Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-20 16:30:00

Jogtalanul tartott fogva Magyarország menedékkérőket?

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy Magyarország jogellenesen tartott fogva két elefántcsontparti menedékkérőt öt hónapon keresztül.

A Magyar Helsinki Bizottság az MTI-nek küldött közleményében kifejtették: 2009 márciusában rendelték el a két menedékkérő idegenrendészeti őrizetét. Ezután hamarosan menedékkérelmet nyújtottak be, amelynek megalapozatlansága a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) szerint nem volt egyértelmű, így további vizsgálatokat tartottak szükségesnek. Ezen döntés és „a világos jogszabályok” ellenére a két menedékkérő őrizetben maradt. A menedékkérők ezért a Nyírbátori Városi Bírósághoz fordultak jogorvoslatért, ott azonban formális indoklással rendre elutasították kérelmeiket – tették hozzá.

Ennek kapcsán megjegyezték, hogy a - Helsinki bizottsággal egyetértve – korábban a Legfőbb Ügyészség hiába jelezte a BÁH-nak és az illetékes minisztériumnak az őrizet jogellenességét, az állami hatóságok a bíróság által is jogsértőnek talált gyakorlatot nem szüntették meg.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében kritizálta a hosszú ideig tartó fogva tartást, amely nem állt arányban annak egyetlen céljával, a kiutasítással, amit soha nem hajtottak végre. Emellett jogellenes, ha az illetékes hatóság nem indokolja részletesen az őrizet elrendelését, az pedig „az önkényesség határát súrolta”, hogy a panaszosok szabadításáról soha nem született írásos és megfelelően indokolt döntés, amely így nem is képezhette hatékony jogorvoslat tárgyát.

Mindezek fényében a bíróság megállapította, hogy „ügyfeleink őrizete törvénysértő volt, és ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével” – olvasható a közleményben.
A menedékkérők jogellenes fogva tartásáért hat és fél millió forintot kell fizetnie az államnak.

A Magyar Helsinki Bizottság hangsúlyozta: ez az ítélet több, általuk már régóta kifogásolt rendszerszintű problémát is jelez a magyarországi idegenrendészeti őrizettel kapcsolatban.

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.