A cári családnak is felajánlottuk

Vesd a Dunába a Szent Koronát!

A Rubicon folyóirat napokban megjelent legfrissebb száma a Szent Korona viszontagságai összeállítással rukkolt elő. A tematikus összeállításban Bertényi Ivántól részletes tanulmányt olvashatunk a korona 1440 februárjában történt visegrádi ellopásáról. Eszerint az első Habsburg uralkodó, Albert (1437–1439) özvegye Erzsébet királyné lopatta el udvarhölgyével, Kottaner Jánosnéval, hogy a már férje halála után megszületett fiát királlyá koronázhassa. A furfangos Kottanerné kijátszva az őrséget, és kihasználva, hogy a visegrádi várnagy betegeskedvén éppen nem fekhetett szokásos helyén, a koronát őrző ajtó előtt, az éj leple alatt végrehajtotta a cseppet sem kockázatmentes tervet. Segítőivel, akiket az udvarhölgy név szerint nem említ meg visszaemlékezésében, feltörte a kincset őrző helység ajtaját, de a koronát őrző tok lakatjaival nem boldogult, ezért a tokot ki kellett égetnie. Visszaemlékezése szerint rettentő zajt csaptak, és az égetés miatt elviselhetetlen bűz lett a palotában.

Kottanerné meg is fogadta, amennyiben épp bőrrel megússza a kalandot, mezítláb fog elzarándokolni Mariazellbe. Szerencséjük volt, mert senki sem vette őket észre. Ám itt nem lett még vége a történetnek, mivel az Erzsébethez Komáromba igyekvő Kottanerné kíséretében lévő udvarhölgyek szekere alatt beszakadt a Duna jege, és minden holmijuk odaveszett.  A Szent Korona azonban csodával határos módon megmenekült. Hamarosan kiderült, hogy az egész koronalopás fölös vesződség volt, mert az Erzsébet pártján álló főurak hajlandónak mutatkoztak megkoronázni a tizenkét hetes csecsemőt, V. (Utószülött) László királyt. Időközben a magyar hatalmi elit másik csoportja által királynak jelölt I. Ulászló lengyel király is az országba érkezett, és így a katonailag gyengébb V. László pártiak a kiskirállyal és a Szent Koronával Ausztriába menekültek. I. Ulászlót ezért nem tudták a Szent Koronával megkoronázni, helyette első királyunk fejereklyéjének koronáját használták a szertartáson.

A folyóirat másik, Hermann Róbert A korona kálváriája (1848–1853) című írásából megtudhatjuk, hogy 1848. december 5-én Kossuth, V. Ferdinánd király és császár lemondása után hatalomra kerülő, de magyar királlyá egészen 1867-ig meg nem koronázott I. Ferenc Józsefre utalva ezt írta naplójában: „Szent István koronája nem hálósapka, melyet a nemzet megegyezése nélkül egy fejről másra dobálni lehessen”. Miután a képviselőház 1849. április 14-én kimondta Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását, ám nem nyilvánította köztársaságnak Magyarországot, időről-időre felvetődött, hogy a koronát valamelyik külföldi uralkodóház egyik tagjának kellene felajánlani.

 
Szóba jött, mégpedig 1849. augusztus 10-én, a minisztertanács ülésén, hogy felajánlják a koronát a cári család valamelyik tagjának, ha az hajlandó biztosítani az 1848 áprilisi törvényeket. Viszont a temesvári csata, amelyben Bem József vezette magyar sereg Haynau csapatától katasztrofális vereséget szenvedett, tárgytalanná tette ezt az ajánlatot is. A minisztertanács ülésének napján Szemere Bertalan felnyitotta a koronát rejtő ládát, hogy meggyőződjön róla, valóban benne van-e a Szent Korona, sőt fel is próbálta, és megállapította: „e föveg nem emberi fejre való”.

Másnap, augusztus 11-én, a kormány lemondása előtt Szemere megkérdezte Kossuthot mitévő legyen a koronával. Kossuth azt válaszolta, hogy hagyja az aradi várban. Szemere azonban úgy döntött, hogy a dinasztia és a nemzet kibékülésénél még szükség lehet rá, ezért magával vitte Orsovára, ahol megosztotta a láda tartalmának titkát a vele tartó Batthyány Kázmér külügyminiszterrel, aki csak annyit mondott: „Törd össze, vagy vesd a Dunába!” Ezt persze nem fogadta meg Szemere, és még jó pár napig vitte magával a ládát, mire alkalmas helyet talált elrejtésére. Így került az a Havasföldre vezető út mellett, egy füzesbe, ahol elásták. A korona, valamint a koronaékszerek és a palást ott nyugodott egészen 1853. szeptember 8-ig, amikor hosszas keresés után végre megtalálták. Ez Wargha István 1848-as magyar külügyminisztérium volt titkárának köszönhető, aki ekkortájt már rendőrügynök volt. Pontosan nem tudni, hogy Wargha kitől tudhatta meg a rejtekhelyet, de hatvanezer forint fejében elvezette oda Kempen von Fichtenstamm rendőrminiszter embereit. A megtalálás helyszínén nemsokára egy neogótikus kápolnát emeltek, amelyet az 1970-es években, a romániai Vaskapu-erőmű építésekor romboltak le.

A lap tematikus összeállításában még figyelemre méltó Haranghy Miklós A Szent Korona viszontagságai (1944-1945) című cikke, annak ellenére, hogy az elmúlt években a korona történetének erről az időszakáról számtalan tanulmány, illetve visszaemlékezés jelent meg. Haranghy írása ugyanis főként a koronaőrök visszaemlékezéseire támaszkodva meséli el a korona második világháború végén megtett, szintén kalandos útját, ahogy Amerikába került, ahonnan csupán 1978. január 6-án tért haza Magyarországra.

Parcsami Gábor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére