Az emberi tevékenység az emlősök ötödének kárt okoz

Kihalás szélén: a tíz legveszélyeztetettebb állatfaj

A klímaváltozás, a természetes élőhelyek csökkenése és a környezetszennyezés következményeként az új fajok megjelenése és a kipusztuló fajok száma között napjainkra megbomlott a dinamikus egyensúly. A biológiai sokféleség szakértői szerint jóval több faj pusztul ki, mint amennyi a természetes változatosság eredményeként kialakul.

Az utóbbi évtizedekben az emberiség olyan mértékben avatkozott be a több tízmillió éves természetes egyensúlyi állapotba, hogy az ökológiai katasztrófához is vezethet. A közvetlen okok közé tartozik a vadászat, a vadállatokkal való kereskedés, a mezőgazdasági termelés térhódítása, a beépített területek növekedése, a közlekedési hálózat folyamatos bővülése, a környezet szennyezése, a természetes élőhelyek csökkenése és a globális éghajlatváltozás. A közvetett okok között találjuk az emberi populáció növekedését, a társadalom szerkezetében bekövetkezett változásokat és a természetet kizsákmányoló gazdasági rendszerek működését. 

A sörtés nyúl az egyik kipusztulófélben lévő emlősfaj, állatkertekben nem szaporodik

Már nem tudnak alkalmazkodni

A Föld történetében a genetikai változékonyság mindig ingadozott, eddig öt olyan időszakról tudunk, amikor a fajok tömeges kipusztulását . A környezetvédelmi szakemberek szerint napjainkban következhet be a hatodik ilyen időszak. A biodiverzitás, a biológiai sokféleség bármely szintjén bekövetkező csökkenés hátrányos: azt mutatja, hogy egy faj a környezeti tényezők megváltozásához nem tud rugalmasan alkalmazkodni, ezért nem éli túl azt. Az egyes fajok eltűnése a teljes ökoszisztémára lényeges hatással lehet, mert a rendszerben minden fajnak meghatározott szerepe van.

A legteljesebb vizsgálatot ebben a témában a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (International Union for the Conservation of Nature, IUCN) végezte 2004-ben. Addig az a feltételezés volt elfogadott, hogy a fajok számának természetes változatossággal való gyarapodása képes ellensúlyozni az emberi tevékenység káros hatásait. A szervezet által készített tanulmány rámutatott arra, hogy az azt megelőző évtizedben a biodiverzitás közel ezerszer volt kisebb, mint az az érték, amit a fosszilis minták alapján a biológiai egyensúlyban körülbelül állandónak gondoltak.

Napjainkra egyértelművé vált, hogy a pusztulás akár nagyságrendekkel haladhatja meg a megújulást. Egyesek szerint a biodiverzitási csökkenési arány akár tízezerszeres is lehet. Tény, hogy évente számos eddig ismeretlen fajt fedeznek fel a biológusok, és így a dokumentált fajok száma állandóan nő, ezek azonban nem új fajok, hanem csak a nehezen megközelíthető területek korlátozott vizsgálati lehetőségei miatt fedezik fel napjainkban őket.

Hol tart a fajpusztulás?

A kutatók állítják, hogy napjainkban az összes gerinces faj húsz százaléka veszélyeztetett. Az adatok szerint az emlősök 25, a madarak 13, a hüllők 22, a kétéltűek 41, a porcos halak 33 és a csontos halak 15 százaléka van veszélyben. A helyzet ijesztő sebességgel romlik, különösen a trópusi területeken. A legveszélyeztetettebb Délkelet-Ázsia, ahol a mezőgazdaság terjeszkedése, a favágás és a vadászat a legnagyobb pusztító tényező.

A kutatási eredmények alátámasztják azt a nézetet, miszerint jelenleg zajlik a hatodik nagy fajkihalás, aminek a gerincesek az elsődleges áldozatai. Az utóbbi negyven évben a fajkihalási mutatók két-három nagyságrenddel meghaladták az egyébként normális úgynevezett háttérkihalási rátát.  

A folyami delfin kipusztulásához vezetett a halászhajók kürtjele; megzavarta saját frekvenciájukat

Konferencia a biológiai sokféleségről

A Biológiai Sokféleség Egyezmény tagjainak tavaly ősszel Japánban, Nagojában megtartott, tizedik találkozóján részt vevő, közel kétszáz ország képviselői megállapodtak a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről és az azokból származó haszon elosztásáról. Mostanáig ugyanis például a gyógyszercégek szabadon felhasználhatták a dél-amerikai őslakosok által megőrzött és használt gyógynövényeket anélkül, hogy a szerzett bevételből bármennyit is visszajuttattak volna a lelőhely országnak. A biokalózkodáson változtatott a megállapodás úgy, hogy kötelezővé tette a fejlett országok cégeinek a haszon megosztását.

Ez a megállapodás az amazonasi esőerdők gazdagsága miatt különösen fontos volt Brazíliának. A résztvevők ezenkívül elfogadtak egy húsz pontból álló stratégiai tervet, amit a konferenciának helyet adó tartományról Aicsi-célnak neveztek el. A legfontosabb célok közé tartozik, hogy legalább megfelezzék − ahol lehetséges, ott nullára csökkentsék − a természetes élőhelyek elvesztési arányát; a szárazföldi területek (beleértve a kontinentális vizeket) védettségét a jelenlegi 13-ról 17 százalékra növelik, az óceáni és a part menti területeknek alig az 1 százaléka védett, ezt tízre terjesztik ki. A részt vevő államok vállalták azt is, hogy a leromlott területek 15 százalékát helyreállítják, illetve külön erőfeszítéseket tesznek a korallzátonyok védelméért.

A tíz legveszélyeztetettebb állatfaj

1. Galapagosi óriásteknős vagy elefántteknős (Geochelone nigra)
1971-ig azt hitték, hogy már rég kihalt, amikor rábukkantak egy hím példányára. Az egyed kora 70−100 év között lehetett, ami egy teknősnél a szaporodás szempontjából a legideálisabb

Az utolsó óriásteknős egy George névre hallgató hím

2. Kínai folyami delfin vagy Baiji delfin (Lipotes vexillifer)
2006-ban a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kínai folyami delfin eltűnt otthonából, a Jangce folyóból. 2007 augusztusában azonban szárnyra kapott a hír, miszerint láttak egyet úszni a folyón, vagy legalábbis a Kínai folyami delfinre nagyon hasonlító példányt. Több tucat példányra volna szükség a fennmaradáshoz.

3. Vancouver-szigeti mormota (Marmota vancouverensis)
A mormota a Brit Columbiában, a Vancouver-sziget hegyvidéki területein él; 2000 májusa óta veszélyeztetett faj. Ez a mormotafaj testesebb a többinél, és bundája barnás-fehér foltokkal tarkított. Az utolsó számláláskor, 1998-ban már csak 75 példányt találtak, ekkor a kanadaiak megkezdték az állat fogságban történő szaporítását. Ma már körülbelül 150 mormota él fogságban, és harminc vadon élő példányt tartanak nyilván.

4. Seychelles-szigeteki simaorrú-szabadfarkú denevér (Coleura seychellensis)
A természetkönyvekből ismert faj néhány egyede él Madagaszkár északi részén, a Seychelles-szigeteken lévő barlangokban. A világon már csak száz példány van belőle. Súlyuk átlagosan 10-11 gramm, életmódjuk más denevérfajtákéhoz hasonló.

5. Jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus)
A mindössze hatvan példányt számláló jávai orrszarvú régebben egész Ázsiában elterjedt volt, ma már csak Indonézia és Vietnam erdeiben legelnek. Az 1930-as években kíméletlenül vadászták értékes szarváért, amelyet gyógyító hatásúnak véltek. A gyenge szaporodási képességek és a gyakori betegségek miatt egyre kisebb a faj fennmaradásának esélye.

6. Sörtés nyúl (Caprolagus hispidus)
A különlegesen tömött bundájáról ismert rágcsáló a Himaláján, Nepál, Bengál és Assam hegyeiben él, de az erdőirtások, a mezőgazdaság és az emberi terjeszkedés hatására számuk vészesen lecsökkent. 1964-ben a fajt kihaltnak tekintették, majd 1966-ban mégis felfedezték néhány példányát. A becslések szerint világszerte már csak száz sörtés nyúl él. Sajnos nem képes a fogsághoz alkalmazkodni, így állatkertekben nem szaporodik.

7. Északi szőrösorrú vombat (Lasiorhinus krefftii)
Életterülete mára Ausztrália nemzeti parkjaira korlátozódott. A számlálások szerint világszerte már csak 113 példánya él. Jelenleg az állatvédők azon fáradoznak, hogy a megmentett és fogságban szaporított példányokat visszahelyezzék a saját természetes élőhelyükre.

A vombat megmentésén az ausztrál lakosság is fáradozik

 8. Mindorói bivaly (Bubalus mindorensis)
A bivalyfajt Pierre Heude zoológus 1888-ban fedezte fel a Fülöp-szigeteki Mindoro szigetén. Az 1900-as években még tízezer példányt számoltak, de 1987-re ez a szám 370-re csökkent. 2000-ben a bivaly felkerült a kihalófélben lévő állatok listájára. Jelenleg 30−200 közé tehető a számuk.

9. Ibériai hiúz (Lynx pardinus)
A spanyol, más néven ibériai hiúz egykor gyakori állat volt az Ibériai-félszigeten, sőt Dél-Franciaországban is honos volt. Ma már csak Andalúziában látni párat közülük, egyes becslések szerint mintegy száz példány él.
 

A vörös farkas még visszatérhet a kihalás széléről

10. Vörös farkas (Canis rufus)
A szürke farkasnál kisebb és izmosabb vörös farkas természetes élőhelye Észak-Amerika, Florida és Texas volt. 1980-ban körülbelül húsz példányt tartottak számon, ez a szám szerencsére fokozatosan növekszik: a sikeres szaporító programnak köszönhetően ma már 207 vörös farkas él szabadon 1,7 millió hektárnyi erdős területen Észak-Karolinában.
 

pogó

• Cimkék:
ökológiai katasztrófa biodiverzitás

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére