Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-03-18 16:58:00

Vége a kétségbeesett várakozásnak

Egy órán belül fölismeri a rákot

Amerikai kutatók olyan hordozható, tenyérnyi eszközt fejlesztettek ki, ami egy okostelefonhoz csatlakoztatva a betegágy mellett is ki tudja mutatni a rákos elváltozást.

Ötven betegen vizsgálva a rákra jellemző fehérjék jelenlétét az új, hordozható eszköz kilencvenhat százalékos pontossággal azonosította a rosszindulatú daganatot. Az amerikai Massachusettsi Általános Kórház és a Harvard Egyetem kutatóinak közös fejlesztésével létrehozott mobil diagnosztikai eszköz jobb eredményt ad, mint amire a jelenleg használt rutin laboratóriumi vizsgálat képes.
 

A Science Translational Medicine nevű tudományos szaklap legújabb számában megjelent cikk szerint az eszköz teljesítménye azért múlja fölül a jelenlegi módszerekét, mert nagyobb érzékenységű, mint a korábbi módszerek, komprehenzívebb képet ad, és csökkenti az emberi hiba lehetőségét.

Az eddigi, általános menetrend jellemzője, hogy az orvos biopsziás mintát vesz a betegből, a gyanús testrészből, azt elküldi a laboratóriumba, ahol szakemberek metszeteket készítenek belőle és mikroszkóppal elemzik. Ez a folyamat időigényes, és részben éppen emiatt nem föltétlenül mutathatók ki vele a gyanús fehérjék megfelelő pontossággal.
 


A tenyérnyi mobildiagnosztikai eszköz működésének lényege, hogy a betegből vett szövetmintát még ott helyben, a betegágy mellett bejuttatják az eszközbe, amely azokat a kulcsfehérjéket mutatja ki, amelyek a ráksejt felszínét borítják, vagy azon belül találhatók. Az elemzést egy, a készülékhez csatlakoztatott, okostelefonba épített szoftver végzi, amelynek alapján gyors diagnózist állít föl, kb. 96 százalékos pontossággal. A diagnózis így egy óra alatt fölállítható, szemben az általános gyakorlattal, a napokig, sőt hetekig tartó várakozással.
 

Megkérdeztük a magyar szakértőt

Az új amerikai fejlesztésről Nagy Pétert, az Országos Onkológiai Intézet Molekuláris Immunológiai és Toxikológiai osztályának vezetőjét kérdeztük, aki lapunknak elmondta: valóban nagy jelentőségű újdonságról van szó. A készülék lelke egy NMR (mágneses rezonancia spektroszkóp), amelynek eddigi átlagos mérete legalább három embernyi. A technikai fejlesztéssel ezt a készüléket sikerült tenyérnyivé kicsinyíteni, mikro NMR-ré alakítani, amivel ott helyben, a betegágy mellett el lehet végezni a vizsgálatot. Ennek lényege, hogy a rákos sejtekre jellemző fehérjékhez úgynevezett antitesteket kapcsolnak, amelyekkel egy-egy fehérje azonosítható. Ezek kimutatása jelenti a diagnózist, a betegség fönnállásának igazolását.

Az antitesteket a mikro NMR ismeri föl az antitesthez csatolt mágneses nanorészecskén keresztül. A mágneses nanorészecske a körülötte lévő vízmolekulák úgynevezett relaxációs idejét csökkenti; ezt a paramétert méri az NMR készülék. A rákos fehérjemarkerek meghatározásához a nanorészecskékhez kapcsolt antitesteket tartalmazó oldatot összekeverik a szövetmintával, aminek következtében az egyes markerek az antitesttel jellegzetes kölcsönhatásba lépnek. Az antitesthez kötött nanorészecskék  az adott antitesttel kölcsönhatásba lépő fehérjék minőségi és mennyiségi elemzésére szolgálnak, s ez a diagnózis fölállításának az alapja.

Nagy Péter szerint az új eszköz, illetve módszer nagy előnye, hogy egy óra alatt elvégezhető a vizsgálat, ugyanis ennél hosszabb idő után már lényegesen változhat a tumormarker-fehérjék mennyisége és összetétele a mintában. Nagyon fontos az is, hogy mivel minden daganat egészen specifikus módon termeli a tumormarker-fehérjéket, az a tény, hogy ezzel a készülékkel 9 fehérjét tudtak azonosítani – amint az a hiradásban áll –, nagymértékben növeli az analízis pontosságát.  A szakember végül hangsúlyozta: annak ellenére, hogy ez az okos műszer meggyorsítja és megkönnyíti a diagnózist, változatlanul sok múlik az orvoson a tekintetben, hogy honnan veszi a szövetmintát.


Valló László

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.