Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-03-21 12:36:00

Kétségbeesett figyelemfelhívás az antirasszista világnap alkalmából

Március 21-én arra emlékezünk, hogy 1960-ban e napon Dél-Afrikában vérfürdőbe torkollott és közel hetven békés áldozatot követelt egy apartheidellenes demonstráció elfojtására leadott rendőri sortűz - áll a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának közleményében.

Az antirasszista világnap alkalmából megfogalmazott dokumentum szerint Magyarországon, 2011-ben kétségbeesett figyelemfelhívás ez a nap. A szegénység egyre nő, az államban, az állam szerveiben megrendült a bizalom. A lakosság magára hagyatottsága pedig egyenes úton vezetett, vezet egy olyan jellegű társadalmi önszerveződéshez, amely leegyszerűsítve a valóságot "faji", "származási" kategóriákban definiálja azt a csoportot, amellyel szemben védelmet kíván nyújtani. Ennek következtében éppen a legkiszolgáltatottabb, legszegényebb, halmozott hátrányok között élő emberek szenvednek a kollektív bűnösség elvén alapuló megaláztatást anélkül, hogy az állam megvédené őket. A felelősség pedig e jelenségekért soha nem az állampolgároké, hanem az államé, amely magára hagyja állampolgárait: mindennapi életük, létbiztonságuk tekintetében csakúgy, mint emberi méltóságuk védelmében. Ha az állam alapvető funkcióit nem látja el: nem biztosít polgárainak lehetőséget arra, hogy tanuljanak, dolgozzanak, nem nyújt számukra biztonságot, védelmet és egyenlő méltóságot, akkor ők maguk kénytelenek – bármilyen módon is – megteremteni minimális életfeltételeiket. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat - olvasható Kállai Ernő közleményében.

(mti)
 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.