Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-04-29 16:11:00

Emléknapot akarnak bevezetni a kereszténydemokraták

Minden harmadik napon meghal valaki a munkahelyén

Magyarországon az elmúlt öt évben minden harmadik nap meghalt egy ember munkavégzés közben. Április 28-át a munkahelyi balesetet szenvedettek emléknapjává kívánja tenni a KDNP.

Évente mintegy 20 ezren sérülnek meg, ebből mintegy százan életüket vesztik munka közben. Spaller Endre országgyűlési képviselő, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja
a munkával járó veszélyekre,és a munkavédelem fontosságára kívánta felhívni a figyelmet kezdeményezésével, hogy április 28-a legyen a munkahelyi balesetet szenvedettek emléknapja – áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Nemzetközi hagyomány

A kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete 1984-ben szakszervezeti támogatással emlékezett meg a munkabalesetet szenvedettekről. 1989-ben április 28-a Kanadában országos gyásznap lett, a munkabalesetek áldozatainak emléknapja. 1996-ban április 28-a az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) támogatásával a munkabalesetek áldozatainak nemzetközi gyásznapja lett.

Hazánkban 2001 óta emlékeznek meg a munkahelyi balesetek áldozatairól. Azóta több szakszervezeti konföderáció rendez megemlékezést ezen a napon.

Magyarországon az elmúlt öt évben minden harmadik nap meghalt egy ember munkavégzés közben. Naponta 55 ember sérül meg valamilyen munkahelyi balesetben.
 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.