem tudok, mert annyira szorít a földhöz. Ha véletlenül arra jön valaki, annak sem vagyok képes jelezni, hogy segítsen. Az egész segélykérésem az állapotom, amit ha meglát valaki és könyörülve kiszabadít.)
    Tehát ebben a vajúdó, vergődő állapotomban egyszer csak elkezdek beszélni. Szavakat, mondatokat tagoltan egymás után szép lassan. Néhány perc múlva megkönnyebbülök. (Most veszi le rólam Valaki azt a nagy fát ami rám dőlt) Már meg tudom fogalmazni, hogy köszönöm Uram. Hála tölti el szívem és minden nyomás, szorongató érzés ..stb eltűnt. Mi volt ez? Mi történt velem? És néhány igét felidézve próbálom helyretenni magamban a történteket.
    Imre 2010-12-23 07:50:14
    9. rész folytatása


    Van aki vár ha hazamégy
    És átölel két puha kéz
    Apuka: - szól egy pici száj
    Hozzá a szív úgy muzsikál
    Kis ágyából reggel ha rád csicsereg
    Gyorsan a szíved mellé fekteted,
    Ha néha az arcán láz rózsa ül
    Könnyezve tréfálsz míg el szenderül.
    Nincs soha tél csak nyár neked
    Ha mosolyog kis gyermeked
    Az élet így nem is nehéz
    Ha átölel két puha kéz


    http://www.youtube.com/watch?v=8SljvfGhX34



    Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy 1968 novemberében megházasodtam. Próbáltam úgy szervezni, hogy a református lelkész és a baptista prédikátor közösen, de falakba ütköztem. Mind két fél elzárkózott a közös menyegzőtől, amit egy ideig nehezen tudtam feldolgozni. Azzal is próbáltak támadni, hogy a református szertartásban esküdni kell, ami bűnnek számít. A jövendőbeli munkaadóm is nemtetszését fejezte ki, hogy még be sem fejeztem a tanulmányaimat és még csak 19 éves vagyok. A régi gyülekezetből meghívtam a gitáros fiút és végig énekeltük a régi kedves "Írott énekeket". A világi vendégek csodálkozva hallgatták, de tetszett nekik. A következő év nyarán megtörtént a szakmunkás vizsga és a munkába állásig volt néhány hét szabadságom, melyet valami hasznos dologgal szerettem volna eltölteni. Feleségemmel közösen megbeszélve megegyeztünk, hogy egy biciklis országjárásra egy hétig elmehetek. Ez idő alatt töltöttem be a huszadik születésnapomat és rá négy napra özvegy lettem nyolc hónapi házasság után. Ennek részleteibe nem kívánok most belemenni, mert súlyos teherként nehezedett rám a temetés ügye. Ki szólja majd az Igéket a koporsó mellett. Kedves anyósom valamikor a szabolcsi falujában a Betánia nevű református megújulási mozgalom résztvevője volt és azóta egyre jobban érlelődött benne a bemerítkezés gondolata és ebbéli vágyának engedelmeskedett, amikor a lányával együtt megkeresztelkedett. Azonban a református lelkésznek ezt nem merték elmondani. Féltek tőle. Rám hárult a feladat, hogy a temetéssel kapcsolatban ezt közöljem. Amit én kaptam, azt az ellenségemnek sem kívánom. Mint akibe belevágják a nagy kést és egy óra hosszat vájkálnak benne. Borzalmas volt egy lelkésztől ezeket elviselnem. Apósom pedig ragaszkodott a református temetéshez. A sebek mélyek voltak és úgy nézett ki, hogy soha nem fogom kiheverni azokat. A temetés után minden félét kaptam. Az "őszinte részvét" nyilvánítás is csak üres szavak voltak. Ha most azt mondanám, hogy nem volt könnyű, akkor lehet, hogy hazudnék, mert nem találtam megfelelő kifejezést. Ez már nem az a helyzet, hogy elmondok egy imát és aztán vagy történik valami vagy nem. Újra egyedül, hátország nélkül maradtam.
    Imre 2010-12-23 07:47:48
    9. rész.

    Ennyi idő távlatából már egy kissé kezdenek összemosódni az időpontok, de azért még van néhány konkrét dátum. A szakma tanulásomat úgy szervezte meg a jövendőbeli munkadóm, hogy havonta egyszer kellett egy fővárosi iskolába menni néhány napra. Ilyenkor a hét végén két nap hozzáadódott a vasárnaphoz és mindenki hazautazott a szüleihez. Egy ilyen hazautazás alkalmával egy eléggé kemény konfliktusban volt részem. Vasárnap reggel, amikor készültem az imaházba, anyám közölte velem, hogy "most nem mész sehova, hanem majd itthon prédikálsz nekünk". Az egész belsőm tiltakozott ez ellen és nemmel válaszolva azt mondtam, hogy én most elmegyek a gyülekezetbe. Anyám válaszában valami gúnyos dacot véltem felfedezni, ami aztán elindította a nővérem szitkozódását, átkozódását. "Menj a baptistákhoz! Keress magadnak egy másik anyát, egy másik otthont!" És csak mondta, mondta, rám zúdítva mind azt, amit a hátam mögött beszéltek rólam. Anyám ezt szó nélkül tűrte, hogy a nővérem elzavart otthonról. Ez annyira megviselt, hogy nem tudtam többé olyan önfeledten elbiciklizni bárhova is úgy mint azelőtt. Valami nagyon összetört bennem. Ez 1968 március vége felé történ. Pár hét múlva kaptunk egy hét tavaszi szünetet a Húsvéttal összekapcsolva, de én már haza nem mehettem. Egyedül maradtam a diákszálláson és nem találtam a helyemet. Volt a városban egy református család, akiket előtte rendszeresen látogattam. Látták rajtam, hogy valami nagyon nincs rendben nálam és próbáltak szeretettel faggatni, segíteni, de nem jártak sikerrel. Kérleltek, hogy "Mond el mi bánt! Beszéld ki magad, az majd jót tesz!" Több napi próbálkozásuk után aztán csak kibuggyant belőlem valami válasz: "Küldje be a lányát és csukja be az ajtót!" Addigra kezdet megfogalmazódni bennem valami kézzel fogható, konkrét elgondolás. A lányokkal való kapcsolatom addig egy józan távolságtartásban nyilvánult meg és eltökélt szándékom volt, hogy nem fogok megházasodni. Pedig ajánlat egyre több volt. Felnőtt hívő asszonyok próbálkoztak, hogy nekik kijelentette az Úr xy leányt, hogy az lesz életem párja. Egy ideig csak értetlenül álltam, de aztán felbátorodva megfeleltem, hogy az ilyen dolgot az Úr először nekem jelenti majd ki. Lányok viselkedésén is néha észrevettem, hogy másként értelmezik a testvéri kapcsolatot, de nem szóltam. Még megbántottam volna őket. Úgy csináltam mintha nem vennék észre semmit és a másik fél szép csendben visszakozott. Maradt továbbra is a testvéri kapcsolat. Leveleztünk, verseket csereberéltünk. Úgy éreztem, hogy egy ilyen kötödés akadályt jelent a biciklis misszió utaimnak. Ugyanakkor a szeretet iránti éhségem, az otthon utáni vágyódásom tudat alatt ott élt bennem. Ez a fajta kettősség pedig belülről kezdett emészteni. A szülői háztól való elüldözés is csak ezt fokozta. Akár mi is volt a szülői háznál, azért mégis csak az anyám volt. Sajnos gyülekezeti hátterem sem volt.
    Amikor pedig a református háziasszony beküldte a lányát, a következőt mondtam neki: "Szeretek ide jönni hozzátok. Jól érzem itt magam. Szeretlek is benneteket úgy mint a testvéreimet, de úgy érzem, hogy téged másképpen is szeretlek." Azonban ezt úgy mondtam el, mintha holnap kellene befeküdnöm a kórházba mert levágják a lábamat. Meg is próbáltam magyarázni: "Ennek (mármint a másfajta szeretetnek) nem örülök, mert ez engem akadályoz a testvérek látogatásában." Erre ő csak annyit mondott, hogy: "Miért? Együtt nem mehetünk?" Próbáltam még kibúvót keresni és kértem, hogy imádkozzunk ezért a dologért. "Ha nem az Úrtól van, akkor legyen semmivé vagy pedig legyen meg az Ő akarata." Persze akkor nem gondoltam át, hogy mit is értek azon, hogy az "Ő akarata".
    Motivált még egy akkoriban néha - néha a rádióban felcsendülő sláger szövege is:

    Van aki vár ha hazamégy
    És átölel két puha kéz
    Apuka: - szól egy pici száj
    Hozzá a szív úgy muzsikál
    Kis ágyából reggel ha rád csicsereg
    Gyorsan a szíved mellé fekteted,
    Ha néha az arcán láz rózsa ül
    Könnyezve tréfálsz míg el szender
    Imre 2010-12-11 21:33:13
    8. rész folytatása,

    Az alkalmatlanság érzésem egyre jobban kezdett elhatalmasodni felettem és néhány Ige is ezt erősítette bennem:

    Jak. 3.1
    Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.

    Azt éreztem, hogy óriási felelősség bármit is mondani, Igét magyarázni. Hirdetni Isten üzenetét. És ha nem is üzent csak én úgy gondolom??? Több laikus Ige hirdetőnél is láttam ezt a vergődést, ezt a bizonytalanságot. Még tanult prédikátoroknál is. Évekkel később egy református presbiter barátom volt nálunk vendégségbe és elhívtam a gyülekezetbe. Ő egy az akkori szóhasználattal élve egy "maszek kisiparos" volt. Azt mondta hazafelé, hogy "az az ember úgy szenvedett a szószéken mint mikor én az adóbevallást csinálom." Azonban az alkalmi Ige szolgálat kényszere egyre jobban kezdett rám nehezedni. Nem tanultam ezzel kapcsolatban és semmilyen támpontom nem volt. Imában fordultam az Úrhoz, mint annyi más dologban és kértem, hogy adjon választ ebben a szükség helyzetben is. Nem kaptam valami rendkívüli vezetést, de kezdtem észrevenni, hogy minden embernek szüksége van kijelentésre, útmutatásra, Isteni vezetésre, válaszra a mindennapi küzdelmeikhez. Olyan kérdések ezek, melyeket talán nem is tudnának megfogalmazni ha kérdezném. Azonban Isten ismeri ezeket a kérdéseket és a választ is tudja rá. Nekem pedig rá kell hangolódnom arra a mennyei hullámhosszra mint egy rádiónak és elmondani azt. Akkoriban olvastam valahol, hogy: "Egy prédikációért legalább annyit kell imádkozni ameddig tart"
    Évekkel később nagyon szíven talált még az alábbi Igék:

    Jer. 23.28-32
    ... a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr.
    Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pőröly?
    Azért ímé én a prófétákra támadok, azt mondja az Úr, a kik az én beszédeimet ellopják egyik a másikától.
    Ímé, én a prófétákra támadok, azt mondja az Úr, a kik felemelik nyelvöket és azt mondják: az Úr mondja!
    Ímé, én a prófétákra támadok, a kik hazug álmokat prófétálnak, azt mondja az Úr, és beszélik azokat, és megcsalják az én népemet az ő hazugságaikkal és hízelkedéseikkel, holott én nem küldtem őket, sem nem parancsoltam nékik, és használni sem használtak e népnek, azt mondja az Úr.

    Mindig egy komoly önvizsgálódásra késztet: "Parancsolt nékem" az Úr, vagy felhatalmazás nélkül próbálok az Ő küldetésébe állni? A végén úgyis kiderül, hogy "használtam e a népnek."
    Imre 2010-12-11 21:31:07
    8. Rész

    Mielőtt tovább mennék, megemlékezem a gyülekezetben eltöltött addigi megtapasztalásaimról, átéléseimről.
    A gyülekezetünkben elég gyakran megfordultak vendég szolgálók és igyekeztem a közelükbe férkőzni, hogy a későbbiek során meglátogassam őket. Olyankor mindig nagy örömmel számoltam be az elmúlt időszak átéléseiről, bizonyságairól, de csak a személyes beszélgetésben. Az egyik ilyen látogatáskor a prédikátor oda jött hozzám az istentisztelet előtt és mondta, hogy a végén fel fog kérni bizonyságtételre. Nagyon megijedtem, mert csak ahhoz voltam szokva, hogy személyes beszélgetésben. Kérdeztem is, hogy mit kell olyankor mondani, mert még nem csináltam. Azt válaszolta, hogy amit neki is elmondtam már, azokat mondjam el és ment tovább a szószék felé. Nagyon izgatott voltam mire felszólított. Néhány mondatnál több nem is jött ki belőlem. Aztán ő segített azzal, hogy mondjam el még azt is és emlékeztetett a személyes beszélgetésünkre. Elvitt a körzetébe tartozó gyülekezetekbe is. Kezdtem megszokni, hogy kiállok a testvérek elé és elmondom, hogy mire tanított meg az Úr.
    Néhány testvér átadott nekem vallásos tartalmú verseket mondván, hogy tanuljam meg és vasárnap délután mikor egyéb szolgálatok vannak, akkor szavaljam el. Olyankor szokott énekelni az énekkar, a fiatalok előadtak egy - egy új éneket, valaki felolvasott egy - egy verset, bizonyságtétel is hangzott el néha. Nem voltam jó tanuló. Megelégedtem azzal, amit a tanár elmondott az órán. Még az általános iskolában ha valaki ötösre felelt előttem, akkor közvetlen utána én négyest kaptam. Persze a középiskolában ez már kevés volt. Azért elvoltam a többi között. A verstanulás azonban több odafigyelést kívánt. Belejöttem és jóleső érzéssel nyugtáztam, amikor egy - egy ilyen szereplés után a gyülekezett szinte kórusban mondta, hogy: "köszönjük". Biblia olvasás közben azonban elém került egy Ige, ami egy kissé fejbe kólintott.

    Eféz. 6.6-7
    Nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratját lélekből,
    Jó akarattal, mint a kik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek

    Ez az embereknek tetszeni akarás volt az ami szíven talált. Nem kívülről jött a feddés, amin esetleg lehet vitatkozni, magyarázkodni. Ugyan úgy jött, mint amikor a kollégiumban a fiókba dugva olvastam a bibliát. Gyáván megbújva. Akkor is az Ige intett meg. Nem volt kibúvó. Ismét bűnbánattal kellet megállnom az én Istenem előtt egy olyan dologért, amit a testvérek jó néven vettek ugyan, de mégsem volt az Úrnak kedves szolgálat. Hogyan tovább? Tettem fel magamnak a kérdést. Egy kis szünet után magam kerestem verseket a mondanivaló, a bennük lévő kijelentés alapján. A megtanulás után nem mondtam el azonnal. Vártam vele hetekig, hónapokig, míg megérett bennem. Amikor már nem kellett arra figyelnem, hogy mi következik, el ne tévesszem, hanem a lényegre tudtam koncentrálni. Néhány ilyen akkoriban tanult verset most is el tudok még szavalni. Az ilyen fajta forgolódásaim közben eljutottam olyan kis gyülekezetekbe, szórványba is, ahová csak ritkán jutott prédikátor. Mindig egy különleges alkalomnak számított, amikor vendég jött. Egy ilyen alkalommal felkértek imaórát vezetni. Soha nem csináltam még és nem is tudtam igazán, hogy mit kell olyankor mondani. Ennél nagyobb szorultságba pedig akkor kerültem, amikor egy 8 - 10 fős kis gyülekezetben igeszolgálatra kértek. Visszaemlékszem az első ilyen alkalomra, amikor nyolc percig tartott a vergődésem mire ki tudtam mondani a végső áment. Teljesen idegen és szokatlan terület volt számomra, amire a testvérek kényszerítettek. A bizonyságtétel, a megtanult vers, az éneklés az egészen más volt. Akkor szinte dőlt belőlem az élmény, a megtapasztalás. Lelkesített az átélt valóság, amiről mindig könnyű volt beszélni. De Igét hirdetni, prédikálni az egészen más. Az alkalmatlanság érzésem egyre jobban kezdett elhatalmasodni felettem és néhány Ige is ezt erősítette bennem:
    Imre 2010-12-06 20:50:20
    7. rész folytatása


    Legközelebbi látogatásomkor az egyik testvérnő bűnbánatot tartott nekem, hogy őt indította az Úr, hogy adjon nekem száz forintot, hogy a biciklit tegyem fel a vonatra és úgy utazzak vissza, de ő nem volt engedelmes.
    Imre 2010-12-06 20:50:20
    7. rész folytatása


    Legközelebbi látogatásomkor az egyik testvérnő bűnbánatot tartott nekem, hogy őt indította az Úr, hogy adjon nekem száz forintot, hogy a biciklit tegyem fel a vonatra és úgy utazzak vissza, de ő nem volt engedelmes.
    Imre 2010-12-06 20:41:02

    7. Rész

    A továbbtanulás, a pályaválasztás a környezetemben napirendi téma volt már az utolsó iskolai évben, de én teljesen mással voltam elfoglalva. Megtérésem után egy ideig foglalkoztatott a gondolat, hogy teológiára megyek. Akkor már ismertem néhány teológust és érdeklődtem. Ők is tovább adták a környezetükben és egyszer vendég szolgálóként járt a gyülekezetünkben egy teológiai tanár. Az volt a sajátos módszere, hogy a jelentkezőket úgy teszi próbára, hogy lebeszéli őket. Aki pedig mégis kitart az elhatározása mellett, az lehet az Úrtól. Velem is ezt alkalmazta, de addigra bennem már eldőlt a nem és akkor meg rá akart beszélni. Nagyon csodálkoztam is rajta, hogy egy ilyen komoly dologban ilyen emberi módszereket alkalmaz. Bennem három dolog miatt lett nemleges a válasz. Már akkor kezdtem felismerni, hogy a prédikátoroknak milyen sok elvárásnak kell megfelelni az Isten akaratán kívül, de még ellenére is. Aztán egyre több embertől hallottam, hogy "had beszéljen csak, hiszen az a szakmája". Ami pedig véglegesen meggyőzött az egy teológussal való beszélgetés volt. Mondtam, hogy akik kijönnek onnan azok milyen szépen tudnak beszélni. Az illető csak legyintett és azt mondta, hogy "Én is a térdeimen tanultam meg prédikálni". Azóta sok olyan embert értem el bizonyságommal, akikkel teológusként nem is találkoztam volna. Az iskolában látták a szülői háttér hiányát és rám is kérdeztek a továbbiakat illetően, hogy "mi akarsz lenn?" Azt válaszoltam, hogy ember szeretnék lenni. Jó jó, de hát abból nem lehet megélni és a jelentkezési lapomat is el kellene valahova küldeni. Én akkor úgy éreztem, hogy megtaláltam az életem értelmét, célját és ez mellé egy bármilyen foglalkozás is elég nekem a megélhetéshez, ami akkor egy sokad rangú kérdés volt a számomra. Akkor mondták, hogy volt az iskolában egy valaki, aki érettségizett fiatalokat keres szakmunkás tanulónak. Elfogadtam az ajánlatot. A kollégiumból ki kellett költözni. Az igazgató a következő módon közölte ezt velem. "Menj ahová akarsz, most már nagy korú vagy." Haza költöztem anyámhoz és oda vártam a választ is a jelentkezési lapomra, mely meg is jött időben csak én nem kaptam meg. Az volt ugyanis a gyakorlat, hogy anyám felbontotta a levelet és mivel nem voltam otthon (csavarogtam a hívőknél) bedobta a konyhaszekrénybe és én szeptember 3-án találtam rá véletlenül a tányérok mögött. Pedig a nyár folyamán többször is kérdeztem, hogy jött-e levél, de valahogy elfelejtette. Azért így is felvettek. Leinformáltak és mondták, hogy az iskolában érdeklődve utánam hallották, hogy valami szombatista vagyok és csak azért kérdezik, hogy szombaton dolgozom-e. Akkor még hat napos volt a munkahét. Azt válaszoltam, hogy a szombat ünneplők egy utcával odébb vannak, de azt ott is mindig összekeverték. Elmondtam a megtérésem történetét és azzal fejeztem be, hogy ha ez velem nem történt volna, akkor most nem ülhetnék itt a bácsi előtt a széken. Egy vidéki városban helyeztek el munkásszálláson. Teljes ellátást kaptam és az iskolától havi 180,-Ft ösztöndíjat, ami a későbbiek során emelkedett a tanulmányi eredmény függvényében. Az állami gondozottként kapott ruháim egy darabig még kitartottak. A város egy alig néhány évtizede épült nagy szocialista templom nélküli város volt. Ezt azért említem meg, mert a testvérek sem érdeklődtek utánam. Hogy élsz Imre? Hiszel még? Pedig nagyon jól esett volna még a törődésük. Azért nem adtam fel. Majdnem egy évig egyetlen vasárnapot sem töltöttem a városban. Biciklivel jártam a környező gyülekezeteket. Egyszer az is előfordult, hogy szép napos időben indultam el, de este hazafelé olyan viharos északnyugati szél kerekedett, hogy mire beértem a városba már húsz centis hó volt. Azért voltam hálás, hogy hátulról fújt a szél és szinte hajtani sem kellett már a vége felé. Ötven kilométer volt mögöttem. Legközelebbi látogatásomkor az egyik testvérnő bűnbánatot tartott nekem, hogy őt indította az Úr, hogy adjon nekem száz forintot, hogy a biciklit tegyem fel a vonatra é
    Imre 2010-12-05 21:59:48
    6. rész folytatása


    Továbbra is jártam iskolába és arra gondoltam, hogy majd szólnak ha már nem lehet. Nem szóltak. Elhallgatták a dolgot. Gondolom elolvasták és mélyen belül egyetértettek a tartalmával. Egy idő után iskolán kívül megkérdeztem az egyik tanárt, hogy mit hallott az ügyemről. Érdekes választ adott. "Ide figyelj Imre! Hogy van-e Isten vagy nincs azt csak az Isten tudja, de az iskolában azért vigyázni kell!" Egy másik idősebb fizika tanár egyszer az órán elmondta, hogy semmiféle hangszeren nem játszik, csak harangozni tud. Ebből azért ki lehetett hallani, hogy nem a zeneiskolában tanult meg harangozni. Őt már csak a banketten tudtam megkérdezni, de kitérő választ adott, hogy: "Ő azt akkor elintézte magában." Azonban az utolsó osztályfőnöki órán egy nagyon komoly életre felkészítő prédikációt tartott az elkobzott kis füzetem alapján. Végül 1967-ben leérettségiztem.
    Imre 2010-12-05 21:50:44

    6. Rész


    A számomra felejthetetlen kedves prédikátort 54 éves korában ragadta el a halál. 1966. október 13-án, egy csütörtök esti bibliaóra után, éjjel 11 órakor szívtrombózis vitte el. A róla készült megemlékezésekben írtakat csak megerősíteni tudom. "...sokat foglalkozott lelkigondozottainak életproblémáival, és a halálra való felkészüléssel. Mindig derűs, alázatos, szelíd lelkületű, béketűrő, nyílt szívű, szorgalmas munkás volt, akiben a formális vallásosodással szemben a Szentlélek tüze égett. Derűs optimizmusa, testvérszeretete és az igazság határozott kimondása sokakat megnyert."

    Az ő elköltözésekor nagyon nagy űr keletkezett az életemben. Alig egy év telt el az első találkozásunk óta. Apám helyett apám volt. Nem volt többé már senki, a későbbi évek folyamán sem, aki a kritikus pillanatot megérezve feltegye azt a kedves bátorító kérdést:

    "Hogy vagy kedves barátom?"

    Egy élet minta volt számomra. Sokan azt gondolhatnák, hogy talán túl magasra tette a mércét. Pedig ő csak az Igének igyekezett engedelmeskedni. Azt gondoltam, hogy minden prédikátor ilyen, de ebben keservesen csalódnom kellett a későbbiek során. Olyan emberekben bíztam meg, akikben nem lett volna szabad. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a kollégium igazgatótól hallok gyülekezeti dolgokat. Nem tudtam hova tenni. Az egyházügyi előadó (minden megyei tanácson volt ilyen) tájékoztatta a betöltendő prédikátor állás körüli bonyodalmakról. Mint gyülekezeti tag részt vehettem a zárt körű megbeszélésen, ahol lelketlen viták, érvelések folytak. Egyszer naivan fel is szólaltam, hogy az istentisztelet csak egy óráig tartott, ez a megbeszélés pedig már harmadik órája és mégsem jutottunk megegyezésre. Be is kiabált valaki, hogy: "Ülj le, te még gyerek vagy!" Ez egy kissé kijózanította a jelenlévőket, megijedve attól, hogy visszaesek a megkezdett úton. Akkor mintha tudatlanul kezdtem volna felnőtté válni. Megízleltem, hogy jóságos az Úr és az előre menekülést választottam. A kollégium igazgató sem adta fel a harcot velem szemben. Kereste továbbra is a fogást rajtam, amivel megpróbálhat a sarokba szorítani. Megtérésem előtti könnyelmű kijelentéseimet próbálta a nyakamba varrni. A kötelező orosz nyelv tanulásával kapcsolatban tettem megjegyzéseket annak idején. Majd számon kért: "Hogy hogy te még KISZ tag vagy?" Elmondtam, hogy elsőskoromba én nem akartam, de megfenyegettek és azért léptem be. Az iskolában is napirendre került ez a téma. A fiúk mondták vissza, hogy egy ilyen vezetőségi gyűlésen az igazgatóhelyettes egy félóráig csak rólam beszélt. Kiléptem a KISZ-ből, de ezzel még nem lett vége a dolognak, mert a katonaságnál újra előjött.

    Még egy komoly támadásban volt részem közvetlen az érettségi előtti valamelyik hónapban. Egy postai levélben kaptam egy kis nyomtatott füzetet az NSZK-ból. Ezt talán nem vették észre a postán, pedig működött a cenzúra csak talán én nem voltam még annyira figyelemre méltó a számukra. Az írás címe: "Tisztább mint a gyémánt" (Jelenleg a neten elérhető a következő címen: "Levél az ifjú olvasóhoz"


    Tizenéves fiataloknak íródott a fiú - lány kapcsolatról, paráznaságról, házasságról, szülőkhöz való viszonyról, pénzről, irodalomról. Arról, hogy a szépirodalom köntösébe bújva milyen természetes hangon írnak a bűnökről, főhősként beállítva olyan embereket, akiknek az élete nem követésre méltó. Sokat tanultam belőle és másoknak is kölcsönadtam elolvasásra. Az egyik leánytól azonban elvették a tanulószobán és ő mindent bevallott őszintén, hogy kitől kapta. Benne volt a külföldi kiadó címe és ez már megbocsáthatatlannak tűnt. Nekik mindenképpen példát kell statuálni velem kapcsolatban, mert magas beosztású párt emberek gyerekei is járnak abba az iskolába. Azt mondták, hogy nem fejezhetem be az iskolát és beírják a személyigazolványomba, hogy nem léphetek be többé abba a városba.
    Ismét előállt az , mint a kollégium igazgatónál, hogy fel sem fogtam a helyzetemet. Továbbra is jártam iskolába és arra gondoltam, hogy majd szó
    eva-48 2010-12-03 11:52:30
    Különösen így van ez, amikor havazik, hózik :) és minden pehely külön száll, és tudnak felfelé is kavarogni :)
    Eszembe ötlött, h mi szintén ilyen fehér ágyneműkbe, puha párnába-paplanba bújunk aludni, mint télen a természet.
    Úgy van, mint a mindennapi.hu első vezércikke írta: "mi vagyunk benne mindenestől" :)))
    válasz erre: Prión - 2010-11-30 20:27:29 | megtekintés
    Prión 2010-11-30 20:27:29
    Nap, mint nap, amikor látom a világot.
    Imre 2010-11-28 15:45:47
    5. rész fojtatása

    Péld. 15.1
    Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.

    Az volt a büntetés, hogy ismét kitolta egy hónappal a beígért megbeszélés idejét a hétköznapi kimenő engedélyezésével kapcsolatban. Azért még nyomatékosan megjegyezte, hogy ifjúgárda meg KISZ tagokat se enged kimenőre hétköznap. Erre reagálva mégis volt bátorságom megkérdezni, hogy akkor milyen esélyem lehet nekem a büntetés letelte után, hogy mégis el fog engedni. Akkor azt mondta, hogy eldöntötte, hogy hetente egyszer el fog engedni. Azonban egy nem várt esemény, egy tragikusan hirtelen bekövetkezett haláleset ezt a megállapodást is felülírta.
    Imre 2010-11-28 15:45:47
    5. rész fojtatása

    Péld. 15.1
    Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.

    Az volt a büntetés, hogy ismét kitolta egy hónappal a beígért megbeszélés idejét a hétköznapi kimenő engedélyezésével kapcsolatban. Azért még nyomatékosan megjegyezte, hogy ifjúgárda meg KISZ tagokat se enged kimenőre hétköznap. Erre reagálva mégis volt bátorságom megkérdezni, hogy akkor milyen esélyem lehet nekem a büntetés letelte után, hogy mégis el fog engedni. Akkor azt mondta, hogy eldöntötte, hogy hetente egyszer el fog engedni. Azonban egy nem várt esemény, egy tragikusan hirtelen bekövetkezett haláleset ezt a megállapodást is felülírta.
    Imre 2010-11-28 15:42:59

    Végre eljött a nyár és új életemben hajtott a vágy, hogy minél több gyülekezetet, testvéreket ismerjek meg. Kigyűjtöttem magamnak gyülekezetek címeit és elindultam országot járni biciklivel pénz nélkül egy szál ruhában. Sok új megtapasztalásban volt részem. Mindenütt szeretettel fogadtak. Elláttak útravalóval, jó tanácsokkal. Az egyik helyen a prédikátor még ajánló levelet is írt, hogy a körzetében lévő gyülekezetében fogadjanak, mert jártak már előttem ott hamis atyafiak. Mindenütt elmondtam a történetemet, bizonyságot tettem a közelmúltban átélt megtapasztalásaimról. Volt olyan eset, hogy letört az egyik pedál a bicikliről és én azért adtam hálát, hogy a másik lábam odakötözve tovább tudtam haladni a következő faluig, ahol egy bácsi meghegesztette nekem. Néha még pénzt is kaptam, amit nem tudtam mire vélni, de az Úr gondoskodását láttam meg később ebben is, mert alkatrészt kellet venni a biciklihez. Találkoztam olyan prédikátorral is, akinek megvonták a működési engedélyét, mert egy orosz katonának adott bibliai tárgyú írást, traktátust, melyeket nyugaton nyomtattak és illegálisan hoztak be az országba. Beszélgetésünk közben jött éppen a postás és hozott neki száz forintot. Akkoriban nagy pénznek számított. Támogatásként kapta egy testvértől. Ő pedig adott belőle nékem tíz forintot és elmagyarázta a tized történetét.
    Egy másik gyülekezetben a faliújságon láttam egy rajzot. Egy vasútállomást ábrázolt, ahol már csak a vonat vége látszott. A hangszóróból kisugárzó hang odaírva, "Mennyországba az utolsó vonat elment". Egy későn jövő utas, akin a kabát kigombolva, kalap hátracsúszva a fejéhez kapva mondja: "Éppen ennyit szoktam az imaóráról is késni"
    Zeneileg nem voltam képzett, de szerettem énekelni. Az énekek mondanivalója, a tartalma volt az, amiben üzenetet, tanítást találtam. Egyik helyen a prédikátor felesége még le is íratta velem a szöveget, mert annyira találónak, fontosnak tartotta a benne rejlő üzenetet. Így emlékszem rá:

    Testvéredet te meg ne bántsd,
    Testvéred mindig szeret.
    Testvéred útját jól vigyázd,
    Ha eltéved te vezesd.

    Soha se hidd, hogy nem szeret,
    Ha nem mosolyg mindig rád,
    Ha nem oly szívesen felel,
    Mint ahogy te gondolnád.

    Testvéred nem adós neked,
    De tartozol neki te.
    Szeretetét mindig érzed,
    Ő a tiéd érzi-e?

    Add át az Úrnak életed
    Majd Ő csodát tesz veled
    Érzed te szeretsz keveset
    Testvéred mindig szeret.


    Amikor elkezdődött az új tanév az igazgató új szigorú házirenddel lepett meg bennünket a kollégiumban. "Aki egy óránál tovább igazolatlanul távol van a délutáni tanulási idő alatt, azt azonnal ki fogja zárni a kollégiumból. Ne is kérjen senki kimenő engedélyt, mert úgysem fog kapni." Éreztem, hogy miattam vannak ezek a megszorítások, hogy ne mehessek imaházba. Ezért kezdeményeztem egy beszélgetést ez ügyben, de az igazgató mindig csak halogatta. Persze azért én gyakran kilógtam. Egyszer aztán összefutottam vele az utcán úgy, hogy észre sem vettem amikor ő meglátott a másik oldalról. Amikor beértem, mondta a napos, hogy be kell hozzá mennem. Diadal ittasan fogadott, nem felejtve el az elmúlt tanév végén tett fenyegetéseit. Számára eljött a megtorlás pillanata. Most a kezembe vagy - gondolhatta. Ahogy beléptem, már zúdultak is rám a kérdések, melyekre nem várt választ. Csak az volt a cél, hogy összeroppantson. "Hol voltál? Ki engedett el? Mért nem kértél engedélyt?" Nem is tudtam hirtelen mit felelni, de mégis eszembe jutott egy megfelelő válasz. Az utolsó kérdésre válaszoltam: "Azért nem kértem engedélyt, mert azt tetszett mondani, hogy ne is kérjünk, mert úgysem kapunk." Ez az őszinteség meglepte. Szinte teljesen kibillentette az addigi magabiztos állapotából. Hazudozásra, magyarázkodásra számított. Jóval később értettem meg az alábbi Igék igazságát:

    Péld. 25.15
    Tűrés által engeszteltetik meg a fejedelem, és a szelíd beszéd megtöri a csontot.

    Péld. 15.1
    Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.

    A
    Imre 2010-11-28 15:41:45
    4. rész



    A kollégiumban ahol éltem, hamar híre ment a velem történt dolgoknak. A nevelő tanárok eleinte csak távolról figyeltek, figyeltettek, informálódtak. Tudták, hogy előtte megszöktem, depressziós voltam. Aztán szép lassan finoman kezdték magukat aktivizálni mondván, hogy az érdekemben teszik. Meg aztán felelősek is voltak a sorsom alakulásáért, fejlődésemért. Állami gondozott voltam és nekik el kellett számolni rólam a feletteseiknek. Mindenesetre nekik ez egy nagy kudarc volt, hogy belekeveredtem egy "szektába" ami a valóságban egy államilag elismert hivatalosan bejegyzett egyház volt. Először szépen kedveskedve próbáltak meggyőzni: "Tudod Imre amikor a bibliát írták, akkor még nem is tudtak írni." Lerajzoltak egy egyenest két határozott végponttal és azt mondták, hogy ennyi a mindenség. Az elején egy kis szakasz ami régen a tudomány volt és amit nem tudtak megmagyarázni no azt fogták rá az Istenre, abból lett a hit meg a vallás. Ahogy növekedett a tudomány, vele párhuzamosan szorult vissza a vallás és már nem sok idő múlva teljesen meg is fog szűnni. Egy idő múlva meglepődve tapasztalom, hogy a környezetemben néhány fiú is ugyanezzel az érvekkel próbálkozik. Őket is fel akarták használni ellenem. Azzal is próbálkozott az egyik nevelő, hogy felhívta a figyelmemet a biblia egyik könyvére (Énekek Éneke) mondván, hogy az tiszta erotika. Szerintük már az is eredmény lett volna ha abba az irányba tudnak esetleg elmozdítani. Amikor nem jártak eredménnyel, akkor kezdtek durvulni a dolgok. Hivatott az igazgató és határozottan közölte velem, hogy ez a fajta magatartásváltozásom rossz fényt vet a kollégium hírnevére. Az látják ugyan, hogy a tanulmányi eredményem javult, de nem örülnek, hogy ennek az új hóbortnak a következményeként. Azt tanácsolja nekem, hogy a későbbi szankciók és következmények elkerülése végett szüntessem be a gyülekezetbe járásomat és megtiltotta, hogy bárkinek is beszéljek azokról a dolgokról.
    Kissé meg szeppenve ezt meg is ígértem, de mondtam, hogy ez nem megy máról holnapra úgy hirtelen. Majd lassan fokozatosan fogok elmaradozni. Próbáltam megnyugtatni.
    Később aztán beigazolódott, hogy a kényszer hatására tett ígéretemet nem tartottam be. Sőt még tovább rontottam a helyzeten azzal a cselekedetemmel, hogy egy hasonló ágrólszakadt sorsú fiút is elvittem a gyülekezetbe, aki hozzám hasonlóan nagyon pozitív élményekben részesült. Ebből aztán nagy botrány lett. A fiú apjának a húga egy a városban lévő másik középiskola igazgató helyettese és párt titkárja volt. A fiút eltávolították a közelemből mivel már csak néhány nap volt a tanévből. Velem pedig ordított, üvöltött az igazgató: "Nagyon fontolóra veszem a negyedik tanévre való felvételedet a kollégiumba!" Meg sem tudtam szólalni, fel sem fogtam, hogy milyen helyzetbe kerültem. Egy kis kínos csend után újra elhangzott az előbbi fenyegetés, de már nem olyan gorombán mint az előbb, de szigorúan. Még erre sem válaszoltam mert nem jutott eszembe semmi. A harmadszori ismétlés már egészen normális emberi hangon hangzott el. És akkor eszembe jutott a következő mondat: "Úgy tudom igazgató úr, hogy azért nem zárhatnak ki mert ilyen nézeteim vannak, hanem csak azért ha keresnek valamilyen kifogást és azért." Erre ismét felemelte a hangját: "Túl sokat tudsz már. Elmehetsz."
    Utána értettem meg az alábbi Igét:

    Márk. 13.11
    Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.

    Ekkor még a 17. évemet sem töltöttem be és rá néhány hétre jött a pünkösd, amikor az Isten útján való járásra elkötelezett döntésemet a bemerítkezéssel pecsételtem meg.
    Imre 2010-11-24 22:35:47
    3. rész folytatása

    Hálás vagyok Istennek, hogy még ideje korán megértette velem ezeket a dolgokat és megszabadított a káros hatások alól. A kedves, velem mindig különösen nagy törődő szeretettel foglakozó prédikátor elmagyarázta az Efézus 6, 12 és az utána való verseket. Jó alapokat kaptam rajta keresztül a megállásra. Már tudtam anyám közeledéseire nemet mondani, aki aztán átváltott egy gonosz, gyűlölködő, fölényes hangnemre. "A papok kezében ott van egy dió, de nem törik fel" Profetikus hanghordozással szinte fenyegetően mondta minden látogatáskor: "Vigyáz! Vigyáz! Nehogy te is úgy járj mint a keresztelő János. Felismerte az Úr Jézust, de nem követte. Pedig az Úr két napig várt rá egy hegyen" Ilyen és hasonló csúsztatásokkal, féligazságokkal bombázott állandóan. Számomra ez nagy teher volt. Még ha nem mondott egy bántó szót sem, de rám telepedett valami nyomasztó megmagyarázhatatlan sötét ólomsúlyként beborító nehéz lepel. Hasonló mint a gázmérgezés. Nincs semmi kézzelfogható, felismerhető amitől óvakodnom kellene és mégis fuldoklom. Egy ilyen közeljövőben lévő hazalátogatás előtt elmentem az imaházba, mikor nem volt ott senki. Sétáltam a padok között imádkozva és valami olyas féléket mondtam, hogy: "Úr Jézus Te legyőzted a sátánt. Te erősebb vagy. Nem lehet, hogy megint ő kerekedjen felül. Látod hova készülök. Kérlek fedezz be a te véreddel." Ilyen és hasonló tusakodásokkal próbáltam elejét venni az otthoni kudarcoknak. Nem volt semmi változás. Összetörve, megsemmisülve jöttem el otthonról. Az áttörés akkor következett be, amikor a testvérek elkezdtek kérdezősködni, hogy mi volt otthon és én nem tettem bizonyságot a gonosz munkájáról vagyis nem dicsőítettem őt azzal, hogy elmondom a tetteit. Azelőtt mindig megsajnáltak, vigasztaltak és én jóleső érzéssel, szinte mártírként fogadtam. Hogy erre miért is nem jöttem rá előbb? Kezdtem immúnissá válni az anyám dolgait illetően. Már lepergett rólam. Nem tudott belém hatolni a hatása. Nem így a feleségem. Évekkel később haza látogattunk néhány napra. Alig töltöttünk talán három órát, amikor ebéd után elindultunk a városba és majd később visszatérve eltöltünk néhány napot, amint terveztük, azt mondta a feleségem már kint az utcán. "Menj vissza a csomagokért, mert én ide többet nem teszem be a lábam." Pedig nem hangzott el egy bántó vagy sértő szó sem. Anyám igyekezett a kedvünkbe járni, hiszen egyre ritkábban tudtam már a család miatt is jönni. És mégis a levegőben ott volt a "hatalmasság". Megdöbbenve kellett megállapítanom, hogy a feleségem még nem volt a védelem alatt, megerősödve, erősen állva az Úrban. Azóta számtalanszor tapasztaltam másoknál is, hogy nem tudják mitől nyugtalanok, feszültek, sebezhetőek.

    Ezekből a tapasztalatokból a későbbiek során azt szűrtem le, hogy körül vagyunk véve ezzel a gonosz sátáni befolyással. Egy egy beszélgetés egészen jól indul, majd előjönnek a véleménykülönbségek, vádaskodások, viták, szóharcok, felülkerekedni akarások. Néha már az is elhangzik az érvek alátámasztására, hogy neki az Úr mondta. Akkor szoktam megkérdezni: "Melyik Úr? Tudod kettő van." No ekkor lepleződik le és derül ki, hogy nem egy lélekkel vagyunk megitatva. Még akkor sem ha egy gyülekezetbe járunk.
    Imre 2010-11-24 22:34:00
    3. rész folytatása

    Beszereztek nekem egy könyvet, hogy olvassam el. Akkoriban nem nagyon lehetett keresztény könyveket nyomtatásban látni. Ez is írógéppel írott, másolt könyv volt. Azóta már több kiadása is megjelent nyomtatásban. A címe pedig:

    "Modersohn Ernő: Az ördög igézetében"

    Az író egy német nyelvterületen élő lelkész leírja, hogy az ő országában nagyon sok ember, templomba járók is, egész tartományok a babonaság, a varázslás, a mindenféle okkult praktikák, ráolvasások bűvöletében élnek.
    Szinte minden bajukra vannak különféle gyógymódok. Pl. hogyan lehet szemölcsöt eltávolítani, hány csomót kell a lószőrre kötni aztán éjjel hova kell elásni, meg a szenes vizet önteni. Könyvében gyakran beidézi az alábbi Igéket:


    5 Móz. 18.9-15
    Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint.
    Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;
    Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
    Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.
    Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.
    Mert ezek a nemzetek, a kiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.
    Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!


    Háborúban előfordulnak olyan helyzetek amikor egy - egy város területe megoszlik a harcoló felek között. Amikor éppen nem lövik egymást mert tűz szünet van, akkor lehet feljönni a pincékből jó levegőt szívni, sétálni. Közben áttéved az ember az ellenség által megszállt területre és ott foglyul ejtik. Ő próbál hivatkozni, hogy ő csak sétált és nem tudta pontosan, hogy hol a határ. A kemény válasz azonban nagyon kijózanító:

    "A területünkön vagy! Ezért a foglyunk vagy!"

    Amikor kíváncsiságból vagy csak úgy többiekkel belesodródunk a tiltott területre, akkor mi is könnyen fogollyá válhatunk. Az Új Szövetségben is találhatunk több figyelmeztetést is erre vonatkozóan:

    1 Pét. 5.8
    Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:

    Arról is ír, hogy generációkra is kihatással van ha valakinek az ősei ilyenekkel foglalkoztak. Ezek a kötelékek pedig nagyon megnehezítik az őszinte bűnbánatot, az Isten Igéjének való engedelmességet, a megbánhatatlan megtérést. Ilyenkor hullik az Ige Magja a földre. Hiába minden igyekezet, meggyőző bizonyságtétel, de még az áhítozott csodák, jelek sem hatják meg azt az embert, akit mi nagyon meg szeretnénk téríteni.

    2 Kor. 4.3-4
    Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek:
    A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.
    Imre 2010-11-24 22:31:30
    3. Rész

    Ennyi idő távlatából már nem tudom az eseményeket pontosan időrendbe összerakni, ezért most néhány dátumot közzé teszek amire emlékszem.

    1965 ősze talán október vagy november egyik hétköznapi istentisztelete, amikor először voltam a gyülekezetbe.

    1966 pünkösd vasárnapja a bemerítkezésem napja. Előtte való hetekben a gyülekezet elöljárói és a prédikátor jelenlétében felvételi elbeszélgetés, kikérdezés, hogy meggyőződjenek arról, hogy valóban komolyan gondoltam a döntésemet, és a bemerítkezésre való jelentkezést. Az életemben lévő gyümölcsök valódiságának vizsgálata. Mind ez egy kedves szeretetteljes légkörben zajlott és ezen keresztül is Isten szeretetét tapasztaltam meg. Akkoriban és ott abban a gyülekezetben még így történt a megtérés. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert a későbbiek során ilyen alapos, lényegre törő kikérdezést sehol nem tapasztaltam.

    Szabadulásom az okkultizmustól.

    A bennem történt változások egyre láthatóbbak voltak. Már nem lehetett véka alá rejteni. Édesanyámnál történt látogatásaim során is szóba kerültek ezek a dolgok. Addigi éltem során kisebb - rövidebb időszakokat leszámítva nem laktam otthon, mert egész kicsi koromtól rokonoknál, intézetben, nevelő szülőknél kihelyezve, kollégiumban éltem. Amire visszaemlékszem egész kicsi gyerekkoromból, amikor a bátyám azt mondta, hogy: "Öcsike ha valaki kérdezi, hogy hány éves vagy, akkor azt kell mondani, hogy öt éves vagyok." Én még három év múlva is öt éves voltam, mert közbe nem mondta senki, hogy már hat, hét, nyolc éves lettél. Nem kötődök úgy egy faluhoz, hogy azt mondhatnám itt nőttem fel, ide kötnek az emlékékeim. Ezt is ellopták tőlem.
    Anyám örült a megváltozott életemnek és a maga módján ebben segíteni is akart. A ház teli volt okkult iratokkal, új kijelentésekkel, spiritiszta szeánszok jegyzőkönyveivel. Kíváncsian olvastam ezeket. A vezérgondolat az volt bennük, hogy a bibliát az évszázadok során a papok meghamisították, de Isten annyira törődik népével, hogy újra kijelenti azokat eszközei által, hogy ne legyünk tudatlanságban. Engem is megfogott ez a gondolat, hiszen annyira hihetőnek tűnt. Anyám elvitt egyszer egy ilyen szeánszra is, de most hadd ne kelljen leírnom amit ott láttam. Talán már így is sokat írtam ezekről. Az otthon kapott iratokból vittem a prédikátornak is bizonygatva azok fontosságát. Ő próbált engem meggyőzni, hogy forduljak el ezektől, de én már teljesen bele voltam zsongva. A prédikátor ezt látva egy legközelebbi beszélgetéskor nagyon határozottan és keményen a szemembe nézve a következőt mondta:

    "Nézd fiam (akkorra már így szólított) én az ilyen emberekkel nem is szoktam szóba állni. Veled csak azért álltam szóba EDDIG!!!, mert láttam, hogy olyan tudatlan vagy ezen a területen." Meg kell mondjam nem valami kedves ejnye - bejnye intés volt, de hatott és szükségem is volt rá. Az "EDDIG!!!" szó szinte rettentésként hatott rám. Bele borzongtam a lehetőségbe, hogy megszakadhat minden, ami "EDDIG!!!" magával ragadott.
    Imre 2010-11-21 19:56:26
    2. rész folytatása

    Ne félj csak higgy remélj, ne félj csak higgy remélj

    Mert minden lehetséges annak aki hisz

    Nézz Jézusodra fel, Ő az ki felemel

    Mert minden lehetséges annak aki hisz



    El veszi bűnödet, hittel ha ráteszed

    Mert minden lehetséges annak aki hisz

    Boldog ki Véle jár, békét üdvöt talál

    Mert Jézus koronát ad annak aki hisz



    Rövid kis ének, de ők töbször elénekelték egymás után ugyanazt. Az az esemény egy emlékezetes mérföldkő az életemben. Annyiféle képen lehet kérdezni a "Hogy vagy?" kérdést. Bizony életek, sorsok múlnak tőle ha nem jól kérdezzük, ha egyáltalán érdekel a körülöttünk élők sorsa.

    Akkor nagy segítséget kaptam a talpon maradáshoz.

    A bibliát olvasva rátaláltam az alábbi Igére:

    2 Kor. 10.5
    Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;

    Persze nem értettem, hogy egy gondolatot, hogy lehet foglyul ejteni. Talán úgy mint a tetten ért tolvajt, hogy átadom a rendőrnek? Kezdtem belefogalmazni imáimba a problémáimat egyre konkrétabban. Aztán rábukkantam a következő ígéretre:

    Fil. 4.7
    És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

    Tehát én hiába is próbálkozom, de az Istennek békessége meg fogja tenni. Mivel kötőszóval ("és") kezdődik az ígéret, van egy előfeltétel is az előző versben, amit be kellene töltenem:

    Fil. 4.6
    Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.

    Egy újabb feladat, amit nekem kell megcselekednem a siker érdekében, de már kezdett valami világosság derengeni az alagút végén. Bukdácsoló kereséseim közben rá kellett jönnöm, hogy minden mindennel összefügg. Végül is a szabad akaratommal eldönthetem, hogy milyen irányba nézek, hova fordítom a fejem, mi érdekel. Pl. Zákeus hallott valamit a jövő menő emberektől és ezért felmászott egy fára. Kíváncsi volt Jézusra. Ő pedig a feléje forduló érdeklődőket soha nem hagyja válasz nélkül. Találtam további Igéket arra vonatkozólag, hogy miről gondolkodjak gyakran, szinte "éjjel és nappal", amihez szintén ígéretek kötődnek:

    Józs. 1.8
    El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.

    Zsolt. 1.2
    Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
    Zsolt. 1.3
    És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.

    Zsolt. 119.99
    Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim.

    Péld. 19.21
    Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az Úrnak tanácsa áll meg.

    2 Pét. 2.9
    Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.
    Imre 2010-11-21 19:55:10
    2. rész folytatása

    Régi életem megszokott bűnei, trágár beszéd, tisztátalanság és had ne soroljam, mind hozzá voltak nőve az életemhez. Egyre több dologban ismertem fel, hogy Istennek nem tetsző dolgok. Igyekeztem elhagyni, letenni, de nem ment. Néha kicsúsztak a számon olyan szavak is a testvérek előtt, ami régebben annyira természetes volt. Nem csak szégyelltem magam miatta, de kezdett fájni is. Az a közeg amiben éltem teljesen áthatott minden mocskával együtt és nem volt elég az, hogy csak úgy elhatározom, hogy többet nem.
    Most így visszatekintve már azt mondhatom, hogy megkötözött rabszolgája voltam a bűnöknek. Isten kegyelmes szeretetét éreztem a testvérek szeretetén keresztül, de az a kettősség nagyon gyötört. Lelkiismeret furdalásom, méltatlanság érzésem volt. Imában kértem a szabadulást, de nem azonnal jött. Egy - két napos győzelmek után visszaesés. Újra és újra próbálkoztam és azt vettem észre, hogy az egy - két napos győzelmek kezdtek egy - két hetessé, majd hónapossá válni. Ez a felismerés aztán reménységgel töltött el míg eljött az az idő, hogy már nem kellett kínosan ügyelni a szavaimra, mert már nem is jutott az eszembe olyan ami miatt régen szégyenkezni kellett. Azonban volt egy területe az életemnek, mely legyőzhetetlennek tűnt. A gonosz gondolatok.

    Az új életemben fokozatosan megváltozott a viselkedésem, szókincsem, megjelenésem.

    Azonban a gondolataim, a bennem dúló harc egyre fájdalmasabb lett. A tetteimet, a beszédemet, viselkedésemet már több kevesebb sikerrel tudtam befolyásolni, de a gonosz gondolatokkal nem tudtam megbirkózni. Hiába határoztam el, hogy nem. Újra és újra eszembe jutottak olyan dolgok, amikre nem akartam gondolni. A legváratlanabb helyzetekben, amikor a figyelmemet másra kellet volna fordítanom. Pl: igehirdetés hallgatásakor, bibliaolvasáskor, ifjúsági órákon. Ehhez párosultak az éjszakai gyötrő álmok. Pl: zuhanok le valami magas helyről, elfog a halálfélelem és felébredek. Hideg veríték folyik rólam. Sokáig nem tudok elaludni.

    Ezekkel és sok más egyéb gondjaimmal magamra maradtam. Ahogy örültek a testvérek a megtérésemnek, de nem gondoltak talán belső küzdelmeimre, ami a megmaradásomat veszélyeztette. Néha elmaradoztam már az összejövetelről is. Persze ha nem volt más dolgom elmentem, már csak azért is ha legközelebb rákérdeznek, hogy hol voltam ne kelljen magyarázkodni, hazudni. Egy ilyen alkalommal, mikor már alig vártam a végét és szép gyorsan ki akartam osonni, valaki megállított. Megkérdezte: "Hogy vagy kedves barátom?" Az idős prédikátor volt és nem volt erőm azt hazudni, hogy köszönöm jól. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy szorongat az ördög és nem akar elengedni. Mutattam a kezemmel is befelé fordítva az ujjaimat mintha markolnék valamit. Erre ő félre hívott, leült mellém, odahívta a feleségét meg az ifjúsági vezetőt és valami nagyon kedves szavakat mondtak nekem. Imádkoztak értem és elénekelték az alábbi éneket:
    Imre 2010-11-21 19:53:21
    2. rész


    Hívő életem első megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor még meg sem tértem, csak kezdtem olyan emberek közé járni abba a kis gyülekezetbe.
    Kaptam egy kis Új szövetséget amiben a zsoltárok is benne voltak. Fekete volt a fedele és pirosra festve a lapok éle. Messziről látszott, hogy az olyan könyv. Diák voltam, bevittem a kollégiumba és csak titokban mertem olvasni. Betettem a fiókba és amikor nyílt az ajtó gyorsan betoltam a fiókot. Elvetettségben nőttem fel otthon és apa nélkül. Nem hiányzott, hogy csúfolódásnak a célpontjává váljak. Képtelen lettem volna elhordozni. Egyszer csak elém került a:
    Luk. 9.26
    "Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval. "

    Megértettem és nagyon vajúdtam hetekig. Alkudoztam az Úrral, hogy igazán megérthetné, hogy ez egy kollégium 1966-ban. De válasz csak az volt amit olvastam. Melyik ujjamat harapjam, mindegyik fájni fog. Hetekig is eltartó vajúdó vergődésem után annyiból állt az engedelmességem, hogy kitettem a bibliámat az asztalra. Nem volt senki a tanulószobán, de bármely pillanatban nyílhat az ajtó. Biztonság képpen körül könyököltem a két karommal, hogy ne virítson legalább az a piros széle. És kinyílt az ajtó. Elhangzott az első kérdés. Mit olvasol? Félve, remegve, akadozva, dadogva kinyögtem, hogy bi-bibliát. A reagálás nagyon meg lepett." Az egy érdekes könyv, már halottam róla, majd elszeretném kérni, ide adod?" A görcs megszűnt, de alig egy perc múlva jött a következő és az elkezdett csúnyán káromkodni, csúfolódni, de az már lepergett rólam. Az volt akkor a nagy csoda számomra, hogy nem az a csúfolódó jött először hanem az, akin keresztül az Úr megerősített. Hónapokkal később értettem meg, hogy:

    1 Kor. 10.13
    Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

    Felbátorodtam, nem csináltam titkot a dologból. Megfenyegettek, hogy kitesznek a kollégiumból, majd az iskolából, sőt még azt is el tudják intézni, hogy a városból is kitiltanak. Föl sem fogtam a szavaikat.
    Azóta számtalanszor megtapasztaltam, hogy Isten nagyon ügyel a fokozatosságra. Nem kíván tőlünk lehetetlent.
    Imre 2010-11-19 23:13:28
    1. rész folytatása

    "Távozz tőlem rossz kísértés, távoz gonosz kétkedés, Jézus itt áll a nagy védő Véle erőm nem kevés. Jöjj csak jöjj hozzá testvérem vére bűntől megtisztít, S el pecsétel szellemével, Tálentummal gazdagít" Látjátok még most is emlékszem erre a kis dalra. Az ifjúsági óra végén mindenki a saját szavaival imádkozott. Mindig volt egy kis szünet, csend és akkor tudtam, hogy rám várnak, hogy én is imádkozni fogok. De hiába vártak. Hónapok teltek el míg egyszer-csak megszólaltam. Nem volt hosszú ima. Nem is egy utánzat volt amit a többiektől hallottam. Csak annyi volt az egész, hogy: "Úr Jézus vedd le azt a bilincset a szívemről, ami nem enged engem imádkozni." Akkoriban nem volt még olyan, hogy "mond utánam ezt a megtérő imát" mint azt a későbbiekben máshol láttam.

    Tehát az első önállóan megfogalmazott ifjúsági órán elmondott imádság után már kezdtek felgyorsulni az események. Levette a szívemről azt a bilincset az Úr és attól kezdve nekem egyre több és több újabbnál - újabb kéréseim voltak. Kezdtem megérteni azt az Igét, és folytatását is ami a táblára volt kiírva.

    Mát. 11.28
    Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

    Az ígéret - "én megnyugosztlak titeket" - kezdett beteljesedni. Éreztem, tudtam, hogy ez imameghallgatás. Ez volt az első, aminek következtében egy teljesen új irányt vett az életem. Az életunt, búskomor, depressziós, öngyilkosjelölt külső és belső jelei, megnyilvánulásai teljesen eltűntek az életemből. Jézus betartotta szavát. Amit megígért, azt meg is cselekedte. Ezt most írásban nem tudom úgy visszaadni, ahogy akkor átéltem. Egy egészen új ismeretlen világ tárult fel előttem. Nem tudtam betelni ennek az új felfedezésnek az örömével.

    Nem sokkal később azonban rá kellett döbbennem, hogy ezt az örömöt, ezt az átélést valaki nem nézte jó szemmel. Megfújták a pokolban a riadót és elkezdődött egy több frontos támadás. Iskolában, kollégiumban, anyámnál tett látogatásaimkor. De erről majd a folytatásban.
    Imre 2010-11-19 23:07:50

    Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor egy-egy újabb felismerés gondolkodóba ejti. Aztán döntés születik benne a hogyan tovább felől.

    Róm. 1.19-21
    Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.
    Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,
    hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

    Nagyon sok ember jutott már el arra a pontra, hogy „nincs mentsége”. Akár a fentiek miatt vagy az élet terheinek a súlya alatt. Nem látja értelmes célját további életének és szeretne valahogy kiszállni belőle. Kevesen találják meg az előre menekülés útját. Talán azért is mert, akik már találtak megoldást nem igazán mernek beszélni megtalált reménységükről. Ennek a visszafogottságnak az is lehet az oka, hogy kicsiny még a hit a saját harcainkhoz is és nem könnyű erről bizonyságot tenni.

    Ezt a kis bevezetőt azért írtam, mert elszeretném mondani, hogy nálam ez hogyan kezdődött és talán mások is indítva érzik majd magukat, hogy beszámoljanak életüknek erről a szakaszáról is.



    Megtérésem története.


    1. rész

    A világi múltammal nem szeretnék sokat foglalkozni, mert nem az ördögöt fogom dicsőíteni, nem ő róla kívánok bizonyságot tenni. Röviden csak annyit, hogy állami gondozottként elvetettségben nőttem fel, mely kihatott az egész addigi életemre. Tizenhat évesen az utcán kószálva megláttam egy táblát egy háznak a falán. A következő volt ráírva:

    "Jöjjetek én hozzám mindnyájan......" Mát. 11.28

    Alatta az istentiszteletek napja, kezdési ideje.

    Halvány sejtésem volt, hogy ez valami vallás vagy valami istennel kapcsolatos dolog lehet. Legalább is az addigi ismereteim alapján ere következtettem. Arra gondoltam, hogy nekem már teljesen mindegy és a legközelebbi összejövetelre elmentem. Nem értettem az egészből semmit. Nem is voltak sokan. Talán 15 - 20 fő lehetett. Azonban a végén körülvettek és olyan szeretettel beszélgettek velem, mint akinek a fia most jött haza hosszú évek után. Hívtak, hogy menjek máskor is. Attól kezdve minden vasárnap egy öt gyerekes család meghívott ebédre. Egyik ámulatból a másikba estem. Nem úgy volt mint a kollégiumban, hogy meg kellet elégedni azzal amit a szakácsnő kiadott. Amíg az asztalon volt én ehettem. Amikor már nem bírtam nyelni a süteményt, akkor egy korty víz aztán egy harapás megint. Számomra az egész egy nagy csoda volt. Alig tudtam betelni vele. Az addigi életemben nem tudtam mi az, hogy OTTHON, mi az, hogy ANYAI SZERETET. Ezeket a fogalmakat tizenhat évesen kellett megtanulnom, átélnem. Egy új programmal gyarapodott az elfoglaltságom. Továbbra is jártam szórakozni, moziba stb. és a gyülekezetbe is. Egy időszak után valahogy már nem töltöttek be az addigi kikapcsolódásaim. Ez különösen akkor kezdett felismeréssé válni bennem, amikor az ifjúsági óra helyett moziba mentem. Pedig nagyon szerettem az ifjúsági órákat. Mindig körbe ültünk és beszélgettünk Igékről és sokat énekeltünk. Volt egy kézzel írott énekeskönyv. Az egyik fiú gitározott a testvére meg mandolinnal kísérte. Azok a fiúk voltak, akiknél ebédelni szoktam. Az ének szövegeken keresztül kezdtem megismerni a keresztény életet. Eleinte lemásoltam az énekeket a kis naptáram sorai közé beírva. A hétköznapokon amikor magamra maradtam az iskolában vagy a kollégiumban, akkor csak elő vettem és próbáltam felidézni. Ha a dallama nem is jutott eszembe, de a szövege megerősített. "Távozz tőlem rossz kísértés, távoz gonosz
    Keresés az archívumban
    Regisztráció | Elfelejtett jelszó
    Hírsor
  • Az év legjobb mozifilmjei, kritikákkal
  • Szabadlábon a Viszkis – nézze meg a fotót!
  • Fokozatosan alakítanák át az egyházak finanszírozását
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Rendkívüli hideg: nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben
  • Széthullás fenyegeti az Egyesült Királyságot?
  • Díjat kapott a börtönlelkész
  • további cikkek...
    		•
    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.