Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-08-08 09:12:00

Kitelepítenék a „problémás” cigány családokat Lábatlanból

Súlyos testi sértés gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba azt a fiatalkorút Lábatlanban, aki júniusban – egyelőre ismeretlen okból –megvert és megrugdalt egy 57 éves férfit. A fiatalkorú támadó eltörte a férfi orrcsontját, és fejbe is rúgta – írja Népszabadság nyomán a Hírszerző portál.

A sértett felesége aláírásgyűjtésbe kezdett. Azt szeretné elérni, hogy a település közösségébe beilleszkedni nem akarókat távolítsák el Lábatlanból. Szándékával sokan egyetértenek a kisvárosban. Az indulatokat tovább korbácsolta, hogy a Magyar Gárda néhány tagja egyenruhában meglátogatta a lábadozó férfit az esztergomi kórházban. Az internetes fórumokon többen összefogásra szólítottak fel „a védett faj” ellen, a polgármestertől pedig azt kérték számon: miért adott letelepedési segélyt a „közismerten balhés családnak.”

A kisváros függetlenekből álló testülete a város honlapján a kulturált vitának teret engedett. Dinnyés István polgármester a honlapon válaszol a fórumozóknak. A polgármester szerint az eset „valamennyi tisztességes lábatlani lakost felháborított, joggal várták a bűnüldöző szervek munkájának eredményeként a tettes kézre kerítését, majd etnikai, nemzetiségi hovatartozásától függetlenül példás megbüntetését”. Dinnyés azt is elmondta: letelepedési támogatás nincs a településen, ilyet egyetlen család sem kapott. Az is csak a hangulatkeltés része, hogy az önkormányzatot pénzzel ösztönözték a család befogadására. Az érintettek ugyanis magánszemélytől vásároltak ingatlant.

A rendőrség súlyos testi sértés gyanújával nyomoz.

forrás: www.hirszerzo.hu , Népszabadság


 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.