Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-01-25 13:15:00

Szétosztották az olimpiai pénzeket

A Magyar Olimpiai Bizottság rendkívüli ülésen döntött az olimpiai felkészülési támogatások, ösztöndíjak elosztásáról. Borkai Zsolt elnök elmondta, a jövőben a szövetségek minden eddiginél korábban hozzájuthatnak az állami támogatáshoz. A tavalyihoz képest idén 2.1 milliárd forinttal több jut az olimpiai felkészülésre. Az elosztás elveit a MOB széles körben egyeztette, így tárgyalt valamennyi köztestülettel, továbbá 19 szakszövetséggel is.

A támogatásból a kajak-kenusok hasítják ki a legtöbbet 332 millió forinttal, amit korábbi eredményeik, illetve a nyári, szegedi rendezésű világbajnokság indokol. Őket követik az úszók 240 millióval, majd a vízilabdázók a maguk 190 millió forintjával. Az új rendszerű Gerevich-ösztöndíj mostantól kiemelten támogatja a legnagyobb londoni esélyeseket és edzőiket, akik akár havi 400 ezer forintot is kaphatnak adómentesen.

Forrás: MOB


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.