Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-12 09:20:00

Vasárnapig pályázhatnak támogatásért a nyugdíjasközösségek

Szabadon választható programok megvalósítására 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kérhetnek vasárnap estig a nyugdíjas közösségek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatán.

A különböző idősklubok vagy más közösségek egy-egy pályázatot nyújthatnak be, kizárólag elektronikus úton. A Kor-társ elnevezésű program pályázati kerete csaknem 24 millió forint.
A projekt különlegessége, hogy az egyesületek, alapítványok, egyházak, egyházi intézmények és szervezetek, valamint nyugdíjasklubok közvetlenül pályázhatnak, és maguk találhatják ki, milyen konkrét - kulturális, oktatási, egészségi vagy sport - programokra kérik a támogatást.

Az idősek közösségei akkor is indulhatnak a pályázaton, ha nem számítanak önálló jogi személynek; ebben az esetben úgynevezett befogadó szervezetet, például iskolát, önkormányzatot vagy idősellátó intézményt kell keresniük.

Az egyes közösségek 50 ezer és 150 ezer forint közötti támogatást igényelhetnek, és előfinanszírozásban, tehát még a programok megvalósítása előtt megkaphatják a kért összeget, és a projektekhez saját forrást sem kell biztosítaniuk. Támogatást azok kaphatnak, akik a január 16. és május 15. közötti időszakra terveznek programot.

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.