Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-03-13 14:23:00

A harcos kedvűek korábban halnak

Az ember a majomhoz hasonlóan öregszik

A legtöbb majomfaj nőstényei hosszabban élnek, mint a hímek, és a leghosszabb életű főemlős, az ember ugyanúgy öregszik, mint közeli rokonai - derült ki egy új, összehasonlító elemzésből.

Korábban a biológusok úgy hitték, hogy magas élettartama miatt az ember másképpen korosodik, mint a majmok, de erre amerikai kutatók rácáfoltak a Science című folyóiratban megjelent tanulmányukban. Anne Bronikowski, az Iowai Állami Egyetem és Susan Alberts, a durhami Duke Egyetem kutatói hét majomfaj csaknem háromezer egyedének az öregedését hasonlították össze.

A szóban forgó állatok madagaszkári szifaka makik, Costa Rica-i csuklyásmajmok, brazíliai pókmajmok, kenyai fejdíszes cerkófok és páviánok, valamint csimpánzok és gorillák voltak. Öregedési folyamatuk, amelyet a kutatók az életük folyamán alakuló elhalálozási valószínűség alapján jellemeztek, minden fajnál hasonlóan alakult, és megfelelt az emberre jellemzőnek - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása.

 
 Fontos az egészség megőrzése

Azaz a fiatal korban jellemző magas elhalálozási esélyt egy viszonylag biztonságos szakasz követte, majd ezután folyamatosan nőtt a kockázat. Más szempontból is hasonlítanak a majmok az emberre: a vizsgált fajok szinte mindegyikénél a nőstények élnek tovább, a hímek halálozási esélye korábban kezd el növekedni. Kivételt képez ez alól a brazíliai pókmajom, amelynek hímjei hasonló kort érnek meg, mint a nőstények, valószínűleg a nőstényekért folyó kevésbé agresszív versengés miatt. A szifakák hímjei ezzel szemben egész életükön át heves harcokat vívnak egymással a nőstények kegyeiért - így különösen gyorsan öregszenek és halnak meg.

A különböző fajok öregedése közti különbség nem függött össze azok rokonsági fokával, kizárólag életkörülményeik befolyásolták. Ezek szerint pedig az ember, hosszú élete dacára még mindig tipikus főemlős. A modern orvoslásnak köszönhetően az emberek a világ számos részén sokkal hosszabb ideig élnek, mint korábban. Azonban még mindig nem tudjuk, mi határozza meg maximális életkorunkat - hangsúlyozta Alberts. Állati rokonaink tanulmányozásával többet tudhatunk meg öregedésünk rugalmasságáról.

mti

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.