Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-06-16 11:25:00

Megvan az al-Kaida új vezetője

Ajman az-Zavahri, az eddigi második számú vezető lett az al-Kaida terrorhálózat főparancsnoka a május elején amerikai kommandósok által megölt Oszama bin Laden után – derül ki egy közleményből, amely csütörtökön került fel a szervezethez közel álló egyik iszlamista honlapra.

Az Anszár el-Mudzsáhidín (a szent harcosok követői) című honlapon található közlemény szerint az al-Kaida általános vezetése konzultációk után választotta ki a 60. évében járó, egyiptomi Zavahrit a szervezet főparancsnokának, és ő vállalta a tisztséget. Kiválasztása várható volt. A közlemény nem szólt az eljárás részleteiről.

Zavahri június elején egy videoüzenetében – amely az első nyilvános reagálása volt bin Laden megölésére – fogadkozott, hogy a szervezet folytatja harcát az Egyesült Államok és szövetségesei ellen.

 

(mti)


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.