Már négyszer jelzett a rendszer

Cunamijelző: öt percen belül riaszt

Szökőár-előrejelző figyeli Indonézia vizein a földkéreg, illetve a tenger mozgását. A német geológiai kutatóközpont által kifejlesztett, háromszáz állomásból álló rendszer hat évvel azután készült el, hogy a pusztító erejű tengerrengés végigdúlta az indonéz szigetek partvidékét.

2004. december 26-án, három egymást követő hullámban, kilences erejű rengés rázta meg az indonéz szigetvilág térségét. A mintegy 1200 kilométer hosszú tengeri törésvonal mentén mutatkozó rengések néhány másodperc elteltével követték egymást. A nyomukban fölszabaduló hatalmas energia meglökte a környező víztömeget, aminek következtében szökőár (cunami) alakult ki. Az első hullám (amelynek középpontja Szumátra szigetének északi csücskének térsége volt) az Indiai óceánon végigvonulva egy órán belül elérte Indonéziát és Thaiföldet. Négy óra múlva megérkezett India és Srí Lanka partjaihoz, de pusztító ereje elérte még Afrika keleti partvidékét is. Az árhullámot a nyílt tengeren alig lehetett érzékelni, azonban ahogy a sekélyebb parti vizekhez ért, több méter magas vízfallá duzzadt és rázúdult a parti településekre.

Az összesen 280 ezer áldozatot követelő, pusztító erejű hullámokat egy hatalmas, a tengerfenék alatt hirtelen bekövetkező kéregmozgás váltotta ki. A hirtelen fölszabaduló feszültség hatására a  kőzetlemez mintegy tizenöt méternyire mozdult el Indonézia irányába, a burmai mikrolemez alá tolódva. Ez a folyamat indította el a környező partokat elöntő tengerár hatalmas erejű hullámait. Miközben a rengés epicentrumának környezetében az óceánfenék is deformálódott.

A tragédia után kutatók érkeztek a térségbe, és föltérképezték az eseményeket. A britek egy kutatóhajót indítottak, amely felvételeket készített az óceánfenékről a rengés középpontjának környékén, Szumátra északi partvidékén. Mivel a tengerrengés nyomán az indiai kőzetlemez 15 métert mozdult el, és alágyűrődő része a burmai mikrolemezt erőteljesen megemelte, a környező szigetek tengerszint fölötti magassága és földrajzi helyzete is megváltozott. A brit kutatás egyik célja e változások pontos föltérképezése, valamint az, hogy adatokat szolgáltassanak egy jövendő előrejelző rendszer számára.

Hasonló céllal láttak munkához a német kutatók is. A tragédia után a német kormány 45 millió euróval segítette a szökőár-sújtotta országokat, és a pénz egy részéből már akkor elkezdték építeni a szökőárjelző rendszert az Indiai-óceánban. A főleg Indonézia környezetében létesített cunamijelzőt a német geológiai kutatóközpont fejlesztette ki, amely most, hat év után, elkészült.

A mintegy háromszáz állomásból álló rendszert földrengésjelzők, gps-állomások, hullámjelzők és bóják alkotják. Az egyes állomások összehangoltan működnek, így ha a térségben a műszerek tengermélyi földmozgást észlelnek, ezt követően már öt percen belül riasztani lehet a partvidék lakosságát egy esetleges cunamiveszélyre figyelmeztetve. A rendszer 2007. szeptember óta, félkész állapotában is bizonyította működőképességét: négyszer jelzett veszélyes szökőár-hullámot, amivel minden bizonnyal életeket is mentett.

Valló László
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére