A városi tanács valójában a reformátornak akart befűteni?

Nem igaz, hogy Kálvin végeztette ki Szervét Mihályt

Az utókor szemében Kálvin hírnevén komoly foltot ejtett Szervét Mihály megégetésének ügye. A spanyol orvost 1553-ban eretnekség vádjával ítélte máglyahalálra a genfi városi tanács. A Kálvint egyéb érdemei miatt szerető és tisztelő keresztények időnként abban próbálnak felmentést találni a genfi reformátor számára, hogy Dávid királyhoz hasonlítják: attól még lehetett Isten szíve szerint való ember, hogy neki is megvolt a maga Uriása. Mások nem ilyen kíméletesek vele szemben. Sütő András Csillag a máglyán c. drámájában például Kálvin személyén keresztül mutatja be saját kora diktatúráját, mely kegyetlenül elbánik a másként gondolkodókkal. Stefan Zweig portréja ugyanezt a képet erősíti.

Történészek régóta hangoztatják, hogy az utókor

Kálvinnal kapcsolatos ítélete enyhén szólva nincs harmonikus viszonyban a tényekkel. Az a kép, hogy Kálvin valamiféle genfi diktátorként brutálisan leszámol teológiai ellenlábasával, nagyon távol áll a valóságtól. Bruce Gordon történész 2009-ben megjelent Kálvin-életrajza kritikus a reformátorral szemben, de ebben a kérdésben közel áll a véleménye egy másik történész, Alister McGrath Kálvint lényegében felmentő konklúzióihoz. (McGrath 1986-os Kálvin-életrajzát magyarul az Osiris adta ki 1996-ban.) A Kálvin szerepét jelentősen árnyaló, és a reformátorral foglalkozó történészek számára ismert tények a következő pontokba foglalhatók:

1. Szervét szinte egész Európában körözött személy volt a Szentháromság tagadása miatt. Lyonban korábban máglyahalálra ítélték, és ha elfogják, más városokban sem kapott volna enyhébb büntetést.

2. Abban a korban majdnem mindenki egyetértett abban, hogy az eretnekség terjesztése főbenjáró vétek: a lelkek megrontása súlyosabb bűn a test megölésénél is. Hogy mi számít eretnekségnek, abban persze megoszlottak a vélemények, de hogy az eretnekség terjesztése halált érdemel, abban szinte teljes volt az egyetértés.

3. Miközben Európa más államaiban mindennaposnak számított az eretnekek megégetése, Kálvin városában ez volt az egyetlen eset, hogy valakit eretnekség vádjával máglyán kivégeztek.

4. Szervét elfogása után római katolikus részről nagy nyomás nehezedett Genfre, hogy vajon elítélik-e őt. Ha nem ítélik el, azzal a katolikusok szemében az a vád nyert volna igazolást, hogy tényleg a reformáció szabadította az eretnekeket Európára.

5. A reformátorok Melanchtontól Bullingerig levélben üzenték, hogy Szervét esetében halálbüntetésre van szükség.

6. Genf felajánlotta Szervétnek, hogy ha akarja, átadják más városnak, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy Genfben ítéljenek felette.

7. Kálvin nem volt tagja a városi tanácsnak, mely az ítéletet meghozta. A perbe teológusként vonták be, akinek azt kellett bebizonyítania, hogy Szervét tanai valóban eretnekséget tartalmaznak.

8. Kálvin – francia menekült lévén – genfi polgár sem volt ebben az időben, nem volt még választójoga sem a városban!

9. Sőt, a Kálvin reformjait támogató párt 1553-ban éppen kisebbségben, ellenzékben volt! A másként gondolkodókat máglyára küldő genfi diktátor képe aligha egyeztethető össze az akkori politikai realitásokkal.

10. Igaz, hogy Kálvin helyeselte a kivégzést, de végig remélte, hogy nem kerül rá sor. Kálvin valódi szándékait mutatja, hogy évekkel korábban élete kockáztatásával Párizsba utazott, hogy ott találkozzon a spanyol orvossal, és meggyőzze őt tévedéseiről. Szervét akkor nem jelent meg a találkozón.

11. Kálvin kérte a tanácstól, hogy ne máglyán végezzék ki, hanem humánusabb módon, de a Kálvinnal ekkor ellenséges tanács elutasította a kérését.

Alister McGrath véleménye az – és ezt a monográfiájában le is írja –, hogy Szervét megégetésével a városi tanács valójában Kálvinnak akart jól befűteni! A következmények fényében el kell ismernünk: ha ez volt a céljuk, nem kalkuláltak rosszul! Gordon hasonló véleményt fogalmaz meg: Kálvin ellenfeleinek legnagyobb győzelme, hogy a reformátorról a genfi diktátor képét tudták kialakítani. Szervét megégetése csodálatos muníciót adott ehhez a kezükbe.

Kálvint teljesen nem menthetjük fel, hiszen egyetértett a kivégzéssel. Igazságtalan persze egy huszonegyedik századi, pluralista, szekularizált kultúrából ítéletet mondani egy vallási semlegességet hírből sem ismerő kor döntéseiről, ezzel együtt jobb lett volna abban a korban is hagyni, hogy az emberek a lelkiismeretük szerint dönthessenek arról, mit hisznek, és mit nem. Az viszont egyértelmű, hogy Szervét hamvait nem szórhatjuk vádként Kálvin sírjára. Ennek kimondásával tartozunk a genfi reformátornak.

Szabados Ádám

• Cimkék:
Szervét Kálvin Genf

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére